"Egész világokat építhetünk fel" - Interjú Herczeg Tamással

Május 8-án 761 európai, ezen belül 25 magyar fesztivál kapta meg az európai fesztiválminősítést 2015-2016-ra az Európai Fesztivál Szövetségtől, köztük a Szegedi Szabadtéri Játékok. A rendezvénysorozat ugyanakkor a Magyar Marketing Szövetség által „Városmarketing gyémánt” elismerő díjban részesült. Ennek kapcsán kérdeztük Herczeg Tamást, a Szegedi Szabadtéri Játékok menedzserigazgatóját.

Mit jelent számotokra ez a két díj?

Óriási büszkeség, hogy az Európai Fesztivál Szövetség szerint a legjobb fesztiválok közé tartozunk, és nagy öröm, hogy elismerték azon törekvésünket, miszerint a várost szolgáljuk. Most hivatalos formát nyert és bebizonyosodott, a Szabadtéri sikere Szeged sikere, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Úgy gondolom, hogy a szakmai minősítés egy új menedzsment számára, mint a miénk, különösen fontos. Harangozó Gyula művészeti igazgató úrral múlt évben bonyolítottuk le az első közös évadunkat és rendkívül jóleső, hogy szakmai visszajelzéseket is kapunk amellett, hogy 80 88 százalékkal sikerült gyarapítani a bevételünket, 60 százalékkal emelkedett a látogatottságunk és az Observer kutatása szerint a Szabadtéri Játékok médiaértéke nagyjából 1 milliárd 300 millió forint. Leginkább azért örülök ennek, mert a díjak a hozzánk betérő és a potenciális nézők bizalmi tőkéjét is növelik, egy kulturális intézmény pedig ebből él.

Szerinted minek köszönhetők a sikerek?

Egyrészt annak, hogy a műfaji sokszínűség a legfőbb jellegzetessége a Szegedi Szabadtérinek, másrészt annak, hogy folyamatosan kérjük és feldolgozzuk a nézők visszajelzéseit. Szociológusok segítségével minden évben készül egy nagyon alapos felmérés, amelyből kiderül mekkora az érdeklődés az egyes színházi műfajok iránt, milyenek a jegyvásárlási szokások, mely földrajzi régióból mutatkozik hajlandóság az utazásra, milyen korú és nemű nézőket fogadunk, mennyire iskolázottak, hol értesülnek egy adott programról, mennyi a visszatérő látogatók aránya. Ebből például arra következtetünk, mivel, hányszor kell megszólítanunk egy nézőt ahhoz, hogy eljöjjön vagy, hogy mennyi esélyünk van bérletes konstrukciókat eladni és így tovább. Minden olyan dologra igyekszünk rákérdezni, ami a szolgáltatásunkkal összefügg. A monitorozott közönségvizsgálat jelzéseit is figyelembe véve alakul a Szabadtéri művészi koncepciója. Az eredmények arra is hatással vannak, hogy milyen kommunikációs stratégiát folytatunk, milyen kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtunk.

Ezt hogy kell elképzelni a gyakorlatban?

Mondok egy banális példát: az, hogy melyik műfaj mennyire reprezentálja magát a programban nagyban múlik a nézői igényeken, hiszen látjuk, hogy számukra mi a prioritás. De ez közel sem azt jelenti, hogy a kívánságaik szolgai teljesítése zajlik. Azt tapasztaltuk, hogy leginkább a zenés előadásokat kedveli a közönségünk, ugyanakkor az operára kevésbé nyitottak. De mivel ragaszkodunk a prózához és nem titok, hogy az egyik legnagyobb innovációnk épp az opera megtartása, úgy határoztunk, hogy ezekben a műfajokban „erősítünk”. Olyan darabokat választunk, amelyek felkelthetik az érdeklődést és olyan alkotókkal valósítjuk meg őket, akik garanciát jelentenek a minőségre, a sikerre. Így kerül sor idén egy Shakespeare darabra, a Tévedések vígjátékára többek közt Molnár Piroska, Haumann Péter, Pálmai Anna, Adorjáni Bálint, Telekes Péter, Szabó Győző szereplésével, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. És így döntöttünk Verdi remeke, Az álarcosbál mellett, ami egy színpadi show-val záródik és nemzetközi sztárvendéget fogad. A program kialakítása során azzal is számolunk, hogy mit kell jobban megdolgozni és milyen kommunikációs eszközökkel tudjuk ezt megtenni, mert a legfontosabb szempont mégiscsak az, hogy a művészeti igazgató, Harangozó Gyula által elképzelt művészi színvonalat hozzuk.

Jól átgondolt üzenetkódok megfogalmazásával, azok megfelelő elhelyezésével, húzóerők beépítésével rá tudjuk venni az embereket arra, hogy szélesítsék a látókörüket és olyan produkciókat is szívesen látogassanak, amelyek korábban nem keltették volna fel az érdeklődésüket. Tulajdonképpen a mi munkánk a művészi célok mellett termékfejlesztésről és a kommunikációról is szól.

