Pokorny Lia: "Jó a belső küzdelmeinket megmutatni"

A szerepeiben és a találkozásaiban egyaránt önmaga megfejtése izgatja. Pokorny Lia az Elixírnek nyilatkozott. Lapszemle.

“Mindig igyekszem tudatosítani magamban, hogy mit miért teszek. Próbálom magamról lefaragni a vadhajtásokat. Fantasztikus dolog az önfeledtség, a pillanat megélése, amikor az ember önmagává tud válni! Emellett vannak blokkolt helyzetek, amikor kompenzálunk, és maszkokat viselünk. Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy mit jelent a fegyelem. Általában negatívumnak tartják, de rájöttem arra, hogy sokkal több buktatót rejt a "bármit megtehetek" hozzáállás, mint ha kijelölünk magunknak korlátokat. Bizonyos szempontból megterhelő, másfelől viszont különös utazás, csodálatos kaland, ha folyamatosan figyeljük a működésünket. Különösen a színészekre igaz, hogy minél csupaszabbak, meztelenebbek vagyunk, annál jobban el tudunk merülni egy szerep megformálásában” – fejtette ki Pokorny Lia a magazinnak adott interjújában.

A Leenane szépe Maureenja az a szerep, amelyben a legmélyebbre kellett ásnia önmagadban. A kérdésre, mi motiválta ebben a változtatásra képtelen, elrontott életű, az anyjával gyilkos kapcsolatban álló nő sorsában, elmondta: “Maureen benne van egy szituációban, amitől szenved, mégis - ha nem is tudatosan - ragaszkodik hozzá. Az ő története felveti a kérdést, melyik az a pont, amikor felismerhetném, hogy nekem kell változtatnom egy adott helyzeten, vagy már túljutottam azon, hogy mindent megpróbáltam, és tovább kell lépnem. Nagyon nehéz észrevenni a különbséget, csak akkor lehetséges, hogy magamat vizsgálom, és őszinte vagyok. Ebben a darabban az a csodálatos, hogy megmutatja, sokszor lehetett volna lépniük a szereplőknek, de valamiért ezt mégsem tették meg. Gyakran az emberek ragaszkodnak a rossz ingerekhez. Sok alakításomban keresem azt, hogyan lehet esendővé, kiszolgáltatottá válni, már csak azért is, mert legbelül mindig azok vagyunk. Sokkal jobb a belső küzdelmeinket megmutatni, mint azt, hogy jól érezzük magunkat” – mondta a színésznő, aki úgy érzi, szükség van arra, hogy egyszer vígjátéki karaktert formáljon meg, másszor pedig a Leenane szépe szerepét, amire már napokkal előtte készül.

Annak kapcsán, mikor jött rá, hogy a színészet a dolga, úgy fogalmazott: “Felmerültek még lehetőségek, hogy mi lehetne belőlem, de mindig a színészethez kanyarodtam vissza. Gyerekkoromban a szüleim meséltek nekem, és kazettákról is hallgattam meséket olyan színészek tolmácsolásában, mint Mensáros László, Ruttkai Éva. Emlékszem arra, hogy azt kérdeztem magamban, kik ezek az emberek, mitől tudnak ők mást, mint az anyukámék. Később rájöttem a különbségre: míg a civil emberek felolvasnak valamit, addig a színészek meg is élik az adott szöveget. A szüleim mesélése közben egyedül utaztam a fantáziámban, a színészek viszont magukkal vittek egy sokkal tarkább világba” – mesélte Pokorny Lia.

Azt is hozzátette, könnyen ki lehet égni. “Huszonévesen mi, fiatalok felháborodtunk, mondván, mi ez a cinizmus, hogy a jóval idősebb kollégák nem képesek napi huszonnégy órákat próbálni! Negyvennégy éves koromra rájöttem, hogy ez képtelenség, mert a színész nem a színházból csinálja a színházat, hanem az életből”.

A teljes interjút az Elixírben olvashatja.