4 nemzet színészhallgatóinak alkotótábora Kaposvárott

A Kaposvári Egyetem Művészeti Kara 2015-ben immár negyedik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Nemzetközi Nyári Színházi Műhelyet. Az esemény főszervezője Kozma András, művészeti vezetője Vidnyánszky Attila.

Az alkotótáborból a kaposvári színművészhallgatók mellett nem hiányozhatnak a külföldi vendégek sem. Idén a nagy nemzetközi elismertségnek örvendő moszkvai Művész Színház akadémiájának 23 diákja és 5 tanára; Jose Maria Ureta tanár vezetésével a Valladolidi Kasztília és Leoni Művészeti Akadémia 10 hallgatója; a macedóniai Skopjei Színházi Akadémia 9 hallgatója vesz részt a közös munkában.

 

A nyári műhelyen a kaposvári diákok közül a most felvett Cserhalmi-osztály, az első évet befejezett Eperjes-osztály, a másodévet lezárt Uray-osztály és a negyedik év előtt álló Vidnyánszky-osztály tagjai lesznek jelen. A Kaposvári Egyetem 60 hallgatójához a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hat hallgatója is csatlakozott.

 

kaposvar

 

A tíznapos alkotótábor egy olyan színészmesterség kurzus, ahol pszichofizikai képzés, mentális és koncentrációs tréning várja a résztvevőket. Az oktatást többek között olyan nemzetközileg elismert szaktekintélyek irányítják, mint a moszkvai Művész Színház akadémiájának dékánja, Szergej Zemcov. A kurzus során a különböző nemzetiségű csoportok ízelítőket mutatnak be eddigi munkáikból, valamint vegyes nemzetiségű csoportokban Csehov Sirály című drámáján dolgoznak, melynek eredményeképpen a zárónapon egy etűdsort mutatnak be.

 

Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a nyári műhelyen résztvevő hallgatók száma és szélesedett annak nemzetközisége. A korábbi években megfordult Kaposváron a Strasbourgi Nemzeti Színház Színiakadémiájának színészosztálya, a milánói Piccolo Teatro akadémiájának művészosztálya, valamint rendezőgyakornokok Litvániából, Örményországból, Ukrajnából, Lettországból, az Egyesült Államokból és Belorussziából.

 

„A világban egyre nehezebb megtalálni az együttműködés terepeit, szenvedünk attól, hogy nem ismerjük egymást és nehezen fogadjuk el mások gondolatait. Ez a műhely megmutatja, hogy a színházban viszont mindez lehetséges. A színház a kulturális párbeszéd egyik leghitelesebb és legizgalmasabb területe” - mondta Kozma András.

 

süti beállítások módosítása