A hírnévért meg kell küzdeni – Fame bemutatóra készül az Operettszínház

10 nappal a bemutató előtt videoklip-premiert és sajtótájékoztatót tartottak a Budapesti Operettszínházban a készülő  Fame – A hírnév ára című musical kapcsán.

SCS 2429 

 „Az Operettszínházban, a magyar operett-tradíciók megtartása mellett már hagyomány, hogy történelmi, irodalmi gyökerű musicaleket mutatunk be, illetve olyan zenés darabokat, amelyek a szórakoztatáson és a zenei élményen kívül kicsit más mondanivalót is tartogatnak a nézőknek. A Fame remekül beleillik ebbe a tradícióba” – mondta Lőrinczy György a teátrum főigazgatója és hozzátette, a zenés színházban egy sikeres előadáshoz a kiváló karmesteren és rendezőn kívül olyan színészekre is szükség van, akiket a közönség kedvel, akikért bejön a színházba. „Többek közt azért is tűztük műsorra a Fame-et, mert úgy véljük, remek bemutatkozási lehetőség azon fiatal tehetségek számára, akik az Operettszínház következő sztár-generációját képviselik” - mondta Lőrinczy, aki szerint ők a magyar musical-játszás fiatal tehetségei: Gubik Petra, Muri Enikő, Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Simon Panna, Jenes Kitti, Szabó Dávid, Gömöri András Máté és Kerényi Miklós Máté.

 

A teátrum főigazgatója a Fame – A hírnév ára kapcsán elmondta, hogy az amerikai jogtulajdonosoktól kapott szövegkönyv és így az előadás is eltér a Miklós Tibor nevéhez kötődő korábbi produkciótól – ám a musical most is aktuális témákat feszeget: szól diák- tanár viszonyról, bevándorlók poblematikájáról, drog-problémákról, és arról is, hogyan lehet feldolgozni egy hirtelen jött sikert, művészi karriert.

 

A darab június 26-i bemutatója előtt még egy Fame-premierre került sor: a musical címadó dalához készült klippet is bemutatták a keddi sajtótájékoztatón. A videó szerdán debütált a köztelevízióban és az elkövetkezendő hetekben számos zenei csatornán és rádióban lesz látható, hallható.

 

 

A klip-premier mellett a sajtótájékoztatón több dal is felcsendült a musicalből és a különleges színpadi táncokból is ízelítőt kaptak a jelenlévők.

 

Lőrinczy György kiemelte, a Budapesti Operettszínházban mindig igyekeznek különlegessé tenni, játékos szituációba helyezni a sajtótájékoztatókat. Mivel a darab egy művészeti iskolában játszódik ez alkalommal olyan rendhagyó eseményt rendeztek az Operettszínház színpadán, ahol a művészeti iskola tanárai mutatták be a főszereplőket:

 

A színésznek készülő Nicket (Kocsis Dénes / Veréb Tamás), aki ambiciózus, céltudatos, hihetetlenül fegyelmezett, már-már aszkéta fiatalember, akinek abban a kiváltságban lesz része, hogy keményen megdolgozhat azért, amit szeret.

 

Carment (Gubik Petra / Muri Enikő), akit az Isten is a művészi pályára teremtett, megvan hozzá minden adottsága, színészként és táncosként egyaránt. Egyszerre lobogó, mindent felforgató és ugyanakkor hiperérzékeny személyiség.

 

A színésznői ambíciókat tápláló Serenat (Simon Panna / Jenes Kitti), aki lelkes, ugyanakkor halkszavú és kedves, a légies alkatú, az átlagosnál is naivabb lányt, akinek még a színész szakma minden csínját- bínját meg kell tanulnia ahhoz, hogy hírnevet szerezzen magának.

 

Jacket (Szabó Dávid / Gömöri András Máté), aki Szentpétervárról érkezett és csupa talány. Nem beszél sokat – pontosabban nem szavakkal, hanem inkább a tánc nyelvén mondja el azt amit akar. Amellett, hogy nagyon tehetséges, keményen dolgozik az órákon, mert tudja, hogy a sikerért tenni kell.

 

Joset ( Kerényi Miklós Máté / Vanya Róbert ), a vérbeli komikust, a nők bálványát. Jose magával ragadó személyisége nemcsak a lányokat - mindenkit levesz a lábáról az iskolában és annak falain kívül is.

