Irodalmi Humor Fesztivált rendez hétfőn a Gyulai Várszínház

Tizenkét magyar szerző olvassa fel saját írását hétfőn az Irodalmi Humor Fesztiválon, amelyet hetedik alkalommal rendez meg a Gyulai Várszínház.

A Humor, szatíra, slam poetry kortárs magyar íróktól és jazz zene alcímet viseli az 52. gyulai várszínházi évad tematikus fesztiválja, amelyen Hartay Csaba, Győrei Zsolt, Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, Schlachtovszky Csaba, Márton László, Pion István, Simon Márton, Tóth Krisztina, Székely Csaba, Szálinger Balázs és Vörös István olvassák fel az alkalomra írt humoros írásaikat – mondta Gedeon József igazgató az MTI-nek.

 

ihf

 

A Várszínpadon este fél 9-kor kezdődő est rendezője Elek Tibor, a Bárka című irodalmi folyóirat főszerkesztője lesz, zongorán Rozsnyói Péter működik közre.


Ugyancsak a humor jegyében másnap, július 14-én a Tószínpadon a L’art pour L’art Társulat adja elő A postás, aki megeszi a leveleket című előadását.


A Gyulai Várszínház nyári fesztiválja idén június 26-tól augusztus 9-ig tart, hat héten keresztül három bemutató mellett 55 programmal és öt tematikus fesztivállal várják az érdeklődőket a viharsarki városba.


Az Irodalmi Humor Fesztivál mellett idén július 18-án, illetve 19-én megrendezik még a Vár Jazz és Vár Blues Fesztivált is.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása