54 évesen váratlanul meghalt Bert Neumann, a mai német színház egyik legjelentősebb díszlettervezője, nemzedékek színházi esztétikájának meghatározó alakja - Lengyel Anna rendező, dramaturg szavaival adunk hírt.
“Bert Neumannal meghalt a Volksbühne is” (Carl Hegemann, a Volksbühne dramaturgja, Bert Neumann közeli munkatársa)
A berlini Volksbühne előtt álló szobor, a jól ismert kerékküllő, mely a színház valamennyi kiadványán, turnézó előadásai megannyi ajándékpólóján látható, Bert Neumannt dicséri, ahogy a legendás Volksbühne egész alapvető képi világa, amióta csak 1992-ben Frank Castorf vette át az igazgatást. A zseniális tervező Castorf legfontosabb alkotótársa volt, s a prenzlauer bergi Rosa Luxemburg tér hatalmas színpadára olyan tereket varázsolt, amelyekben az előadások figurái teljes életet éltek a főzés-sütéstől a hosszas zuhanyozáson át a gyerekcsinálásig – ahogy a Tagesspiegel nekrológja is emlékeztet rá–, s mindezt olyan részletgazdagsággal töltötte ki, hogy a castorfi színpadot bőven ellepő kamerák kinagyított élőképei sem rontottak az illúzión.
Sosem felejtem el az első ottani élményemet, Dosztojevszkij Ördögökjét vagy egy későbbi előadást, melynek terétől szó szerint elállt a lélegzetem (valamennyi nézőével együtt): a Félkegyelműben ugyanis mi ültünk középen, velünk pörgött a forgószínpad, körénk pedig Bert Neumann felépített egy egész várost, magas házakkal, bennük lakásokkal, ahol a színészek éltek, boltokkal, ahol bevásároltak, kocsmával, kaszinóval, fodrásszalonnal, utazási irodával – ennek a városnak voltunk megfigyelői, kukkolói, nézői hat órán át. Aztán újjépítette a Pratert, a Volksbühne stúdióját a shakespeare-i Globe képére és hasonlatosságára, nem sokkal az újranyitás után itt láthattam Johann Kresnik III. Richárdját a felejthetetlen női főszereplővel, Karin Neuhäuserrel.
A német színházi kultúra a miénknél sokkal méltóbb és előkelőbb helyet ad a tervezőnek, így tud egy Neumannhoz hasonló korszakos zseni egy színház meghatározó művészévé válni, s e szerepét több mint két évtizeden át megtartani. Sokat cikkezett a német sajtó tavasszal arról, hogy Castorf szerződését 25 év után nem hosszabbítja meg Berlin városa. A Tate Modern igazgatója, Chris Dercon lép a helyébe, s ez a döntés példátlanul heves vitát váltott ki a berlini színházak jövőjéről, különösen nagy port vert fel a Berliner Ensemble-t igazgató Claus Peymann dühkitörése: "az irodalmat az elmúlt évtizedekben módszeresen kiirtották a színházból – mondta –, most pedig óriási veszély fenyegeti magukat az intézményeket, nevezetesen a színházakat. (...) Az európai színház Waterlooját éljük most, s a legfőbb csatatér sajnos Németország."
Bert Neumann mindenesetre nem várta meg a múzeumigazgatót. Tegnapelőtt lelépett a színről. Hátha legalább arra jó lesz ez a fájóan korai abgang, hogy Magyarországon is elkezdjük tanítani őt. Mert belakható csodatereit itthon az egyetlen Mester és Margarita kivételével sajnos nem láthattuk, épp olyan félreismerhetetlen jelmezeit azon kívül csak a „Sonnenallee” című filmben.
Lengyel Anna
További linkek németül:
A Volksbühne dramaturgja, Carl Hegemann nekrológja a Frankfurter Allgemeine Zeitungban
Különleges színházi terek – a Deutschlandradio Bert Neumannról
„A színházi elődás első szerzője a díszlettervező”
Az érzelmek vidámparkja – Wolfgang Kralicek portréja a Falterban 2010-ből
Angol nyelvű információ:
A Goethe Intézet portréja Till Briegleb tollából
Tobias Asmuth interjúja angolul a Contemporary Performance oldalán 2009-ből
Könyv:
Imitation of Life – Bert Neumann Bühnenbildner (kiadó: Theater der Zeit, 2001 november; szerkesztette: Hanna Hurtzig)
Der Idiot – Frank Castorfs Stückfassung nach Dostojewskij in der Neustadt von Bert Neumann