Láttak már Shakespeare-t ennyi változatban? - Vilmos blogja, 3. rész

Kathakali Macbeth, Shakespeare dalok mediterrán stílusban, Rómeó és Júlia csak csajokkal - beszámoló a gyulai Shakespeare Fesztiválról.

Ígértem, ha visszatérek a Nagy András vezette beszélgetésről, elmondom a gyerekek véleményét is a Burák rendezte III.Richárdról, amire én is nagyon kíváncsi voltam. Gyors leszek, mert van más mondanivalóm is. Először is kiderült, hogy egy olyan alkotócsapatról van szó, amelyben mindenki valamilyen formában kötődik Marosvásárhelyhez. A rendező és a III. Richárdot játszó színész, Dávid Áron is ott tanult.

Burák Ádám rendezői tanulmányait Londonban és Moszkvában folytatta. Ezt a királydrámát azért vette elő, mert foglalkoztatta a hit, a személyiség és a hatalom kérdéskör. Szerinte igazi konfliktus feszül III. Richárd és Isten között. Az előadásnak általában templomi környezetet keresnek. Gyulán nem volt kérdés, mikor meglátták a várat, hogy a vár jó lesz. A térről már meséltem, kereszt színpad, amely négy részre osztotta a nézőket. De. Bevallom, nekem nem jutott eszembe Isten. Sajnos semmilyen formában nem jelent meg számomra az előadásban. Azonban a fiatalok egy érdekes lehetőséget láttak meg ebben a feldolgozásban. Szerintük már-már monodráma felé hajlott az előadás, azaz akár lehettünk Richárd fejében is, akiben mindazok a kérdések, amik a hatalomvággyal előjönnek, megfogalmazódnak a nézők számára és egy ilyen előadás formájában kivetülnek. Szeretem, ahogy a fiatalok gondolkodnak, mindenben meglátják a legjobbat.

De volt imás is a III. Richárdok óta. Megint igazi csemegék. Gyulán sok egyéb európai és magyarországi előadásokon kívül láttunk már japán Téli regét, dél-koreai Szentivánéji álmot, idén pedig már egy kínai III. Richárdot, és egy indiai Macbethet, Macbeth Badya címen. Az indiai előadás Calcuttából érkezett, egy magánszínházból. Az előadó, Raju Bera húszas éveiben járó színész 6 éves kora óta táncol. Már az első percekben a zene által Indiában találtuk magunkat. Egy hang angolul elsorolta a színeket, egy kettéhajtott A4-es lapon ezt magyarul is elolvashattuk. Az összefoglaló után elkezdődött a pontosan megkoreografált és eltáncolt indiai Macbeth előadás. A táncos egyszerű, kifejező gesztusokkal, de bonyolult mozdulatsorokkal játszotta el a drámát. Miközben elmerültem ebben a nagyon más világban, megkívántam, hogy én is elsajátítsam a komoly hagyományokra épült mudrákkal tűzdelt látványos táncot. A tapsrend is zenére zajlott, amíg mi összeütöttük a tenyereinket, addig biztos, hogy „rendelkezésünkre állt” az előadó az előadásból kiragadott gesztusokkal. Ez is indiai hagyomány.

Ezen az estén a főszerep a táncé volt. Indiai kathakali után balett. A Tószínpadon a frissen megalakult Miskolci Balett Rómeó és Júlia feldolgozását láthattuk. Nem mondhatom, hogy klasszikus volt, hisz a jelmezek és a tér is (Bozóki Mara) modern környezetbe helyezték az előadást. A díszlet IKEA bútorra, de akár játszótéri elemre is emlékeztetett, amely egy forgószínpadon többféle funkcióval bírt. Meg lehetett mászni, rácsai mögé el lehetett, bírni, folyosóján át lehetett haladni, stb. Kulcsár Noémi koreográfiája és rendezése pedig úgy láttam, kihasználta a táncosok adottságait, akikről úgy láttam, ismerik a hip-hop és a break stílust is. Csajkovszkij gyönyörű zenéje után - mikor már kicsit szomorodik a történetem -, gépzene következett. Érdekes volt ez a kontraszt, aggódtam a gyulai közönség miatt, vajon ezt hogyan fogadják, de úgy hallottam, mindenki elismeréssel szólt a társulatról és az előadásról. Tartalmas, sikeres este volt, élményekkel, újdonságokkal.

