"A színház gyógyító lehet" - Pintér Béla válaszolt

Pintér Bélát az Élet és Irodalom kérdezte. A társulatvezető többek közt a "kegyetlen" színházról, a színházi politizálásról beszélt, és azt is elárulta, mmiért kezdett el rendezni. Lapszemle.

Az Élet és Irodalom cikkéből:

Antonin Artaud "kegyetlen színházát" már többször említette korábbi interjúiban. Arra a kérdésre, hogy mire utal, amikor azt mondja, olyan színházat szeretne csinálni, amely artaud-i értelemben kegyetlen, Pintér Béla hangsúlyozta: ezek szerint pontatlanul fogalmazott annak idején, és örül, hogy utólag helyesbíthet. "Amikor kegyetlen színházat emlegetek, arra célzok, hogy fontosnak tartom a valós problémák felmutatását, akkor is, ha az adott esetben fájdalmas. Amikor ezt a fogalmat használtam, inkább valamivel szemben próbáltam definiálni magam: talán a szórakoztatással szemben, mert nem szórakoztató színházat szeretnék csinálni. Ennek ellenére nincs a zászlómra tűzve a kegyetlenség. (...) A kegyetlenségben van valami embertelen, nem lehet pozitívan értelmezni. Én nem akarok kegyetlen lenni. Sőt, az előadásaink bizonyos tekintetben inkább gyógyító célzattal születnek. Hiszek benne, hogy ha önmagunkhoz nem kegyetlenek, inkább elég szigorúak vagyunk, elég pontosan diagnosztizálunk egy adott 'kórt', amely lehet egyéni vagy társadalmi probléma, azzal valamiféle gyógyulási folyamatot indíthatunk el. Ha másképpen nem, a közösségi élmény által. Amennyiben a néző azt érzékeli, hogy pontosan láttatunk valamely őt is érintő problémát, úgy érezheti, hogy nincs egyedül. Az ilyenfajta közösségélmény által a színház gyógyító lehet" - fogalmazott Pintér Béla.

Fotó: K2 Press/Népszava

Arra a kérdésre, lehet-e a színház apolitikus, a művész így felelt: "Természetesen lehet apolitikus a színház, és attól még az jó. Nem feltétlenül kell hogy politikus legyen, de ha egy művésznek vagy egy társulatnak eszébe jut egy téma, amely aktuálpolitikai kritikát tartalmaz, egy percig sem szabad gondolkodnia, hogy megvalósítsa-e. Nem szerencsés, ha az ember cenzúrázza önmagát. Ha valami a meggyőződése szerint fontos, azt mindenféleképpen bele kell szőnie előadásába. (...) Sokan nem akarnak politizálni, pedig szerintem igenis kell, mivel a politika része a valóságnak, amit ábrázolunk. Nem szabad, hogy a gyávaság akadályozza ebben az alkotót. Persze az sem mindegy, hogyan politizálunk. Amikor valamiről azt gondolom, érdekes aktuálpolitikai téma lehetne a színpadon, nem szabad elfelejtenem, hogy a véleményem óhatatlanul szubjektív, és ezt figyelembe véve kell törekednem az objektivitásra. Ez egyrészt az én önkritikámon, másrészt persze a társulaton belül működő kritikai szűrőn is nagyban múlik. Ötször is meggondoljuk, mielőtt valami konkrétumot beemelünk egy előadásba, mert nagyon kevés választja el azt, ami bátor, felszabadító, attól, ami már rosszízűen aktuálpolitizál. Észnél kell lenni, hogy ezt jó ízléssel, pontosan és jó humorral csináljuk" - hangsúlyozta.

"Egyszer mesélte nekem valaki, aki akkoriban ott volt, hogy amikor Kaposváron a Marat halálát próbálták Ács Jánossal, eleinte nem mentek túl jól a próbák, csak olyan középszerűen. Aztán egyszer csak, az egyik próbán Ács János azzal állt elő, hogy képzeljék a darab szereplői magukat 56-os elítélteknek. Ez a példa is mutatja, nem lehetetlen, hogy már megírt kortárs vagy klasszikus darabban legyen hasonló örömük az alkotóknak, de azt hiszem, nagyobb esélyünk van megélni ilyen pillanatokat, ha magunkból alkotunk. A szó pozitív értelmében hátborzongató, amikor az anyag önmagát kezdi el alakítani, formálni. Kitartó munka szükséges hozzá, de szerencsés esetben egy idő után valahogy teljesen egyértelműek lesznek a játékszabályok, és a problémák megoldásai is megkérdőjelezhetetlenül bukkannak fel. Ezen kívül, ha már értek ahhoz, hogy magamtól írjak egy szöveget, és színpadra állítsam azt, mindig az a kihívás számomra, hogy vajon a következő sikerül-e. Ha jól sikerült, akkor meg tudom-e ismételni, ha pedig nem sikerült jól, akkor képes leszek-e kijönni a hullámvölgyből. Engem ez motivál, ez az én életprogramom" - vallja Pintér Béla.

Azzal kapcsolatban, hogy mi fordította a rendezés felé, a társulatvezető elmesélte, eljött egy pillanat, amikor úgy látta, Magyarországon színészként már nem tud tovább fejlődni. Nyelveket azonban nem beszélt, és bátorsága sem volt ahhoz, hogy kimenjen a nagy külföldi csoportokhoz. "Viszont akkortájt a környezetemben szinte minden kollégám gondolt egyet, és rendezett. Igazából a többiek vetették fel, hogy én is rendezhetnék valamit. Eszembe jutott egy előadás víziója, pályáztam vele, megkaptam rá a pénzt; ez volt a Népi Rablét. Nem mondom, hogy nem osztotta meg a nézőket és a kritikusokat, mégis megnyertük az évad legjobb független színházi előadása díjat, a szarajevói fesztiválon pedig a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját. A siker alapján úgy tűnt, hogy ez jól megy nekem, és az is látszott, hogy nemcsak a nézők szeretik az előadásainkat, hanem a színészek is szívesen dolgoznak velem" - mondta Pintér Béla.

A teljes interjú az Élet és Irodalomban olvasható.