Pokorny Lia néhány napja nyerte el a Centrál Színház közönségdíját a Jó emberek és a Leenane szépe előadásaiban nyújtott alakításáért. A művésznőt a 168 Óra kérdezte.
A 168 óra cikkéből:
"Mindenfajta emberi kapcsolatban eshetnek belső feszültséget okozó sérelmek, amelyek sokszor csak egy-egy gesztusban, félmondatban mutatkoznak meg. Mindenki megélt ilyen szituációkat. Normális esetben az érintettek végül kibeszélik a gyülemlő elfojtásaikat, s ha jobb úgy, akkor elengedik egymást. A Leenane szépe kapcsán számomra nagy kérdés volt: miként lehet az elszakadástól, az azt követő ismeretlentől való félelem erősebb, mint az a késztetés, hogy az ember kikerüljön egy megszokott, mégis pokoli helyzetből?" - fogalmazott Pokorny Lia a januárban bemutatott McDonagh-dráma nyomán.
A színésznő elmondta, az általa játszott Maureen-nak kiút lehetett volna az írországi, fullasztó falusi környezetből az angliai munkavállalás. Húsz évvel korábban próbálkozott, ám ott egy időre pszichiátriára került. Számára a kísérlet azzal járt: bevándorlóként még bezártabbnak érezte magát az angliai környezetben, mint otthon.
A Leenane szépe próbáján
Pokorny Lia szerint az előadásnak a jelen helyzetben óhatatlanul lehetnek sajátos "tükröződései", és nem is csak a bevándorlás kapcsán. "A valóságra reflektál például a szereplők hangsúlyos lepukkantsága. Maureen is borzalmasan néz ki összefogott, zsíros hajával, lógós otthonkáiban. Kolontai Dóra jelmeztervező nem esett túlzásokba. Éltem itthoni faluban, ahol sok Maureen-korú nő olvasgatja hozzá hasonlóan a divatlapokat, és nem festenek jobban, mint ő. Azt gondolják ugyanis: a magazinokban látható képeknek nincs közük a valósághoz. Elérhetetlenségük adja vonzerejüket. A valóságban úgyis ki kell menni az ólba, a csirkék közé, aztán vissza az idős mamához, pelenkázni őt, kavarni neki a kását. Kinek akarna így tetszeni az ember? Csakhogy mindeközben a valóság és az álmok közötti folytonos ingázás is amortizálja az embert. Ha valaki folyton arról győzködi magát - gyakran a környezete megerősítésével -, hogy a szebb világ elérhetetlen, az ambíció csírái is elsorvadnak. A darab és a hétköznapok valósága ebben szinkronba kerül" - fejtette ki a színésznő.
Pokorny Lia 2012-ben tíz év után hagyta el az Új Színházat az akkori igazgatóváltás miatt, és érkezett a Centrálba. "Puskás Tamás mai napig mondogatja: ő az Új Színháztól egyvalamit irigyelt, engem. Valamiért bír, de a terveiről nem tudtam, vagy nem volt rá még fülem. Tamás előbb szerepre hívott, majd szerződést ajánlott. Éreztem a szeretetet, de kezdetben az Új Színház miatti fájdalmam leblokkolt. Az új környezetben is azt a hangulatot kerestem, amit előzőleg az Új Színházban megszoktam. Aztán rájöttem: nem a múlt után kell tapogatózni. Nyitni kell az új társak felé. Ma már magától értetődően jövök be a Centrálba. Mindenkivel egy nyelvet beszélünk. Azon bárkivel vitázhatok is, akár szenvedéllyel, beleértve a direktort is. Fontos: nem kell félnem. Szabad lehetek" - vallja a művésznő.
A teljes interjú a 168 Órában olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.