Dráma van - Nyári drámapedagógiai képzés a Marczibányin

Augusztus 17-18-án rendezi meg idén a Magyar Drámapedagógiai Társaság a Marczibányi Téri Művelődési Központban Dráma van című drámapedagógiai képzését.


A Magyar Drámapedagógiai Társaság felhívása:

 

Jó néhány évvel ezelőtt SPÁRTA DRÁMA néven indult az a nyári képzési sorozat, amelyet kezdetektől az augusztus 20. előtti napokra szerveztünk. Oktatóinktól, tanár kollégáinktól azt kértük, hogy – korunk trendjétől eltérően – tartsanak ingyen foglalkozásokat, előadásokat, tréningeket. A Marczibányi Téri Művelődési Központ kezdettől napjainkig támogatja ezt a rendezvényt azzal, hogy ingyen adja a legjobb termeit hozzá (nem lehet eléggé megköszönni a Ház vezetőinek ezt: más intézményekben az ilyesmi nagyon ritka manapság). Így már csak az anyagköltséget, a technikát, előadóink útiköltségét kell biztosítani… Az említettekkel vált és válik lehetségessé, hogy az érdeklődőknek mi is jelképes díjért, naponta egy színházjegy ára alatti napi regisztrációs díjért tehetjük lehetővé a részvételt.


A programsorozat közben váltott a MEZÍTLÁBAS DRÁMA névre, és így futott több éven keresztül – sikerrel. Ebben az esztendőben DRÁMA VAN – NYÁRON IS néven hirdetjük meg a programot. A névváltozás mögöttesei: egyrészt nem tudtunk dönteni az előző két elnevezés között, másrészt a tavaszi DRÁMA VAN rendezvény jelentős sikere miatt szerettük volna ezt a nevet továbbvinni.


Kedves Kollégák! Ebben az évben a határterületekre történő kirándulás része lett a programnak: a jeles kortárs festőművész vezette vizuális érzékenyítő tréning, a mozgástréning egyes irányzatainak kóstolója, a bohóc munkájából átvehetők, az árnyjáték mind-mind részei lesznek munkánknak és a képzés étlapjának. A programok többsége párhuzamosan fut, ott van előttünk a választási kényszer, de ezt a keddi napon részben feloldottuk, és két foglalkozást megismétlünk: a várható nagy érdeklődés miatt.


A foglalkozások a munkaformákból és a termek befogadóképességétől függően létszámkorlátosak, ezért a rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött. (EGYESÜLETI TAGJAINK figyelmét tisztelettel felhívjuk, hogy kényszerű okok miatt soron kívüli EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉST KELL TARTANUNK: ami a nyári módszertani programunk nyitó napjára került. Várjuk őket ezen a programon is: erre nem kell előzetesen regisztrálni.)

 

Minden szakmai és szakma iránt érdeklődőt nagyon sok szeretettel várunk!

 

mezitlabas

 

REGISZTRÁCIÓ:
FIGYELEM! A regisztráció a beérkezés és a befizetés(!) sorrendjében történik, tehát az űrlap kitöltése önmagában nem elegendő, a jelentkezés csak a befizetéssel együtt válik érvényessé! De az is fontos, hogy űrlap hiányában a befizetés sem elég a regisztrációhoz, mivel így nem tudjuk melyik foglalkozáson kíván részt venni.

 

A REGISZTRÁCIÓ MENETE:
A sikeres (és rövid idő alatt lebonyolítható ) regisztráció érdekében a következőt javasolnánk:

 

- Először célszerű a részletes programot tanulmányozni, ebben található tartalmi információ minden egyes foglalkozásról, tréningről. Esetleg már itt érdemes megjelölni, hogy mit választana. Kérjük, FIGYELJEN a párhuzamosan futó foglalkozásoknál!


- Ezután a hírlevélként kiküldött e-mailben található regisztrációs űrlapot legyen szíves kitölteni (a honlapról tájékozódóknak: az alább megtalálható linkre kattintva nyílik meg). Ebben már csak a főbb információk találhatók: a foglalkozások kezdetét, végét, a foglalkozásvezető(ke)t, valamint a foglalkozás jellegét jelöltük. A párhuzamos foglalkozásoknál a legördülő listából kell választani. Abban az esetben, ha az adott idősávban egyáltalán nem szeretne programon részt venni, a "nem veszek részt" lehetőséget válassza!


Az összes kérdés megválaszolása után a kérdőív végén található "Küldés" vagy "Submit" gomb megnyomásával küldhető be a regisztrációs lap. Regisztrálni folyamatosan lehet. Ha egy foglalkozás betelik, az űrlapon jelezni fogjuk (a kérdőív és űrlap itt található).


A lehető legrövidebb időn belül visszaigazoljuk a regisztrációt. Aki nem kap visszaigazolást jelentkezése utáni két munkanap folyamán, kérjük, hogy hétfőtől péntekig 8.00 és 16.00 között érdeklődjön az 1-336-13-61 telefonszámon vagy a mezitlabasdrama@gmail.com e-mail címen. A rendezvény napján megérkezése után kérjük, jelentkezzen a regisztrációs pultnál!

RÉSZVÉTELI DÍJ:
1.500,- forint/nap (függetlenül a látogatott foglalkozások számától)
A részvételi díjat átutalással vagy egy OTP bankfiókban pénztári befizetéssel lehet kiegyenlíteni. Bankszámlaszámunk: Magyar Drámapedagógiai Társaság, 11701004-20065946 (OTP BANK). A közleményben tüntesse fel a jelentkező nevét, ellenkező esetben nem biztos, hogy be tudjuk azonosítani a befizetést és lemarad a regisztrációról.
A számlát a rendezvény helyszínén a regisztrációnál adjuk át.

 

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉGEK
A művelődési ház büféje nyitva lesz. Amit ajánlani tudunk még: a művelődési házzal szemben levő kis közért, a fagyizó, illetve a Lövőház utcában, valamint a Mammut Bevásárlóközpontban található számos vendéglő és kávézó.

 

DRÁMA VAN – nyáron is

Időpont: 2015. augusztus 17-18. (hétfő-kedd)
Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ

(Budapest II. kerület, Marczibányi tér 5/A)

 

süti beállítások módosítása