Kútvölgyi Erzsébet féltékenységről, fekete humorról nyilatkozott a HVG-nek. Lapszemle.
„Sem a féltékenységet, sem az irigységet nem ismerem. Ha valamiért megdolgozom, odaadom a fizikumomat, az idegrendszeremet, az agyamat készenléti állapotba hozom, annak az eredménye nemcsak engem, de azokat is beindítja, akik a közelemben vannak. Ha ott áll a hátam mögött a második Kútvölgyi, odanézek, és azt mondom neki, gyerünk” – kezdte a színésznő, aki arról is beszélt, hogy negyvennégy évi vígszínházi tagságába parkolópályás évek is belefértek.
„Olyannak tűnök a világban és a tágabb szakmámban is, mint akinek nagyon mélyek a gyökerei. A velem egykorú színésznők már betöltötték azokat a helyeket, ahová mentem volna, ha hívnak. Amikor a nyolcvanas évek végén fel akartam mondani a Vígszínházban, nem a színházból lett elegem, hanem a pályából, a gyárszerű működésből. A szakmánk ki van szolgáltatva az írónak, a rendezőnek, a tervezőknek, a műszakiaknak, a színészkollégáknak. Komolyan gondoltam, hogy képes lennék bármilyen más munkát elvégezni, takarítani, beállni egy pult mögé és barátságosan tíz deka párizsit kimérni. (...)
65 évesen abba a korba értem, hogy Eszenyi Enikő nehezen talál nekem való szerepeket. Eljön majd az én időm, mint ahogy Patkós Irma nénié is eljött. Amikor már hófehér volt a haja, és valahol Veszprém megyében kapálgatta a málnát meg az epret, akkor hívta őt Sándor Pál a Sárika, drágámba. (...) Mivel tyúkanyó módjára élek, valószínűleg nem úgy gondolnak rám, mint aki a szabadideje terhére is képes bármit csinálni. Márpedig ha megéri, csinálom” – fejtette ki Kútvölgyi Erzsébet, aki Fejes Endre regényéből készült Presser-musicalben, a Jó estét, nyár jó estét szerelemben az anyát játssza Szász János rendezésében.
A felvetésre, miszerint pályafutása kezdetétől inkább a drámai erejét használták, de mostanában mintha észrevették volna, hogy nevettetni is tud,úgy nyilatkozott: „A Picasso kalandjainál szakadt át a gát, amit Méhes László rendezett a Pesti Színházban. Három kis szerepet játszottam, és fürödtem abban, hogy nevetnek rajtam. Ha összeszámolom, hogy hányszor ért eddig ez a kémiai átváltozás, amikor az egész fizikumomon átfut valami, és úgy érzem magam, hogy szinte a föld felett járok, talán tíz percnél tartok”.
Senki nem tudja, milyen zászló alatt állok, mondta a Kossuth-díj átvétele után. A kérdésre, miért nem érezte fontosnak, hogy szakmai és közéleti ügyekben hallassa a hangját, úgy felelt: „Amikor kellett, hallattam a hangomat. 1989-ben kampányoltam Darvas Ivánért, aki megtisztelt a barátságával. Tudható, hogy SZDSZ-es voltam, hittem, hogy a szabad demokraták szövetsége létezhet. Nem gyávaságból vonultam ki, ahogy nem gyávaságból maradtam a színháznál. A mostani palettáról nem tudnék választani. A mellé álljak, akit annyira bántanak, vagy amelyik a nevében hordozza azt, amire gondolok? A kettőből kellene összetennem azt, amiben hiszek”.