 

A kiegyensúlyozott, mégis kissé szeszélyes Mabelt (Vágó Zsuzsi), aki bár úgy tűnik, ki van békülve önmagával, folyamatos belső harcokat vív. Alkata miatt pedig kénytelen lemondani a táncos karrierről. Ám a művészi pályát nem adja fel, felmérve saját lehetőségeit a színészetet választja.

 

SCS 2576 

A Fame művészeti iskolát, ahol ez a sok tehetséges fiatal küzd a hírnévért, Miss Sherman vezeti. Az angoltanárt Szulák Andrea és Nádasi Veronika alakítják.

 

„Évek óta figyelem itt az Operettszínházban, hogyan próbál a színház pályamodellt mutatni a fiataloknak. Bár nagyon nehéz ebben a mostani, furcsa világban egy művészpalántának megtalálni a saját útját, az Operettben erre mégis van lehetőség. Rengeteg fiatal stúdióssal később partnerként, kollégaként találkozunk a színpadon - és látom, hogy évről évre többet, jobbat tudnak. Néhány hete azt mondtam, hogy az operett műfaja élt, él és élni fog. Hiszem, hogy ha ilyen produkciók készülnek, mint a Fame, ilyen munkatársakkal, mint Balogh-Barta Viktória és Somogyi Szilárd, akik kifejezetten arra törekszenek, hogy a fiatalabb nézőréteget is becsábítsák a színházakba, akkor az operetthez hasonlóan a musical is élni fog!” – véli Szulák Andrea.

 

A művésznő kiemelte azt is, hogy ezúttal is nagy lehetőségként tekint a szerepére, Miss Sherman figurájára. „Nemcsak mint színész, nemcsak mint énekes, hanem mint anya és botcsinálta pedagógus is megmutathatom magam” - fogalmazott.

 

SCS 2857 

Nádas Veronika számára a folytonosságot jelenti a Fame, hiszen annak idején pályakezdőként Mabelle szerepét játszotta. „Úgy tűnik számomra is sikeresnek bizonyult az a döntés, amit a darabban Mabelle is hoz – szakot vált és elmegy karakterszínésznőnek. Nekem nagyon fontos visszajelzés, hogy a kemény munka, áldozat és harc mégis csak előre tudja vinni az embert – ennyi év után is, bár más szerepben -  itt vagyok, ezen a színpadon, ahol a pályám indult és erre nagyon büszke vagyok” – vont párhuzamot Nádasi Veronika, saját pályája és a Fame művészeti iskola diákjainak kihívásai között.

 

Nádasi Veronika szerint a darab arra is felhívja a figyelmet, mennyire fontos, hogy ne csak utat mutassunk a fiatalabb generáció számára, hanem ezt hitelesen tegyük. „Számomra a legfontosabb a példamutatás – szülőként, pedagógusként, igazgatóként. Akkor mondhatjuk igazán nyílt tekintettel valakinek, hogy hogyan kell csinálnia valamit, ha azt mi magunk is úgy tesszük, ha azt a bizonyos értékeket magunk is képviselünk” – vallja a művésznő.

 

SCS 2532 

A Miss Sherman vezette illusztris tanári kar asztalánál, a zenetanár, Mr. Sheinkopf, azaz Pálfalvy Attila és Csuha Lajos;  Miss Bell, a tánctanár - Vásári Mónika valamint Auksz Éva; a drámatanár, Mr. Myers vagyis Vasvári Csaba és Németh Kristóf foglaltak helyet a castingon. Mr. Myers szerepére az alkotók - az Operettszínház hagyományaihoz híven - prózai színészeket hívtak.

 

Németh Kristóf, aki „civilben” a Játékszín igazgatója, elárulta régi vágya teljesült azzal, hogy szerepet kapott egy világhírű zenés darabban.

 

„Amikor KERO, Lőrinczy György és Somogyi Szilárd felkértek erre a szerepre, tulajdonképpen olyan dolog történt velem, ami ritka pillanat egy színész életében: egy igazi álmom teljesült. Már régóta vágytam arra, hogy benne lehessek egy nagy volumenű zenés előadásban, nem csak szereplőként, hanem az alkotói folyamat részeseként. Ez a kívánságom a Fame-mel teljesült, és az elmúlt hónapokban azt látom, hogy nem csak egy világsikerű művet hozunk létre, hanem világszínvonalon is fogjuk bemutatni” - fogalmazott a színész.

