Hoppál Péter: a kultúrára elköltött pénz sosem lehet túl sok

 

Sosem lehet túl sok a kultúrára elköltött állami pénz - hangsúlyozta Hoppál Péter az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában az Eiffel-csarnok felújításával kapcsolatban.

A kultúráért felelős államtitkár a 14,5 milliárd forint állami támogatással megvalósuló projekttel kapcsolatban elmondta: örömmel tölti el, hogy az elmúlt öt esztendőben fel tudtál újítani a fővárosi Zeneakadémiát, a "porladó" Pesti Vigadót vagy a Várkert Bazárt.


hoppalpeter

    

Hozzátette, ezek az épületek nemcsak megújultak, hanem új kulturális funkciókat is kaptak és képesek kiszolgálni a budapesti, illetve a nemzetközi közönséget. "Méltó és illő, hogy előre haladjunk a XXI. századi kor igényei szerint az infrastruktúra fejlesztésében" - mondta.
    

Az államtitkár a hétfőn, a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányzat a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében mintegy 14,5 milliárd forint értékben megújulhat a Kőbányai úti Eiffel-csarnok 2017 nyarára.
    

Kiemelte: a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma összességében 14 milliárd 425 millió forintos állami támogatást kap a munkálatokra. Az idén 1 milliárd 841,5 millió forintot, a maradék több mint 12,5 milliárdot a 2016-ban és 2017-ben biztosítják a költségvetésből. A csarnok a Magyar Állami Operaház műhely- és raktárháza lesz.

 

süti beállítások módosítása