Több szórakoztató előadást kínál jövőre a komáromi színház

Megtartotta évadzáró ülését a Komáromi Jókai Színház társulata.

 

A Komáromi Jókai Színház beszámolója:

 

Kezdetben az elmúlt évadban színre vitt produkciókról láthattak rövid videó-összeállítást a résztvevők, melynek kapcsán Tóth Tibor igazgató néhány mondatban külön-külön értékelte a bemutatott előadásokat. Elmondta, hogy minden egyes előadás a közösség és az egyén viszonyát vizsgálja, azokat a harcokat, amelyeket az egyén folytat környezetével szemben. A bemutatott produkciók más-más szempontrendszerből és más témán keresztül járták körül az egyén társadalmi útkeresését. A Komáromi Jókai Színház a hatvankettedik évad végén egy szakmailag izgalmas, kihívásokban gazdag, igényes színházi évadot mondhat magáénak, amiben a bensőséges szakmai munka és a siker egyaránt jelen volt.

 

Méhes László főrendező szerint olyan előadások születtek, melyekre valamennyi alkotó büszke lehet. Az évadterv nagy téttel bírt, hiszen túlnyomórészt gondolati, mélyebb fajsúlyú előadások születtek egy igényesen kivitelezett könnyed, szórakoztató produkció mellett. A következő évben a színház visszatér ahhoz az arányhoz, ami közel 25 éven keresztül jellemezte a teátrum repertoárját, vagyis az a bizonyos mérleg kénytelen lesz valamelyest a szórakoztató előadások felé billenni.

 

komarom

 

Dobai Tibor gazdasági igazgató tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a színház saját jegybevétele nélkül szinte lehetetlen lenne működtetni az intézményt, tehát megfelelő darabválasztásokkal, közönségbarát bemutatókkal termelhető ki az az összeg, ami a színház működését biztosíthatja.


A 2014/2015-ös évadban hatvan fővel nőtt a bérletes nézők száma az előző időszakhoz képest, a színház saját produkcióinak előadásszáma - kiutazásokkal együtt - 169, a vendégelőadások száma 17, a saját társulattal játszott előadásokat 53 257 néző látta. A vendégelőadásokat beleszámítva ez a szám 4 818-cal növekszik. Az évadzáró ülést követően még három előadás vár a társulatra, melyek még az idei évadhoz számítanak: a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Bányavirág című produkció szerepel, valamint idén még két alkalommal láthatja a közönség A dzsungel könyve című musicalt. A produkcióról elismerően szólt maga a zeneszerző, Dés László is, aki jelen volt a komáromi premieren.


Az évad során Tar Renáta távozott a színésztársulatból, Bárdos Judit filmes tevékenységei miatt nem tudja vállalni a jövőben az állandó tagságot, de vendégként továbbra is részt vesz a társulat munkájában.


A legjobb színházi dolgozó díját a leadott szavazatok alapján Balaskó Edit asszisztens és Görözdi Szilárd hangtechnikus kapták megosztva. Az évadban legtöbbet játszó színésznő 122 előadással Holocsy Krisztina lett, a legtöbbet játszó színészek: Bernáth Tamás és Majorfalvi Bálint, mindketten 148 előadással. A társulat Ferenczy Anna-díját ezúttal Tóth Károly színművész kapta.

 

jokai

 

A következő évad tervezett bemutatóiról:


Az első bérletes bemutató vendégprodukció lesz a Kassai Thália Színház előadásában: Márai Sándor Kassai polgárok című produkciója Beke Sándor rendezésében. Második - már saját - bemutató: Michael Frayn bohózata a Mohácsi-testvérek átiratában Veszett fejsze címmel. Az előadást Béres Attila rendezi. Harmadik bemutatóként Nagy Ignác művét, a Tisztújítást láthatja a közönség Parti Nagy Lajos átiratában, Keszég László rendezésében.

 

Ezt követően Arthur Miller világhírű alkotását, Az ügynök halálát állítja színpadra Forgács Péter. Szezonzáró előadásként Méhes László rendezésében kerül színre Marc Camoletti bohózata Hamvai Kornél fordításában: Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban címmel. Meseelőadásként a színház Tersánszky Józsi Jenő-Pille Tamás: Misi Mókus vándorúton című előadását kínálja Pille Tamás rendezésében, valamint a Soproni Petőfi Színház Szép Cerceruska című mesebalettjét, Demcsák Ottó színrevitelében.

 

Tovább folytatódik a stúdióbérletes program is. Látható lesz Platón: Szókratész védőbeszéde Haumann Péter előadásában, egy Parti Nagy Lajos-átirat Cervantes Don Quijote-ja a Nézőművészeti Kft. produkciójaként Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel a főbb szerepekben, Rába Roland rendezésében. A Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Ötvös András  szereplésével Göttinger Pál rendezésében, valamint Ingmar Bergman Őszi szonáta című produkciója a Soproni Petőfi Színház előadásaként. Ezt a produkciót Pataki András állította színpadra.


Hogy mely előadások maradnak műsoron az eddigi repertoárból, illetve mely szlovákiai, illetve magyarországi településeken játszik a színház a következő évadban, mindez szintén az évadnyitó társulati ülés egyik témája lesz.


Tóth Tibor záróakkordként a színház valamennyi dolgozójának megköszönte az eddigi áldozatos munkát. Mint mondta: büszke a társulatra, a repertoárra, s a közönségre, mely a jelek szerint szintén értékeli a befektetett energiákat.

 

Forrás: Komáromi Jókai Színház

 

 

süti beállítások módosítása