Gipsy musical és lovas színház is vár a Debreceni Virágkarneválon

Néhány hét és megkezdődik Debrecen egyik legnagyobb kulturális eseménye, a 46. Debreceni Virágkarnevál.

 

A Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ajánlója:

 

Tizennégy virágkocsi vonul fel augusztus 20-án a debreceni virágkarneválon és minden korábbinál több, kétezer fellépő szórakoztatja majd a közönséget - közölte a város polgármestere a programokat beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Papp László reményét fejezte ki, hogy a karnevál napján az idén is megduplázódik Debrecen lélekszáma.

 

A debreceni virágkarnevál ebben az évben Tiszafüreden kezdődött: július 10-12. között ugyanis az ottani Halas Napokon láthatta először a közönség Debrecen és Tiszafüred virágkocsiját, amelyek ott lesznek az augusztus 20-ai karneváli menetben is - tette hozzá a polgármester. Hagyomány, hogy nem csak augusztus 20-án, hanem több napon keresztül, számos ingyenes program is várja az idelátogatókat. Idén augusztus 15 és 23. között olyan események közül válogathatnak az érdeklődők, mint például a Galiba Gyermekfesztivál amely újdonságként kiegészül a virágokkal feldíszített babakocsik felvonulásával.

 

viragkocsi

Forrás: kulturaonline.hu

 

A Békás-tó partján szintén ingyenes lesz a Lurkó Liget és az Értéksziget, ahol a megye látványosságait mutatják be, vagy a Színezd át című családi nap, illetve a város főterén megrendezésre kerülő Somnakaj gipsy musical. Az utóbbi két program az Emberi Erőforrások Minisztériuma országos rendezvénysorozat keretében érkezik Debrecenbe.


Bíró Csaba, a Csokonai-díjjal kitüntetett Valcer Táncstúdió művészeti vezetője bejelentette: annak fényében, hogy idén ünneplik fennállásuk 25. évfordulóját és az utóbbi két évben csoportjuk nyerte meg kimagasló művészeti teljesítményükért a zsűri fődíját, idén versenyen kívül indulnak ezzel is támogatva a többi tehetséges táncos csoport érvényesülését.


Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője a változatos program kínálat ismertetése során kiemelte: bízik a Nagyerdei stadionba tervezett Karneváléj című műsor sikerében. A vadonatúj karneváli helyszínre ugyanis tavaly a debreceniek is igent mondtak és a 20.000 férőhelyes stadion megtelt.

 

Az idei programban még többen lépnek fel, a virágkocsi-parádé mellett mintegy 2000 fellépő - külföldi és hazai táncos közreműködésével, az Új Lovas Színház művészei és sztárfellépők töltik meg a teljes játékteret. A színpompás virágkocsik felvonulásán túl fellép többek között "A DAL" idei nyertese, Boggie, illetve Debrecen kedvenc mesemondója, Berecz András. A gálaműsort Dr. Alban 20 perces koncertje zárja.

 

süti beállítások módosítása