"Kiballagásom története" - Ókovács Szilveszter írt POSZT-ügyben

Részlet a mediahorizontblog.hu-n megjelent írásból:

"Történt pedig, hogy a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón az újvidéki magyar társulat Katona József Bánk bánkját ígérte a színlapon. A kommentárt a mindenkori válogató és javasló írja, abban sem volt semmi, amely ne arra utalt volna: egyik nagy nemzeti drámánk hangzik el.

Az előadás hosszát is megadták – ez ott lett fontos, amikor a mindenképpen megosztó, de kétségkívül érdekes olvasat végén himnuszok hangzottak fel. Hogy csasztuska lett-e a Boldogasszony, anyánkból, némi ezirányú képzettség dacára sem akarom eldönteni, attól is függ, hogy tud ez a tizenkét fiatal együtt énekelni. És ha nem is értem, a Gotterhalte mit keresett itt (magában billegő pillanat volna ez, hogy nem a nyolcszáz éves história korára és nem is a folyton odakevert jelenre, de egyenesen a Katona-mű keletkezésének idejére reflektál az előadás, tehát szervetlen volna az összefüggés), s hogy a szovjeteké miért nem, az se világos. Mindenesetre Székely himnusz is volt, a legvégén pedig a Kölcsey-Erkel féle magyar is. A fényeket felkapcsolták, a nézők tapsolni és mocorogni kezdtek, a társulat tapsrendbe felsorakozva állt, mint minden előadás végén. Az órámra pillantottam, mert erős megszokás, hogy az Operában is ellenőrzöm – a munkáltatás kínos szabályai miatt –a hosszat. 5 perccel már túl is voltunk a megadott időn. 

Ekkor jött a szakállas fiatalember, és azonnal játékot hirdetett. Fel fog olvasni fiktív kormányzati intézkedéseket, történéseket (ugye, mindenki jól érti: fiktív, nem kell aggódni…), és aki mindezek ellenére is a hazájában maradna, az ne mozduljon; ellenben aki menne, menjen is ki a teremből. És már kezdte: „600 Ft fölé megy az euro.” „Elbocsátanak 100.000 közalkalmazottat.” „Menekültek lepik el az országot.” „A kormány megerősíti a határok védelmét.” „A kisebbségekre hatalmas nyomás nehezedik, a fájdalomtól már nyüszítenek…” Mármost én itt kétségtelenül mérges lettem. Egy minden kétséget kizáróan véget ért előadás után úgy ejtettek foglyul, hogy nem kérdezték meg, akarom-e mindezt? Eljöttem a Katona-írta, Urbán András-rendezte Bánk bánra, és a végén egész egyszerűen nem engednek haza, csak ha az általuk meghatározott keretben értelmezett távozásommal (mintha még „porom is neki szolgálna”) véleményt mondok. Olyat, amilyet Urbán András rendező, vagy maximum a celebráns Gombos Dániel megenged, miközben efféle döntésekről kettes számrendszerben működő kérdések és válaszok mellett árnyalni nem lehet. 

Azóta is töprengek rajta: tényleg olyan egyszerű bárki számára a világ, hogy úgy gondolja, a végül 23 egyre nyomasztóbb, természetesen fiktív megállapításra csakis a kivándorlás a válasz? Miért, ha diszkomfort-érzeted támad, újságcikket írni nem lehet? Interpellálni, tiltakozni, szórólapozni, plakátolni, tüntetni, sztrájkolni tán tilos? Kinek a fejébe gondolják probléma nélkül belebeszélni azt, hogy a haza tekintetében csak két végletes döntés hozható meg? Maradok vagy megyek? Vagy vajon miért maradok? Mi okból megyek? Hidegen hagyhat az egész, vagy szerethetem olyan nagyon is – de hogy tudom az ülő testhelyzetem szögével vagy bármely más metakommunikatív gesztussal árnyaltan kifejezni a pécsi színház nézőterén, hogy miért maradtam itt, vagy éppen mi miatt mentem el? Kissé nem manipulatív ez a játék, ha a valós okokra nem kíváncsi a minket mozdítani provokáló elme? Ha csak a prekoncepció „ugye-ugye” göcögése érdekli? 

Ha valamiről szól a Katona-mű, akkor az a hatalomgyakorlás a köz-kötelesség és a magánfelelősség egymásba gabalyodó problematikája, illetve még „etnikai konfliktus” is felizzik meráni és magyar között – de amiről nem szól a darab, az biztosan a marokra fogott postairónnal jó karcosan felvésett kivándorlás ügye. Mert ehhez aztán tényleg semmi köze a Bánknak. Én csak ennyit tettem szóvá egyetlen kérdéssel, komolyan véve a felajánlott interaktivitást". 

Folytatást itt talál.