Kortárs táncest felnőtteknek a Kőszegi Várszínházban

Július 23-án az Imágó Tánc Társulás és Gergye Krisztián Társulata lesz a Jurisics vár vendége.


A Magyar Állami Népi Együttes tagjaiból verbuválódott Imágó Tánc Társulás A 6. nap után című előadásával érkezik Kőszegre.

 

"Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy életünk történései, tapasztalatai és tanulságai, viszonyunk a másik nemmel egyediek, pedig minden csak ismétlés. Minden reménytelen ami emberi. A díszlet és a jelmez változik, de a főszereplők és történetük ugyanaz. Lehet, hogy még nem is volt készen?... – csak Isten megutálta és abbahagyta a hetedik napon“ - olvasható a társulat ajánlójában. A koreográfus Nemes Szilvia, a darabot Csaba Zsolt, Nemes Szilvia, Palyov Attila és Tintér Gabriella adja elő.

 

zold asztal gergye

 

Gergye Krisztián Társulata és a Mu Terminál A Zöld asztal projekt második felvonását mutatja be Kőszegen Kurt Jooss: The Green Table / Haláltánc nyolc képben című klasszikus balettje nyomán.

 

„A modern balettművészet emblematikus alkotása Kurt Jooss: The Green Table című előadása, melynek bemutatójára 1932-ben került sor Párizsban. A zöld asztal a német expresszionizmus esztétikáját követő történelmi és társadalmi jelentőséggel bíró pacifista balett.
A Zöld asztal mind tematikáját, mind formanyelvét tekintve megkerülhetetlen alkotás. A jelen kontextusában, a lehető legszabadabb színházi nyelven reflektálni erre az örök érvényű műre a lehető legizgalmasabb kihívás. Nem párbajra, hanem múltunk és jelenünk értelmezésére, és a hatalommal való viszonyaink tisztázására” - mondta korábban Gergye Krisztián az előadásról.

 

Szereplők, táncosok: Hoffmann Adrienn, Halász Csilla, Barabás Anita, Bodor Johanna, Melkvi Bea, Sipos Viktória, Tárnok Marica, Fejes Ádám, Gergye Krisztián.

 

Kortárs táncest felnőtteknek
Időpont: Július 23., 20:30 óra (esőnap: Július 24.)

Helyszín: Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)

Jegyár: 2500.-

 

süti beállítások módosítása