... és gondolom azt feltételezi, hogy az alkotókkal szorosan együttműködjetek egy előadás megtervezésében..

Igen, lényegében kreatív produceri feladatokat kell vállalnunk. Önmagában Verdit nehezen tudnánk eladni 8000 nézőnek. Ezért ahhoz, hogy az operának megnyerjünk új nézőket, ki kellett találnunk, hogy Az álarcosbálban legyen jégrevü, Náray Tamás készítsen kosztümöket, jelenjen meg a darabban az ország legnagyobb báltermi csillárja, folyjon a Swarowski kristály a színpadon és legyen egy bálkirálynőnk a leghíresebb műkorcsolyázó, Katarina Witt személyében, aki kétszeres olimpiai, négyszeres világ-, hatszoros Európa-bajnok és színészként is dolgozott már filmekben. Amikor az ötletelésen túl vagyunk, a rendezővel közösen át kell gondolni, hogy dramaturgiailag mi fog működni és mi nem. Hosszú út, amíg eljutunk addig, hogy Kodály Háry Jánosában egy francia filmsztár játssza Napóleont...

Hogy jutottatok el Gérard Depardieu-ig vagy Katarina Witt-ig?

Múlt évben autentikus megoldásnak bizonyult, hogy Napóleont egy francia színész alakítsa, csak az volt a kérdés, hogy ez Alain Delon, Jean Reno vagy Gérard Depardieu legyen. Bálkirálynőként gondoltunk szépségkirálynőkre, híres manökenekre Cindy Crawfordtól Claudia Schifferig, de amikor szóba került a jégrevü, kézenfekvőnek tűnt, hogy a világ leghíresebb jégtáncosát csábítsuk be. Van egy impresszáriónk, aki utánajár, ki egyeztethető, megfizethető. A választottnak elküldjük a koncepciót, ha elfogadja, megkezdődik az alkudozás és egyszercsak aláírunk – Depardieu-vel pont Budapesten, egy szállodában találkoztunk, mert fogorvoshoz jött Magyarországra, Witt-tel Berlinben futottunk össze. Ennél a fázisnál már a jelmeztervező is jelen van. Profánabb a dolog, mint gondolhatnánk.

Miért mondanak igent a Szegedi Szabadtérire?

A Szegedi Szabadtéri Játékoknak nagyon komoly referencialistája van, a múltban is felléptek nálunk olyan nevek, akikhez szívesen csatlakoznak más hírességek. Csak hogy egyet említsek: Pietro Mascagni, aki 1935-ben a saját szerzeményét, a Parasztbecsületet vezényelte nálunk. Egyébként ma könnyebb helyzetben vagyunk, mint valaha, mert elég a tavalyi illetve az idei év vendégeit bemondanunk és gyakorlatilag bárkivel szóba tudunk állni, egyszerűen van hitelünk. Ez a leghálásabb helyzet, amikor műfaji határok nélkül csemegézhetünk a legjobb színészekből. Ez csodálatos, ez iszonyú gazdagság.

Mennyit kockáztattok?

Nagyon analitikusan dolgozunk, de nyilván nem lehet mindig biztosra menni. Valójában hamarabb jutottunk el a merészségig, mint reméltük. Az elmúlt év eredményeit látva bátran teszünk olyan művészi vállalásokat, amelyek nem feltétlenül a közönség igényeihez mértek, de egyeznek a mi világlátásunkkal. Ilyen vállalás például az, hogy 10 év után először mutatunk be Shakespeare-t, és nem egy művét, hiszen a Dóm téri bemutató mellett az Újszegedi színpadunkon az Athéni Timont mutatjuk be, mégpedig az SZFE vizsgaelőadásában, Hegedűs D. címszereplésével ifj. Vidnyánszky rendezésében.

Folyamatosan ellenőrzöd a számokat?

Persze! Naponta kétszer megnézem, hogy milyen a forgalom és kapok róla jelentést is - azzal alszom el. Tudom, hogy hány darab Álarcosbál jegyet kell eladni naponta ahhoz, hogy célba érjünk és teljesítsük az üzleti tervet. A heti értekezleteink bizonyos szempontból úgy néznek ki, mint a termelési értekezletek. Áttekintjük, hogy a tavalyi illetve az előző évekhez képest hogy állunk, mennyit hozott egy-egy kampány és abban a pillanatban, hogy szükségessé válik, korrigálunk. Annak, hogy folyamatos mozgásban tartjuk magunkat, megvan az eredménye: bár a tavalyi kiugróan sikeres év volt, idén időarányosan majdnem másfél előadással, közel hatezerrel több jegyet adtunk el eddig….

