Zsótér Sándort az Ellenfény kérdezte. Lapszemle.
Annak kapcsán, hogy többen számon kérik rajta, mit keres a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban elmondta: "Nem tudom, ki képes átlátni mindezt, ami most zajlik. Egyáltalán akad-e valaki, aki elfogulatlanul próbál meg erről beszélni? Aki évekre visszamenőleg megpróbálja összerakni, hogy milyen folyamatok zajlottak, zajlanak – lent, fönt (aminek többségéről nem is tud az ember), hogy milyen változások miért történtek, történnek, ha történnek. Mik halnak el, milyen sebeket ejtenek emberek egymáson? Ezt kellene valahogy egyben látni, hogy valamit megérthessünk a mostani helyzetünkből. Sokan ezt az egészet Vidnyánszky nyakába akarják varrni. Pedig az ő „hatalma" is átmeneti dolog. Most ez van, aztán majd jön más. Eddig is volt valami, majd aztán is lesz".
"Mindenkit felelősnek tartok, magammal együtt, aki ebben a szakmában dolgozik. Mindenki egyenrangúan felelős. Nem hiszek a bűnbakokban. Amikor Mácsai Pál a belvárosi színházában gyorsan levette a műsorról az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadást, ami jó időben született, akkor ő is felelőssé vált. Ez a gesztusa határozott hozzászólás volt a világ folyásához. Nem véletlenül történnek a dolgok úgy, ahogy történnek. Nem hiszek az egyszemélyes motorokban, irányítókban. Nagyon-nagyon sok ember „dolgozik" azon, hogy merrefelé fordul a világ. Brecht pontosan világít rá erre. Ha valami kínos történik, vagy olyasmi, ami sokaknak nem teszik, ami sok sérelmet okoz, rengeteg viszályt kelt, sok szenvedést eredményez, azt mindig előkészítik. Azt sok-sok ember készíti elő" - fogalmazott Zsótér Sándor, aki hozzátette, csak a zavart látja, a halálos zavart.
(fotó: Dömölky Dániel / Gárdonyi Géza Színház)
"Iszonyúan zavaros és totálisan átláthatatlan minden. Nézd, én úgy kezdtem ezt az évet, hogy végül is tudomásul vettem, hogy Budapesten nincs munkám, és ez az egyetlen munka adódott Budapesten a Nemzetiben. Nyilván kipörögtem a fővárosi színházakból. (...)Talán nem tudtam sikeres előadásokat csinálni" - összegzett a rendező, akit arról is kérdeztek, mivel „biztatja" magát.
"Azzal, hogy nekem arra van lehetőségem, hogy azokkal, akikkel dolgozom, terepet találjunk a kutatásainknak – ha engedik még. Hogy azokban a szobákban, termekben vagy operaházakban – bárhol, ahova beengednek minket – a saját tudásunknál, a valóságos tapasztalatainknál messzebbre előremutató dolgokat próbáljunk megkeresni. A többi nagy részét lyukas fecsegésnek tartom. Sokan fecsegnek, miközben nagyon kevés a valóságos állítás. A munkáról nagyon keveset beszélnek. Szakma, üldözés – arról nagyon sokat. Nem is értem ezeket a fogalmakat. Én azt szeretem nézni, ha azok az emberek, akik a színpadon vannak, gondolkodtak arról, amit csinálnak. Erről nagyon kevés szó esik, minden másról rengeteg. (...) Ma már valamihez képest néznek mindent. Ezért van annyi dobálózás a szavakkal – mindenütt, nemcsak a színház területén, bár én ezt ismerem valamennyire. Nem tudom, hogy lehetne másképp. Talán ha rákényszerítené magát az ember arra, hogy pontosan fogalmazzon. Hogy pontos kérdéseket tegyen fel, s ne olyan kérdésekre válaszoljon, aminek semmi értelme. De ki szól rá bárkire is, ha mellébeszél?" - vetette fel Zsótér Sándor.
A teljes beszélgetés jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/2. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu