Kovács Géza lett az Európai Előadóművészeti Munkáltatók Ligája alelnöke

 

Az Európai Előadóművészeti Munkáltatók Ligája (PEARLE) hétvégi hamburgi közgyűlésén ellenszavazat nélkül a szervezet alelnökévé választották Kovács Gézát, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatóját, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége elnökét.

Elnöknek Rolf Bolwint, a Német Színházak és Zenekarok Szövetségének igazgatóját választotta a közgyűlés. Kovács Gézát is felkérték az elnöki posztra, de ő nem vállalta a jelölést - közölte a Magyar Nemzeti Filharmonikus Nonprofit Kft az MTI-vel vasárnap.

 

Kovács Géza és Rolf Bolwin egy évig átmeneti jelleggel társelnökként irányította a szervezetet 2014 júniusa óta, amikor az addigi elnök, Catherine Baumann váratlanul az Egyesült Államokba költözött.

 

Kovacs Geza

 

A PEARLE több mint 4500 európai előadóművészeti szervezetet képvisel, amelyek közel 4 millió embert foglalkoztatnak. Egyedüli magyarországi tagszervezete a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, amelynek Kovács Géza 1994 óta elnöke. 

 

"A PEARLE munkáltatók +baráti közösségéből+ az egyik legerősebb lobbiszervezetté nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben, mára megkerülhetetlenné vált a területet érintő EU-s szabályozás és jogalkotás folyamatában. Már nem születhet olyan direktíva vagy uniós törvény az előadóművészetekkel kapcsolatban, amelyet a PEARLE ne véleményezett volna" - mondta el Kovács Géza az MTI-nek tavaly júniusban társelnökké választása alkalmából.

 

A főigazgató már 2000 óta tagja volt a PEARLE héttagú végrehajtó bizottságának.

 

süti beállítások módosítása