Párizsi revücirkusz a Margitszigeten - Kolovratnik Krisztián a konferanszié

A párizsi mulatók világát idézi meg az Ooh La La című színházi revüshow, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július végén 3 alkalommal láthat a közönség.

BorProductions-OohLaLa

 

Az előadásról:

    

A produkció rendezője Steve Bor, egy magyar cirkuszi család sarja, aki zsonglőrként maga is beutazta a világot. 1986 óta készít nemzetközi sikerprodukciókat és olyan elismert előadóművészekkel dolgozik együtt, mint az Ooh La La koreográfusa, Nathan Clarke, aki a BBC The Voice műsorának, a londoni olimpiai és paralimpiai játékok záró ünnepségének, valamint a Take That együttes Progress nevű koncertturnéjának koreográfusa volt.
    

A nemzetközi táncosok és előadóművészek számait egy konferanszié betétei fűzik össze, ezt a szerepet a budapesti előadásokon Kolovratnik Krisztián színművész alakítja. Rajta kívül a produkcióban közreműködik a Crazy Rouge tánckar, a Britain's Got Talent tehetségkutató tavalyi felfedezettje is. Az előadás koncepciója Steve és Kim Bor nevéhez kötődik, a magyar szöveget Zöldi Gergely írta, a táncokat Valentina Bor tanította be, a show látványtervezője szintén Steve Bor és a show-színházismert látványtervezője Madár.
        

A július 30-án, 31-én és augusztus elsején látható produkció mindhárom napon 22 órakor kezdődik és kizárólag a 16 éven felüli nézőknek ajánlják a szervezők.

 

 

Villáminterjú Bán Teodórával, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetőjével:

 


- Honnan jött a produkció ötlete? Hiszen az éjszakai revü-cirkusz egy teljesen új műfaj a Budapesti Nyári Fesztivál életében.
- Mindig tudatosan keressük a különlegességeket, az olyan attrakciókat, melyek a hazai kultúrpiacon még nincsenek jelen. Ezek segítségével egyrészt egyedi csemegéket kínálhatunk a közönségnek, másrészt pedig Budapest nyári kulturális kínálatát is különleges módon tudjuk gazdagítani. Mindemellett valahogy az élet is így hozta, hogy ez a produkció most megvalósuljon: nagyon melegek a nyári hónapok, hosszúak a nappalok, rövidek az éjszakák, és úgy gondoltuk, ha egy ilyen különleges, máshol nem megtalálható revü-cirkuszt kínálunk hétvégi programként, akkor abban meg van a lehetőség a sikerre.

- Hogyan találtak rá az „Ooh La La” című nemzetközi produkcióra?
- Elkezdtük keresgélni a revü-cirkusz jellegű előadásokat, és ajánlás útján jutottunk el Bor Productions nevű rendkívül profi producer-csapathoz, amely egyedülálló attrakciókat hoz létre és utaztat. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatandó látványos show-nak a magját is az ő általuk megalkotott produkció adta, ezt alakítottuk át a budapesti helyszín adottságainak és a magyar közönség igényének megfelelően. A táncos produkciók, az énekszámok készen voltak, a cirkuszi és artistaszámokat külön válogattuk be, továbbá magyar konferansziét választottunk az esemény levezénylésére Kolovratnik Krisztián személyében, a francia témát, a francia mulatók világát felidéző összekötő szövegeket pedig Zöldi Gergely írta meg az előadáshoz. Mindent összevetve: egy nagyon izgalmas produkció kerekedett ki ebből a rengeteg összetevőből és résztvevőből.

- Mekkora munka és felkészülés előz meg egy ilyen volumenű előadást?
- Hónapokon keresztül dolgoztunk rajta azért, hogy összeálljon a koncepció, emellett castingoltuk a táncosokat. A produkció eredeti kosztümeiben láthatja majd a magyar közönség az előadást, a látványt pedig mi magunk varázsoljuk a színpadra, hiszen a Margitszigeti Szabadtéri Színpad méreteit és felszereltségét tekintve is nagy lehetőségeket hordoz magában. A bemutatóhoz közeledvén elmondhatom, hogy nagyon nagy kihívás volt, és nagy várakozás előzi meg részemről is ezt a különleges vállalkozást, hiszen most fog kiderülni, hogy van-e létjogosultsága a jövőben az éjszakai revü-színház műfajának a Margitszigeten. És a magam részéről nagyon remélem, hogy van, hiszen így még gazdagabbá válhat a Budapesti Nyári Fesztivál kínálata.
 
banteodora

- Miben lesz más ez a produkció, mint a mostanában nagy népszerűségnek örvendő újcirkuszi előadások?
- Az újcirkusz esetében kifejezetten cirkuszi elemekre építő, színházi környezetbe helyezett produkciókról van szó, ahol témákra fűzik fel az előadás cirkuszi és színházi elemeit. Nálunk egy egészen más típusú előadásra számíthat a közönség. Az „Ooh La La”-ban kifejezetten a revü, a tánc, az ének, a látvány a lényeg, és ebben kapnak helyet az artistaszámok, melyek nincsenek meghatározott tematika szerint kontextusba helyezve, hanem önmaguk jogán jelennek meg az előadásban. Ez egy igazi, magával ragadó show lesz, ahol minden a nézők lenyűgözését szolgálja.

- Az is kuriózumnak számít a Budapesti Nyári Fesztivál programkínálatában, hogy csak 16 éven felülieknek ajánlott a program. Mire lehet számítani, ami miatt kiérdemelte a 16-os karikát az előadás?
- Kifejezetten azokra az elemekre kell itt gondolni, melyek egy revüben általában szerepelnek: például a csodálatos lányok többet mutatnak a bájaikból, mint egy normál színpadi produkcióban, de meztelenkedésről természetesen szó sincs. Emellett a show látványvilága is megkövetelte a késői kezdést, emiatt is a felnőtteknek szánjuk, holott nincs benne semmi megbotránkoztató. Egyébként is nagyon edzettek vagyunk már mindannyian ilyen tekintetben, a médiának és az internetnek köszönhetően. Mégis azt gondolom, hogy az élő műfajnak, a színháznak, a színpadnak a varázsát semmi más nem fogja tudni soha visszaadni, így nagyon bízom abban, hogy az idei produkció sikeres lesz, és jövőre is tudunk majd éjszakai színházat varázsolni a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra.

Szerző: Bakai Anna

 

 

Forrás: MTI, Szabadter.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása