A revizorral indul az Esztergomi Várszínház idei évada

A Soproni Petőfi Színház A revizor című előadása nyitja meg az Esztergomi Várszínház 27. szezonját július 3-án.

Társulatok, produkciók, programsorozatok különleges jubileumát köszöntik Esztergomban. Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója elmondta: a nyári szezonhoz alkalmazkodva műfaji sokszínűséget, értékes, igényes, szórakoztató produkciókat kínálnak nézőiknek.

 

Rangos, elismert művészek, együttesek - egyebek mellett a Ghymes, ExperiDance, L'art pour l' art Társulat, Szabó Győző, Horányi Juli - érkeznek hozzájuk, és a budapesti, valamint az ország más városaiban alkotó csoportok, előadók meghívásán kívül a határon túli színházak számára is biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

 

revizor


A gazdag programsorozat közben több különleges jubileumot is ünnepelhetnek a fellépőkkel és közönséggel együtt az Évfordulók Évadában. A nyitó előadáshoz kapcsolódik, hogy Gogol A revizor című műve 140 éve jelent meg először nyomtatásban Magyarországon. Azóta is ez a szerző legismertebb és a hazai színpadokon legtöbbször bemutatott műve. Ennek tiszteletére a nézők most a soproni színház előadásában láthatják a darabot az évad nyitányaként július 3-án és 4-én.


Gogol műve a világ tíz legjobb drámájának egyike. Mély humorral átszőtt elgondolkodtató társadalomkritika, amely sajnos még mindig örök érvényű ‒ mondta Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, aki színpadra állította az előadást. A rendező hangsúlyozta: egy olyan zseniális darabot tűzött műsorára a színház, amelyet a világon a mai napig sok helyen játszanak. Ez annak is köszönhető, hogy az ember az évszázadok során nem változik, csakúgy, mint az egyén és a társadalom tulajdonságai, jellemzői sem. Olyan kérdéseket feszeget a mű, amelyek mindenkor aktuálisak.

 

Forrás: Esztergomi Várszínház

 

 

 

süti beállítások módosítása