 

Vasvári Csaba, aki szintén vendégművészként érkezett az Operettszínházba, Németh Kristófhoz hasonlóan kiemelte, hogy rengeteg új impulzus érte az elmúlt két hónapban. „Nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni, mert rengeteget lehet tőlük tanulni. Kérdéseket tesznek fel, másként reagálnak a világ dolgaira, mint mi” – mondta a drámatanárt alakító színész.

 

SCS 2485 

A sajtótájékoztató idejére a tanári kar kiegészült a Fame rendezőjével, Somogyi Szilárddal, Balogh-Barta Viktória koreográfussal és Kerényi Miklós Gáborral, a produkció művészeti vezetőjével, aki elmondta, a Fame - A hírnév ára című előadás illeszkedik abba a koncepcióba amelynek megfelelően a Budapesti Operettszínházban a külföldi és a magyar musicaleket játsszák.

„A Fame többek közt arról mesél, hogy mi a hírnév ára: mi mindent kell tenni, mennyi áldozatot kell hozni ahhoz, hogy valaki érvényesüljön. A darab egy művészeti iskola hétköznapjainak bemutatásával láttatja, milyen útvesztőkön kell keresztülmenni ahhoz, hogy az ember önállóan dolgozhasson” - mondta Kero.

 

 „Magyarországon külön működnek a különböző művészeti felsőoktatási intézmények. A világ számos országában egy nagy campuson együtt léteznek a fiatal művészek, a művészeti pályára készülők együtt dolgoznak és készülnek, hatással vannak egymásra. Úgy érzem fontos lenne, hogy nálunk is legyen átjárás a különböző művészeti képzések között” – hangsúlyozta a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője.

 

SCS 2835 

Kerényi Miklós Gábor azt is elárulta, a Fame előadás számos meglepetést tartogat a nézők számára. Lesz többek közt táncoló taxi, látványos repülés a színpad felett, artistamutatványokat idéző jelenetek és különleges hidraulikai megoldások. „Tánc, ének, színpadi látvány, különleges effektek - mindez egy olyan fiatalos erővel és lendülettel, amivel tulajdonképpen meg lehet szerezni a hírnevet – erről fog szólni az előadás” - ígérte Kero.

 

A táncok terén is egyedi előadást ígérnek az alkotók, akik úgy vélik, street dance ilyen formában még nem kapott helyet magyar színpadon. Balogh- Barta Viktória nagyon örült, hogy a koreográfiák előkészítéséhez szabad kezet kapott KERO-tól és Somogyi Sziárd rendezőtől. „Úgy vélem eljött az idő, hogy a klasszikus balett, a jazz tánc és a színpadi táncok mellett a street dance is érvényesüljön. Nagyon keményen dolgozunk, február óta folynak az előkészületek, stíluselőkészítő órákkal, közös foglalkozásokkal. Ennek eredményeként igazán különleges koreográfia született és több street dance stílus is felfedezhető a darabban” – mondta a koreográfus.

 

SCS 3016

 

Somogyi Szilárd arra emlékeztetett arra, hogy a Fame című musicalt majdnem 20 éve Miklós Tibor hozta el Magyarországra és fordította le az akkori kor szellemében, és bár azóta a musical számos újításon esett át, mondanivalójából nem veszített. „A darab sokat változott már a 2002-es felújítás során is, de az üzenete megmaradt, mint ahogyan megmaradtak Miklós Tibor dalszövegei is. Viszont a történetet az amerikai jogtulajdonosok kérésére kissé átalakítottuk – ezúttal Perczel  Enikő dramaturg írta újra színpadra” - árulta el a rendező.

 

A Fame- A hírnév ára című musical, amely David de Silva ötlete alapján született, Steve Margoses zenéjével június 26-án debütál a Budapesti Operettszínház színpadán. A magyarországi produkció zenei vezetője Balassa Krisztián, aki Bolba Tamással együtt vezényli majd az előadást, a karigazgató Drucker Péter, a jelmezeket Velich Rita, a díszleteket Bátonyi György tervezte. Somogyi Szilárd rendezőt Angyal Márta, és Magyar György rendezőasszisztens, Balogh-Barta Viktória koreográfust pedig Bóna Gábor és Kugler Zsolt segítették.

 

Kodova Michaela / Színház.hu

Fotó: Budapesti Operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása