Stefanovics Angéla: "Mindenütt családias és mégis más"

A színésznőt a ujszo.com kérdezte. Lapszemle.

A színésznő arról számolt be, nagyon jól érzi magát Pintér Béláéknál. “Tíz évig voltam a Budapesti Kamaraszínház tagja. Két különböző világ. Itt van valami más, valami extra, valami furcsa, de nagyon izgalmas. Ebben érzem jól magam” – árulta el Stefanovics Angéla.

A kezdetekről szólva elmondta, drámatagozatos gimnáziumba járt. “Irodalmi fakultáció, színpad. Elmentem otthonról reggel, hazaértem éjjel. Az iskolában voltak problémák. Zászlóvivő voltam. A felbujtók közé tartoztam. Nem tanultam. Évzáró vizsgát kellett tennem. Hárman voltunk felbujtók, de a többieknek sem kellett könyörögni. A legjobb barátomat ki is rúgták. Én megúsztam. (…) Szent Johannát egyébként szívesen eljátszanám. Nem állítom magamról, hogy forradalmár voltam, csak nagyon erős az igazságérzetem. Elsőben verset kellett tudni. Felszólított az igazgató, hogy mondjam el. Megtanultam, de nem akartam elmondani. Jó vers volt, nagyon jó, csak még nem érett meg bennem, és nem szerettem volna olyan rosszul elmondani, mint az osztálytársam. De hogy elhiggye, hogy tudom, ott, helyben leírtam papírra. (…) Az érettségi szünetben volt a felvételi harmadik fordulója a színművészetire. Viszont írásbeli érettségiből megbuktam. Két lehetőségem volt. Vagy tanulok az érettségire, és nem vesznek fel a színművészetire, vagy felvesznek, de nem lesz érettségim. Ha viszont kiderül, hogy nincs, nem járhatok a főiskolára. Patthelyzet. Ebből kellett ugranom. Végül mind a kettő sikerült” – mesélte a színésznő.

A kérdésre, nőiségére mikor döbbent rá, úgy válaszolt: “Ez még mostanában sincs teljesen jól összerakva a fejemben. Az egyik furcsaságom lehet ez. Alapvetően korán érő típus voltam. Testileg nagyon fejlett. Hatodik osztályban a harmadik legmagasabb. És mindig harcias, vezéregyéniség. S mivel előbb voltam érett, mint a többiek, szégyellőség is volt bennem, ami úgy el is kísért. De nem festettem magam. Mostanában kezdtem el magas sarkú cipőben járni. Azzal, hogy nő vagyok, még mindig nem néztem szembe. Ezzel még mindig vannak kisebb problémáim. Fogyni is szeretnék, csak nem betegesen. Két kiló is elég lenne. Inkább öntudatos vagyok, és igazam kell, hogy legyen. Ez volt a legfontosabb mindig. Később aztán felülvizsgáltam a kijelentéseimet, és kiderült, hogy sok mindenben tévedtem. A jellemem, az egyéniségem azonban mindig az igazság mellett fejlődött” – vallotta Stefanovics Angéla, aki arról is beszélt, milyen érzés volt, amikor megszüntették a színházát az utolsó premier után, ami egyben az utolsó előadás is volt.

"Zokogva rohantam ki az öltözőbe. Már a próbák során tudtuk, hogy vége, nincs folytatás. Ilyen stresszben dolgoztunk az utolsó napig. Feszült helyzet volt. Nem tudtuk, kinek lesz munkája, kinek nem. Mint patkányok a süllyedő hajón, úgy éreztük magunkat” – fejtette ki.

Azóta Stefanovics többek közt a Vígszínházbéli Mikvében látható. “Egy szótlanságba zárkózott bakfis(t játszom), akit lelkileg megtépáz apja szörnyű viselkedése. Végig jelen van a színen, s anélkül, hogy megszólalna, a lényével, a gesztusaival mégis teljes értékű figurát láttat. Szinte hallhatóvá teszi a belső monológját. Nagyon szeretem játszani ezt a szerepet. Bemegyek, rajzolok, kapok cukrot, újra gyereknek érezhetem magam. Mindenki szeret. (…) Az Örkény Színházban voltam még vendég. Ott is jól éreztem magam. A Pesti Színházban egészen más a hangulat, mint ott vagy Pintér Bélánál. Mindenütt családias, és mégis más. A Pestiben beszélgetnek a társalgóban, amikor megérkezem, de azonnal befogadnak, nem vagyok kívülálló. Börcsök Enikő a kedvenc színészeim egyike. Tetszik, ahogy létezik. Olyan szeretnék lenni én is, mint ő. Művelt, okos színésznő. Eszenyi Enikőre is felnézek. Elképesztő, ahogy a színházat vezeti. Szeretet és emberség van benne. A Vígszínház a gyermeke, de ha baj van valakivel, ő az első, aki ugrik, segít, orvost szerez. Nagyon odafigyelő, törődő, gondoskodó ember” – nyilatkozta a színésznő.

Folytatást itt talál: ujszo.com