Keresik A muzsika hangja főszereplőit a Magyar Színházban

A szenvedélyt és az egyéniséget kereste Zalán János direktor a bemutatkozó színészek előadásában.

A casting célja természetesen nem a tehetségkutatás volt, hiszen a musicalvilág legismertebb színészei jöttek el, hogy megmérettessék magukat. A háromtagú zsűri - Fekete Mária, a produkció zenei vezetője, Zalán János direktor és Magony Enikő, a színház korrepetitora - azokat a hangokat kereste, amelyek passzolnak A muzsika hangja 2015. november 27-re tervezett bemutatójának koncepciójába.

 

muzsi01

Zalán János direktor és Fekete Mária, a produkció zenei vezetője

 

Zalán János szerint a meghallgatás egyik tanulsága, hogy érdemes néha kimozdítani a színészt szokásos szerepéből, és olyan alakításra bíztatni, amely akár ellentétes megszokott karakterével: a komfortzóna elhagyása ugyanis megújulásra, gondolkodásra ösztönöz. 

 

A Pesti Magyar Színház alkotói csapata a fellépőktől nem csupán a tökéletes hangot várta, hanem a választott dalban rejlő érzések és történet átadását, elmesélését is.

 

muzsi02

 

A muzsika hangja nem egyszerű, negédes szerelmi történet, amely az egykori apácanövendék és a szigorú katonatiszt között szövődik, hiszen a musical a személyes világ értékei – szerelem, a család fontossága, összetartás – mellett a hatalomhoz viszonyulás kérdését is felveti.

 

Von Trapp kapitánynak döntenie kell, elhagyja-e a kényszerítő történelmi helyzet hatására a hazáját, és ez a dilemma haragot vált ki belőle. Máriának pedig a szeretet erejével kell támogatnia a döntésében.

 

A hasonló érzéseket, vagyis a szenvedélyt és a gondolatokban megmutatkozó egyéniséget értékelte a nyertes pályázók esetén a Pesti Magyar Színház zsűrije.

 

A szereposztás az évadnyitó után válik nyilvánossá, november 27-től pedig kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség minden idők egyik legnépszerűbb musicaljét, A muzsika hangját.

 

Forrás: Pesti Magyar Színház

Fotó: Faluhelyi Fanni

 

 

 

süti beállítások módosítása