Másnap a zene került előtérbe. Elgondolkoztam, amikor MariaJoao-t hallgattam a Múzeumkert udvarában a platán fa alatt, hogy mennyi kultúrába is lehet engem és műveimet belehelyezni. Maria öltözete az én koromat idézte: kék tüllszoknyán fehér csipke, rajta királynői ruhát idéző, rózsaszín blúz, egy érdekes megoldással, vállait ugyanis fedetlenül hagyta. Marián a színek és a formák már önmagukban teátrálisak voltak, amihez személyisége még hozzáadott. Haja sűrű fekete, mosolya kislányos, és érzékelhetően minden percben jelen van, miközben átadja magát teljes testével a zenének. Mediterrán köntösbe öltöztették Joao Farinha-val dalaimat.

Az állítólag 6 oktávval bíró énekesnő hol szelíd kislány-, hol földig küldött mély hangokkal lepett meg. Zenészei, köztük a már említett Shakespeare dalok zeneszerzője Farinha tökéletes kísérői voltak. André Nascimento egy dj szetten, effektekkel, ritmusokkal kísérte a dalokat. Caroll Vanwelden belga jazz énekesnő is nagy élmény volt, örültem is, hogy kétszer is láthattam őt itt Gyulán, remélem, így lesz ez Mariával is, aki úgy tűnt, nagyon meg van hatva a felkéréstől, minden elismerése Gedeon Józsefé, aki erre rávette őt. Boldog volt a sikertől, ráadásként elénekelt egy portugál számot, amire azt mondta, biztos nekem is tetszene. Tetszett.

A koncert után még volt egy óránk a yorki Rómeó és Júlia előtt. Már a délelőtti próbán hallottam őket, amikor a Kamarateremben jártam. Vártam ezt a feldolgozást. 6 nő. Egy világhírű szerelmi történet. Sehol egy fiú. Ja, de, a rendező Alexander Wright. Már amikor elfoglaltuk a helyünket, hangulatba kerültünk, ugyanis egy buliban érezhettük magunkat. Zászlócskák, szerpentinek, lufi mindenütt. Házibuliba illő mai zenék, a lányok önfeledten táncolnak. Maria Joao-ék is megérkeztek. Azért ilyenkor kedvem lenne a világba kiáltani, hogy hol vagytok emberek? Ennyi élmény, ennyi Shakespeare, ennyi katarzis… Gyakran hallom Magyarországon azt a kifejezést igazgatóktól, hogy igazi népszínházat szeretnének csinálni. Nem tudom, pontosan ez mit takarhat, a gyulai igazgatás semmi ilyet nem hangsúlyoz, de ez után a hét után azt mondanám, igazi népszínházi produkciókat láttam, mert mindenkinek valók, mindenki számára érhető, igényes, szórakoztató színházról van szó. De vissza a buliba. Mintha kisgyerekeket látnék, akik „játszásdiból” kiosztják a szerepeket. A szőke legapróbb és legtörékenyebb lány volt Rómeó, a barna, tűzről pattant, határozottabbnak látszó inkább fiúsabb lány pedig a Júlia. De mindegy is ki az anya vagy az apa, a fivér vagy a nővér, az a fontos, hogy jó legyen a játék. Elmerengtem a neveken, bár a yorki társulat nem változtatott az eredetin. Rómeó - Ramóna, Mercutio – Mercédesz, Tybald – Tímea… Jó, ez nem ér ennél több szót. A szerelmi drámámat becsülettel végig játszották a lányok. Csodálatos szólókkal és hatszólamú dalokkal kísérték a történetet. Egy-egy dal kapcsán bevillant Sena is, az afrikai származású Magyarországon élő Irie Maffia frontembere is, aki szintén járt már itt és szintén mély nyomokat hagyott bennünk. Mind a hat lány profi volt „hangilag” és „játékilag” is. Úgy érzetem, hazámban, Angliában komoly színészi„kiképzést” kaphattak. Attól, hogy hat lány adta elő a Rómeó és Júlia jeleneteit, még érzékenyebbé váltak mondataim. Jó buli volt.

Még előttünk a záró hétvége, benne egy konferenciával és két előadással, de ha jól érzékelem, nem tudunk betelni magammal.

Forrás: shakesperafesztival.blogspot.hu