"Bőven van javítanivalónk" - Béres Attila válaszolt

A Miskolci Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatóját a Magyar Nemzet kérdezte.

 

A Magyar Nemzet cikkéből:


Arra a felvetésre, hogy Kiss Csaba váratlan menesztésével kapcsolatban az elmúlt hónapokban több helyen lehetett olvasni arról, hogy a leváltásban Béres Attiláé volt a "felbujtó" szerep, a rendező így felelt: "Valóban ezt számos helyen lehetett olvasni, de ez az állítás kizárólag a volt igazgató szájából hangzott el, többször, több helyen. Az elmúlt hónapok során a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagjai egészen pontosan megfogalmazták különböző fórumokon azokat a valódi okokat is, amelyek idáig elvezettek. Nehéz erről beszélnem, mert úgy tűnik, hogy magyarázkodom. Csak önmagamat tudom ismételni: ez egy folyamat volt, amely az elmúlt két évben belülről feszítette a színház falait."

 

Béres Attila hangsúlyozta: sem ő, sem a művészeti tanács tagja nem vettek részt semmiféle "politikai puccsban". "Engem a történet onnantól kezdve érint újra, hogy kiírták az igazgatói pályázatot. Három évvel ezelőtt, amikor megérkeztünk Miskolcra, ígértünk valamit, ennek betartásáért is döntöttem úgy, hogy elindulok. Legnagyobb meglepődésemre az összes képviselő, politikai hovatartozástól függetlenül rám szavazott. Ez, úgy vélem, jelzésértékű gesztus. És nagyon nagy felelősséget ró rám, ránk" - tette hozzá.

 

Beres Attila

Fotó: Nagy Béla, Magyar Nemzet

 

Annak kapcsán, hogy Szombathelyen még egy évet sem töltött el főrendezőként, Béres Attila elmondta, ez a "melyik ujjamba harapjak" tipikus esete. "Jordán Tamáshoz több mint tizenöt éves barátság fűz. Hét éve, amióta megnyílt a szombathelyi teátrum, minden évben rendezhettem nála. Amikor jött ez a miskolci lehetőség, Jordán volt az első ember, akinek kikértem a véleményét azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennem. Támogatott, és ezzel megkönnyítette a helyzetemet. Mindez az ő hihetetlen emberségéből fakad. Szombathely a szívem bal kamrája, továbbra is rendezni fogok a színházában. És szeretném azoknak a fiatal színészeknek a pályáját is továbbegyengetni, akiket a kaposvári főiskoláról Jordánnal közösen szerződtettünk Szombathelyre" - számolt be a miskolci teátrum vezetője.

 

Arra a kérdésre, hogy igazgatóként milyen változásokat tervez a miskolci színházban, Béres Attila így válaszolt: "Kizárólag a minőség és az ízlés vezérel minket. Legyen az operett, gyerekeknek szóló darab vagy táncszínház, bármilyen műfajú bemutató, a lehető legmagasabb művészi színvonalra kell törekednünk. Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy nem szabad a társulatot erején túl leterhelni a jól mutató statisztikák miatt. Épp ezért a minőség érdekében kevesebb bemutatót fogunk tartani, és kevesebb előadást hirdetünk meg. Az elmúlt évadok tapasztalatai azt is megmutatták, hogy a szervezés terén, az évad strukturálása és a havi játszási rend szempontjából bőven van javítani valónk. Az elszerződött színészek közül pedig szeretném visszaszerződtetni, akit lehet. Indítunk egy új sorozatot, amelyben a görög tragédiák napjainkra reflektáló gondolatait keressük, a színházi kifejezési eszközök szélső értékeit kutatva."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása