Koronázás, ahogy még nem látta - Villáminterjú Kovács Yvette Alida tervezővel

Augusztus 15-én és 16-án lesz a harmadik Koronázási szertartásjáték bemutatója Székesfehérváron. Az előadások jelmezeit idén is Kovács Yvette Alida képzőművész tervezte.

koronazasi 02

 

Nyaranta hagyományosan Székesfehérváron dolgozik, de nem csak az előadás miatt kötődik a városhoz...

 

Nagyon megszerettem Fehérvárt, a belváros hangulatát, az embereket, a színházi kollegákat, akikkel már-már barátság fűz össze. Ebben az évadban számos csodálatos munkám mellett az a megtiszteltetés ért, hogy díszlet- és jelmeztervezőként közreműködhettem Szikora János Hamletjében is, ami óriási élményt jelentett számomra. Izgalommal vártam a Koronázási szertartásjátékot, mert minden alkalommal nagy boldogsággal tölt el egy újabb kor képanyagának vagy számomra eddig kevéssé ismert uralkodók életrajzának felfedezése.

 

Milyen viselet jellemzi Könyves Kálmán korát?

 

Már megjelenik a gótika, az Anjou-kor divatja. Háttérbe szorul az az ősmagyar, a hét vezérre jellemző viselet, ami még dominált Szent István koronázásánál. Erőteljesebben érvényesülnek az európai hatások. Nagyon egyszerű módokon, de már elkezdődnek a szabások. Nincsenek bonyolult varrásvonalak, díszítések, mégis változnak a ruhák. Tehát az előadás jelmezeire is az egyszerű vonalak, de nagyon nemes anyagok lesznek jellemzőek.

 

kovacs yvette alida portre

 

Hogy kezdődik a jelmeztervezés folyamata?

 

Minden munkámat könyvtári, dokumentációs anyaggyűjtésre alapozom az adott uralkodóra fókuszálva. A Képes Krónika és a Thuróczy krónika félig-meddig hitelesnek mondható források, amikre a viseletek kutatásakor hagyatkozhatunk. Természetesen a történet és a rendező által megálmodott víziók is befolyásolják az öltözékek milyenségét.

 

Doktori iskolába jár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ez új dimenziókat nyitott meg Ön előtt?

 

Érdekesek a tantárgyak, új művészeket fedezek fel, sok olyan dolgot hallok, amikkel nem találkoztam még a pályám során, és ez izgalmas. Befolyásolja az ember személyiségét, szélesebbé teszi a látókörét. Disszertációmat a tanárnőmről, mesteremről, Vágó Nellyről írom. Nagyon sokat köszönhetek neki. Az igényességet a munkában, a rajzaim képzőművészeti irányát. Tőle tanultam, hogy klisék helyett a terveket, az anyagválasztást, a szabásokat mindig a darab szellemének megfelelően formáljam, mert ezek kihatnak a későbbi gyártási folyamatra, befolyásolják a műhelyeket, a gyártókat, ez lesz az első benyomásuk a feladatról, a darabról, a jelmezekről. Könyves Kálmán koronázásához például igyekeztem a kódexek iniciáléihoz hasonlító jelmezterveket készíteni.

 

 koronazasi 04

 

Idén is a Debreczeni Ildikó vezette Jelmez-Art Kft. csapatával dolgoznak?

 

Igen, nagyon szeretem a munkájukat, de nem csak a munkájukat, hanem az egész varroda hangulatát. Rettenetesen igényesek, pontosan, szépen dolgoznak, és még jókedvűek is. A szereplőkkel augusztusban találkozunk, de nyilvánvalóan nem a bemutatóra kell elkészüljenek a jelmezek, hanem jóval korábban, hogy tudjanak vele próbálni akár mozgásokban, átöltözésben, világításban, ezért előre dolgozunk. Ezt a megjelenített kor meg is engedi, mert a szabásai még lazák, kevéssé testhezállóak. Ráadásul van egy komoly hierarchia is a jelmezekben, tehát nem nagyon tudjuk figyelembe venni a színész egyéniségét, legfeljebb az alkatát. A ruhákat úgy kell elképzelni, mint egy koordinátarendszert. Adott, hogy mit kell viselnie egy érseknek, egy püspöknek, milyen lehetett egy király, egy szerzetes, egy katona. Ettől elég nehéz elmozdulni, ezek mindenki számára ismert, szimbolikus öltözékek, úgyhogy magunk is kereteken belül mozgunk.

 

Aki szeretné megcsodálni az eredményt, vásároljon jegyet Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, a Fehérvári Jegyirodában, a Városház téri pavilonban, az Alba Plazaban, az Intersparban, vagy online a Koronázási Ünnepi Játékok, illetve a Vörösmarty Színház weboldalán.

 

Kérdezett: Gyöngyösi Tímea

 

süti beállítások módosítása