Augusztus 7-én Janza Kata és Dolhai Attila a balatonfüredi BSZKK Szabadtéri Színpadon ad koncertet, az esten Szendy Szlivi és Szabó Dávid is fellép.
A nyár utolsó hónapjában koncerteken és a Csárdáskirálynőben is találkozhatnak a Budapesti Operettszínház színészével. A balatonfüredi élő zenekaros musical-operett előadásra különlegességekkel készül, és mivel tavaly úgy döntött, hogy elbúcsúzik a musicalek világától, erre a rendezvényre elsősorban operett slágerekkel és olasz klasszikusokkal érkezik. Janza Kata, Szendy Szilvi és Szabó Dávid azonban ismert musical dalokat is énekel.
A színész augusztus 24-én és 26-én Szombathelyen, a Megyeháza udvarán Szinetár Dóra oldalán a Kooperett című műsorban látható, mely az "Én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén..." alcímet kapta. Jegyeket a Weöres Sándor Színházban lehet vásárolni.
Dolhai Attila nyáron a Csárdáskirálynő 100 elnevezésű turnén Edvin szerepét játssza. Az Operettszínház sikerdarabjai közül Kálmán Imre legismertebb és legtöbbet játszott operettje a Csárdáskirálynő, mely 2015-ben ünnepli születésének századik évfordulóját és idén nyáron Siófokon már két alkalommal is láthatták a nézők.
A jubileumi év augusztusi állomásai:
2015. augusztus 15. Tokaj Fesztiválkatlan
2015. augusztus 28. Baja - Szentháromság téri Szabadtéri Színpad
2015. augusztus 29. Baja - Szentháromság téri Szabadtéri Színpad