"Ha Mundruczó vagy Schilling cseh lenne, már nemzeti színházuk volna"

Jelenleg Budapesten él, a Cseh Centrum vezetője, ám először egy szakmai út, egy emlékezetes musical-rendezése vezette ide: Eszenyi Enikő hívta meg A nő vágya című zenés darabra, amelyet 2010-ben mutatott be a Pesti Színház.

Azóta többször dolgozott együtt koprodukciós munkákban magyarokkal. Kitalálója, alapítója és szervezője a Naostro nevű prágai Magyar Színházi Fesztiválnak, valamint a Csekkold! magyarországi cseh színházi fesztiválnak, amelynek keretében idén májusban másodszor nézhetett kortárs cseh előadásokat a magyar közönség a Katona József Színházban.

Lucie Málková színházi rendező legutóbb a Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztiválon zsűrizett. A kérdésre, kialakult-e valamilyen képe arról, hogy milyen lehet a magyar színházi utánpótlás, elmondta: “Nekem nem annyira fontos a történet; vagy az, hogy egy karakter eljusson valahonnan valahová, engem az érdekel; hogy egy előadásnak legyen erős a témája. Ha a felvetett probléma elég erős és érdekes, nincs szükség történetre. Jó, ha van, de nem cél, hogy legyen. Ezért volt kellemes meglepetés számomra, hogy ilyen nem történetközpontú előadásból láttam legalább kettőt-hármat, ami azt jelenti, hogy ezek a társulatok nemcsak a saját szórakoztatásukra csinálnak előadást, hanem gondolkoznak valamin, véleményük van a világról, és azt el is akarják mondani. Persze itt is találkoztam bizonyos problémákkal, amelyek a magyar színházban általában zavarnak; például a dramaturg hiányával. Számomra szinte felfoghatatlan, hogy lehet dramaturg nélkül dolgozni” – fejtette ki.

A cseh színházban erősebb a dramaturg szerepe, Málková elmondása szerint ez már az egyetemi képzésben is megmutatkozik, náluk ugyanis a rendezők és a dramaturgok az első három évben együtt tanulnak

Arról, hogy tapasztalatai szerint melyek a fő különbségek akár strukturálisan, akár a hagyományokban a cseh és a magyar színház között úgy nyilatkozott: “Szerintem a magyar színház sokkal komolyabban veszi önmagát, harcosabb, a színészi játék jellemzően lélektanibb, ami kicsit emlékeztet az orosz színházi gondolkodásra. A cseh színházban sokkal több az irónia, sokkal több a humor, és a színészi játékra is inkább a távolságtartás jellemző. Mi egyet mindig hátralépünk, és sosem mutatjuk magunkat százszázalékosan komolynak. Csehszínházban talán kétszer sírtam életemben, Magyarországon viszont sokszor, mert itt az előadások realisztikusabbak, és erősebb érzelmi hatást igyekeznek gyakorolni a nézőre. Persze ebben is vannak kivételek, például Pintér Béla színháza vagy - ami hozzám nagyon közel áll - Mundruczó Kornélé” – fogalmazott a rendező, aki úgy véli túl sokat politizál a magyar színház.

“Ha Mundruczó vagy Schilling cseh lenne, már nemzeti színházuk volna, de legalább egy jelentős kőszínházuk. Nálunk mostanában azok kerülnek ilyen pozíciókba, akik tényleg a legprogresszívabbak, legjobbak. Az kapja a posztot, aki tehetséges. Ezért a cseh kőszínház nyitottabb, nem annyira konzervatív, jó előadásokat lehet látni, a független szférában viszont nincsenek olyan kimagasló alkotók, mint Magyarországon. Ez nagy különbség a két ország színházi életében” – tette hozzá.

A Csekkold! kapcsán egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a magyar színháziszakma nem igazán érdeklődött az esemény iránt. “Vajon tudunk többet tenni annál, mint hogy elhozunk előadásokat, mindent lefordítunk magyarra és angolra, és mindenkinek időben küldünk személyes meghívót?! És nemcsak a magyarországi színházigazgatóknak írtam, hanem a határon túliaknak is, de nagyon kevés választ kaptam. Értem, ha az emberek nem érnek rá, mert próbálnak, de május végén már nincs olyan sok próba. Pedig a tapasztalatcsere nagyon fontos, főleg, ha valaki művészeti vezető vagy rendező, ráadásul házhoz hozzuk számára a lehetőséget, hogy megnézze, mi történik külföldön. Ha nem jársz a világban és nem látsz különböző előadásokat - mindegy, hogy Avignonban vagy a TESZT Fesztiválon, Temesváron -, csak a sajátoddal foglalkozol, elkezded ismételni önmagad. A külső inspiráció minden művész számára létfontosságú” – vallotta Malková.

A teljes interjút az ÉS-ben olvashatják!