Kern, Fullajtár és Csákányi is fellép a Zsidó Kulturális Fesztiválon

Változatos zenei és színházi programokkal várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 6. között a Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten.

A Dohány utcai és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, valamint a Goldmark teremben klezmer, klasszikus zenei, folk, dzsessz, rock, blues koncerteket és független színházi előadásokat rendeznek.


Az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Heisler András, a Mazsihisz elnöke kiemelte: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség 17 éve rendezi meg a kulturális eseménysorozatot, amelyet idén Zsidó Kulturális Fesztivál néven hirdettek meg.


Fontosnak tartják, hogy ez alatt az egy hét alatt beszéljenek az együttélésről, a közös történelemről, a közös kultúráról, az európai értékekről és azokról a hidakról, amelyeket a fesztivállal is építeni akarnak - mondta.

 

zsidokulturalis


Kiemelte: a korábban a sajtóban megjelent hírrel ellentétben lesz az idén fesztivál és fontos, hogy az elmúlt 17 év tartalmas előzménye után ezúttal, immár 18. alkalommal is színvonalas kulturális seregszemlét tarthatnak, amely a fesztivál továbbélését fogja biztosítani.


Elmondta: a három fő budapesti helyszín mellett Pécsen és Szombathelyen, továbbá más fővárosi helyszíneken is tartanak programokat. A fesztivál előfutáraként augusztus 25-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Kárpát-medencei zsinagógákról szóló, Szabó Mihály rendezte dokumentumfilmet mutatnak be.


Böjte József, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: a koncepciójuk az volt, hogy magas színvonalú fesztivált rendezzenek, amely méltón mutatja a zsidó és a magyar kultúra összefonódását és a műfajok teljességét. Ezért az idén színházi előadások is szerepelnek a kínálatban a Goldmark teremben. Kiemelte: ez volt az a hely Budapesten, amely a vészkorszak idején egyedüli előadói lehetőséget biztosított a zsidó művészeknek és a zsidó közönségnek. 

 


A Goldmark teremben két olyan független színházi előadást mutatnak be, amelyek kötődnek a zsidó sorshoz, hagyományhoz: a Mohácsi János rendezte A Dohány utcai seriff című produkció és Kárpáti Péter A negyedik kapu című darabja a szerző rendezésében várja a közönséget. Mohácsi János - a három éve a POSZT-on a legjobb független előadás, és a legjobb zene díját elnyert - produkcióról elmondta: a darabot dokumentumokból állították össze és az elejétől a végéig teljes sötétben játszódik.


A fesztivál nyitókoncertje 25 év 25 koncert címmel a Budapest Klezmer Band 25. születésnapi programja lesz Jávori Ferenc "Fegya" vezetésével a Dohány utcai zsinagógában. Jávori Ferenc, az együttes alapítója elmondta: az est sztárvendége Szinetár Dóra lesz.


Augusztus 31-én "Mi van velem?" címmel Kern András lép fel, vendége lesz Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Heilig Gábor és Gátos Iván zenekara.


Szeptember 1-jén szintén a Dohány utcai zsinagógában lép fel a Muzsikás Együttes. Ugyanezen a napon a Goldmark teremben Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország címmel magyar zsidó szerzők műveiből Gyarmati István zongoraművész által összeállított est várja a közönséget. Az esten Csákányi Eszter, Fesztbaum Béla és Bánfalvi Eszter lép fel.

 

zsidokulturalis1


Szeptember 2-án Snétberger Ferenc gitárművész és a Liszt Ferenc Kamarazenekar estje hallható a Zsinagógában Rolla János vezényletével. Snétberger Ferenc felidézte: a darabot, amelyet a koncerten előad, egy izraeli kollégája bíztatására írta a népe emlékére. A gyerekkorában nagymamájától hallott dallam kíséri végig a három tételből álló művet, amelyet Szakcsi Lakatos Béla hangszerelt. Elmondta: az est második részében, amely a dzsessz műfajához közelebb áll, a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai is fellépnek.


Szeptember 3-án Boldog lelkek tánca címmel ad orgonaestet Fassang László orgonaművész Fullajtár Andreával, szeptember 6-án pedig filmzenei koncertet ad a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével.


A Rumbach utcai zsinagóga ad otthont a magyar zsidó kántorok hangversenyének és ide várják a fúziós dzsessz, rock, blues műfajok kedvelőit is olyan fellépőkkel, mint Ferenczi György és a Rackajam, Babos Gyula és ifj. Balázs János zongoraművész.


A fesztiválról további információ a www.zsidokulturalisfesztival.hu oldalon érhető el.

 

 

süti beállítások módosítása