A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház pénteken tartotta évadzáró társulati ülését és díjátadó ünnepségét, amelyen a színház vezetősége értékelte a 2014/15-ös évadot, és ismertette a következő szezon tervét.
Dobák Lívia, a színház művészeti igazgatója évadértékelő beszédében kiemelte, hogy a Vágyak Évadában sikerült a korszerű népszínházi modellt képviselő nagytermi bemutatók mellett, olyan stúdiószínházi előadásokat is létrehozni, amelyek a művész színházi beszédmódot és a komplex színházi formanyelvet kedvelő közönséget is a színházba vonzották.
A 2015/16-os szezon a Remény Évada lesz. Urs Widmer Top Dogs túlélési tréningje menedzsereknek, Sebestyén Aba rendezésében, Marie Jones Kövek a zsebben című darabja pedig a Jászberényi Gábor-Gulyás Hermann Sándor alkotópáros munkájaként látható stúdiószínházi formában.
A Bartók Táncszínház két önálló bemutatója: Shakespeare szabadon, Rómeó és Júlia táncjáték a nagyteremben (rendező-koreográfus Vári Bertalan, a táncszínház művészeti vezetője), valamint Backstage címmel a stúdióban Kovács Dénes táncfantáziáját láthatják a fiatal és felnőtt nézők. Hegymegi Máté Don Quijote történetét állítja színpadra, a szöveg Maros András próza-és drámaíró, forgatókönyvíró munkája, akinek Hulladék című művét néhány évvel ezelőtt játszotta a színház.
Februárban Goldoni Mirandolina című vígjátékát mutatják be a nagyszínpadon Király Attila rendezésében. Kander- Ebb-Fosse Chicago című musicalje a két tagozat közös bemutatója lesz, amelynek rendezője Lendvai Zoltán.
A Bartók Kamaraszínház és az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) közös produkciója Litera-túra - kötelező és ajánlott olvasmányok felső tagozatosoknak másképp címmel, Kolozsi Angéla rendezésében lesz az évad utolsó bemutatója.
A Bartók folytatja Tantermi Színház programját, amelyet idén Polgár Lilla színművész szerkeszt és rendez. AZ OFFlány a virtuális életet élő középiskolás generáció életét helyezi a projekt fókuszába.
A társulati ülést követően kiosztották a Bartók Kamaraszínház szakmai díjait. A nem művészi állomány tagjai közül Kulissza-díjban részesült Puskás Ferenc gépkocsivezető, anyagbeszerző. A tánctagozat tagjai titkos szavazása alapján a Társulati-díjat Hernicz Albert táncművész kapta. A támogatói kör szavazata alapján az idei évadban nyújtott sokszínű, magas művészi színvonalú munkájáért Teátrista-díjban részesült Tőkés Nikoletta színművész.
Forrás, fotók: Bartók Kamaraszínház