Átadta évadvégi díjait a Harag György Társulat

Hagyományaihoz híven ünnepi gálaműsorral és díjátadással zárta az idei színházi évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A műsor keretében adták át a 2014/15-ös színházi évad szakmai és közönségdíjait.


A közönség véleménye alapján az idei évad legjobb előadásának a Sorin Militaru rendezte Az elveszett levél bizonyult, amelyet a szilveszterkor bemutatott Én és a kisöcsém operett-produkció követett a népszerűségi rangsorban. A stúdió-előadások közül messze a legtöbb szavazatot Bogdán Zsolt Ady-estje kapta. Ezúttal a társulat arra is kíváncsi volt, melyik vendégjáték nyerte el leginkább a nézők tetszését. A beérkező szavazatok alapján a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Istent a falra festeni című előadása bizonyult a legsikeresebbnek, kevéssel megelőzve a nagyváradi Szigligeti Színház Világcirkusz című produkcióját.


A szatmári nézői szavazatok alapján az idei évad legjobb drámai színésze Kányádi Szilárd, legjobb drámai színésznője Sándor Anna, legjobb komikus színésze Nagy Orbán, legjobb komikus színésznője pedig Kovács Nikolett lett. A legjobb epizódszínésznek járó közönségdíjat Rappert-Vencz Gábor vehette át, a legjobb epizódszínésznőt megillető oklevelet pedig Méhes Kati kapta. A közönségdíjakat idén is a Proscenium Alapítvány finanszírozta, egyenként 50 Euró értékben.

 

IMG 6425

 

Szintén 50 Eurós közönségdíjat osztottak ki az idén először megrendezett nagybányai évadzáró gála alakalmával is. A nagybányai közvélemény-kutató kérdőívek alapján az évad legjobb színésze Bessenyei István, legjobb színésznője pedig Gál Ágnes lett. Az évad értékelése után a díjakkal járó okleveleket Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója adta át a közönségdíjasoknak.


A szakmai díjak közül először az évad legjobb háttéralkalmazottjának járó, szintén 50 Eurós „Angyalka”-díjat (Angel József ügyelő emlékére) adták át Vékony Borbála igazgatói titkárnőnek, hosszú évek óta folytatott kitartó és minőségi munkája elismeréseként.


Idén második alkalommal örökös bérletet adományozott a Harag György Társulat annak a szellemi támogatójának, akik többéves önzetlen szervezőmunkájával kiáll a társulat mellett, segítette működését. Ezt a tavaly alapított elismerést Papp Erika művelődésszervező kapta meg, aki amellett, hogy a diákbérletek lelkes szervezője, évente megrendezi és koordinálja a Szatmár Megyei Diákszínjátszó Fesztivált.


A Proscenium Alapítvány néhai könyvelőjéről és mecénásáról elnevezett Baranyai Zoltán-emlékdíjat, amelyet a Baranyai család anyagi segítségével alapított a tavalyelőtti évad végén a művészeti tanács, az évad legkiemelkedőbb fiatal tehetségének, Poszet Nándornak ítélték oda 100 Euró értékben.


A társulat szavazatai alapján négy nívó-díjat is átadtak: egész évados teljesítménye és társulatépítő munkája elismeréseképpen vehette át a díjat Kányádi Szilárd és Bogár Barbara, kiemelkedő alakításaikért pedig Bodea Tibor és Méhes Kati. Ezekhez a díjakhoz is egyenként 100 Eurós pénzjutalom társul.


A szakmai fődíjak közül az 500 Euró pénzjutalommal járó Ács Alajos-díjat Kovács Nikolett, az 1000 Eurós Harag György-díjat pedig Sándor Anna vehette át a társulat és a művészeti tanács szavazatai alapján. Az Ács Alajos-díjat a Poszet Kft. részéről Poszet Ferenc, a Harag György-díjat pedig az Autonet Import-Export Rt. képviseletében Ilonczai Tamás marketingmenedzser adta át a díjazottaknak.


A gála színpadképéhez használt és a díjakkal járó virágcsokrokat a társulat egyik mecénása, a Bellis Virágkertészet biztosította. A gálaműsort Bessenyei István rendezte, a látvány Szabó Anna és Fornvald Gréti munkája. A gála élőzenei kíséretét Manfrédi Annamária (zongora, a zenekar vezetője), Anderco Péter (szólógitár), Sabo Marcel (basszusgitár) és Cserey Csaba (ütőhangszerek) biztosította.

 

Forrás: Harag György Társulat

 

 

süti beállítások módosítása