Csaknem félmilliárd forint állami támogatás a kiemelt nyári fesztiváloknak

Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Rétvári Bence kiemelte, Magyarországról számos európainak a nyári fesztiválok jutnak eszébe; sok fiatal, ha igazán szabadnak és önfeledtnek szeretné magát érezni, magyarországi fesztiválokra látogat el.

 

volt

Fotó: 168ora.hu


Az országba irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot és számos munkalehetőséghez a helyieket - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a nagyfesztiváloknak komoly nemzetközi versenyben kell helyt állniuk, ezért a kormányzat tavaly 27-ről 18 százalékra csökkentette belépőik áfa-tartalmát.


Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest állami támogatása 1,9 milliárd forintra emelkedik, és idén először külön soron szerepelnek a költségvetésben a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok 250 milliós keretösszeggel.


A Nemzeti Kulturális Alap 200+100 millió forintot oszt szét pályázatain a nagy turisztikai vonzerőt jelentő kulturális, gasztronómiai fesztiválok, programsorozatok támogatására - számolt be az államtitkár.

 

süti beállítások módosítása