Hogy bújik női bőrbe Stohl András? - Pride-nap kiállítással az Átriumban

Fotókiállítással, kortárszenei performansszal, Az Őrült Nők Ketrece című előadással és egy ahhoz kapcsolódó, különleges beszélgetéssel várja közönségét az Átrium Film-Színház július 8-án, a 20. Budapest Pride Fesztivál programsorozata keretében.

Ezen a napon délután 5 órakor kerül sor két fotókiállítás ünnepélyes megnyitójára. Fürjes Viktória Az éjszaka királynői című kiállítása fényképeinek témája a magyarországi transzvesztita közösség legismertebb arcai. Ők azok, akikkel a látogatók a másnap, a New Orleans Clubban a Dívák Éjszakája című drag queen-show-n is találkozhatnak.

 

A másik kiállítás főszereplője Stohl András. Sióréti Gábor a Magyar Narancs című lapnak készítette képsorozatát, amelyen a színész, a mindenki által ismert vérbeli férfi bámulatos nővé: háziasszonnyá, feleséggé, anyává alakulását követhetik végig a színpadra lépése előtt.

 

A rendezvény különleges kortárszenei eseménynek ígérkezik: a megnyitó zenei közreműködője Bartek Zsolt klarinétművész, aki kezdetektől játszik az előadás zenekarában, ezúttal szabad improvizációkkal, elektronikus zenei effektek használatával gondolja újra a musical egy-két emlékezetes dalát. A kiállítást Szesztay András fotóművész, illetve Ugrai István, Az Őrült Nők Ketrece produkciós vezetője nyitja meg.

 

stohl atvaltozas foto SioretiGabor

 

Este 7 órától Az Őrült Nők Ketrece című előadás látható, amelyet egy rendkívüli találkozás követ. Este 11-től a budapesti éjszakai élet méltán népszerű transzvesztita előadóművésze, Lady Dömper, vagyis Petróczi Zoltán beszélget az előadás alkotóival. Lady Dömper kezdetektől követi a produkciót, akár törzsnézőnek is tekinthető, és aki ismeri lendületes és nyílt fogalmazásmódját, tudja, hogy ő aztán nem rejti véka alá a véleményét. Izgalmas összecsapásnak ígérkezik a késő esti rendezvény, amelyre a belépés, csakúgy, mint a kiállításmegnyitóra, ingyenes. Az esti színházi előadás normál helyáras, azonban arra már minden jegy elkelt.

 

Az Átrium Film-Színház más programokkal is részt vesz a Pride Fesztiválon: július 6-án Takács Mária két dokumentumfilmjének vetítése várja az érdeklődőket. Este 6-tól az Eltitkolt évek, 8-tól a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című filmek láthatók.

 

Facebook események:

Sióréti Gábor kiállítása: https://www.facebook.com/events/504824993003469/

Fürjes Viktória kiállítása: https://www.facebook.com/events/515528841928872/

Az Őrült Nők Ketrece július 8-i előadása: https://www.facebook.com/events/444493329045014/

Eltitkolt évek – filmvetítés: https://www.facebook.com/events/487701914727077/

Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák – filmvetítés: https://www.facebook.com/events/1636034009966971/

 

 

süti beállítások módosítása