Ez rengeteg...

Tudom és nagyon örülök... (Mosolyog.)

Hogy születik azonnali megoldás, ha valami nem stimmel? Hogy tudtok korrigálni?

Szerintem, ha valamit nagyon ismersz, nagyon akarsz és nagyon csinálsz, akkor zsigerileg ráállsz, fogalmazhatunk úgy is, hogy a tevékenység a véreddé válik, így azonnali reakciót tudsz adni bármilyen felmerülő problémára. Nyilván a motiváció vagy az elhivatottság a legfontosabb. Nem alibiből megyek le a jegypénztárba beszélgetni a kollégákkal, hanem azért, mert rettenetesen érdekel, hogy mit fognak mondani és tőlük érkezik a legértékesebb információ. Ha arról számolnak be, hogy megvettek egy jegyet, tudni szeretném, hogy miért vették meg, mi volt a hívószó. A csillár, a jég, Katarina Witt, Náray Tamás, Verdi vagy Rálik Szilvia? Tudnom kell...

Mennyire tart függőségben a munkád?

Mit is mondhatnék... Ez a munka olyan, mint a lovi vagy a bélyeggyűjtés. Szenvedély. Nyilvánvaló, hogy másfajta állapotba hoz. De ennek az az oka, hogy nagyon akarom, hogy teltház legyen a Verdin. Annál csodálatosabb élményt, mint tavaly a Háry Jánoson...! Tudod, Depardieu csak a második felvonásban lépett színre, de az első szünetben mégsem róla szólt a beszélgetés, hanem arról, hogy milyen jó a zene, a sztori, milyen kellemes és abszurd humora van Kodálynak. Óriási győzelem, amikor tömegeket veszünk rá arra, hogy élvezettel megmártózzanak egy olyan művészi élményben, amitől nem sokat reméltek volna. Abban reménykedem, hátha beleszeretnek a színházba vagy az operába, mint ahogy anno én is beleszerettem. Láttam Gregor Józsefet a Szikora János rendezte Jézus Krisztus Szupersztárban és örökre maradtam a színházé, az operáé. Azt nem tudjuk, hogy kinél mikor csípődik be valami és lesz rajongója egy műfajnak. De ahogy a híres karmester, Pál Tamás mondta: az opera megszeretésének titka, hogy hallgatni kell. Tehát nekünk az a dolgunk, hogy erre lehetőséget adjunk, hogy közelebb vigyük az emberekhez a színházat.

Miért fontos neked ez az ügy és az említett győzelem?

Azért fontos, mert a kulturális nívó süllyedését látjuk magunk körül és szerte a világban. Engem ez zavar, felkavar, foglalkoztat, tettre késztet. És szerencsére azt tapasztalom, hogy van értelme az emelkedésért dolgozni, mert a kulturális befektetés minden szinten megtérül. Megtérül a kereskedelemben, a szolgáltatásban, hat a viselkedési normákra, az egymáshoz való viszonyunkra, arra, ahogy megnyilvánulunk, ahogy kifejezzük az érzéseinket, amilyen gesztusokban gondolkodunk. Jó úgy lefeküdni esténként, hogy tudom, szociológiailag, társadalmilag és kulturálisan is fontos lépés, hogy példátlan módon az Álarcosbál főtámogatójának egy kereskedelmi csatornát sikerült megnyerni és az üzeneteink bárkihez eljuthatnak.

Nem érzed úgy, hogy néha terhes számodra a munkád, ami teljes figyelmet, odaadást, felelősségvállalást feltételez?

Nem. Ennek egyrészt az az oka, hogy másodmagammal egész világokat építhetünk fel egy év alatt, hiszen 70 ezer embernek gyártunk művészi tartalmat. Másrészt a színházban nagyon nagy a katarzis esélye, mert azonnali visszacsatolást nyer a munkád. Ráadásul elég egyértelmű, hogy sikeres vagy, ha tele a nézőtér az ország legnagyobb befogadóképességű játszóhelyén és zúg a taps. Persze brutális a felelősség, de a mindennapokban nem ezzel találkozom, hanem azzal, hogy egyesével rakosgatom össze egy óriáspuzzle kis kockáit és ez maximáisan leköt.

A kislányod már nézett előadást a Szabadtérin?

Még nem, de próbákra járunk. Nagyon cuki, zümmögi már a ’Jaj, cicát’. Nem hajlandó a Kero-féle új szöveget énekelni... Van valami eredendő bája ennek a dalnak. Negédes, de mégis úgy hat, hogy megjegyzed és el nem felejted. Tanulságos... Úgy látszik, van, ami akkor is jajcica marad, ha a fejünk tetejére állunk... Na jó, nem reprezentatív mintavétel az én 2,5 éves Rézi lányom.

Tóth Berta / Színház.hu