Milyen egy japán hattyú? - A balettvilág csillaga, Nakamura Shoko válaszolt

Nakamura Shoko, a balettvilág nemzetközi sztárja 2013-ban a Magyar Nemzeti Balett társulatához szerződött. Előtte hat évig a Berlini állami Balett első szólótáncosa volt, ahol - a világ egyik legrangosabb együttesében - eltáncolta a klasszikusbalett- irodalom szinte valamennyi jelentős főszerepét. A Magyar Állami Operaházban is első magántáncosnő-státust kapott, de a második budapesti évadát már nem fejezte be, elszerződött.

A Színház c. lap interjújából:

A kérdésre, hogy került ilyen távol az otthonától, úgy felelt: “Volt egy álmom... Hatévesen kezdtem balettozni Japánban, ahol ugyan rengeteg balettiskola van, de hiányoznak a jó társulatok. Tudtam, ha táncos szeretnék lenni, Európába kell jönnöm. Tizenhat évesen az első utamon megnyertem a Lausanne-i Nemzetközi Balettversenyt, s ennek köszönhetően kétéves ösztöndíjat kaptam a John Cranko Iskolába, Stuttgartba. Az első pár hónapban nagyon egyedül voltam, hiányzott a családom, érteni sem értettem semmit, hisz nem beszéltem még németül. De nyertem, s a díj, a győzelem tudata erőt adott még akkor is, mikor a balettmester mindjárt az elején közölte velem: "Shoko, belőled nem lesz balett-táncos. A tested nem elég jó hozzá, a vonalaid nem szépek." Aztán később - látva a kitartásomat - azt mondta: "rendben, tanítalak, de át kell vennünk mindent, egészen az alapoktól, és el kell felejtened, amit korábban tanultál." Miért? Mert Japánban mindenekelőtt a technikát sulykolják, vagyis hogy miként kell ugrani, forogni, piruettezni. Az eredmény nagyszerű, lélegzetelállító show mindenféle kunsztokkal, csak nem balett. Megértettem, hogy a balett művészet, hogy előbb meg kell teremtenem az alapjaimat, ki kell dolgoznom a testemet, s csak aztán kezdhetek el táncolni, ugrani, forogni. Ez a felfogás egészen eltér a japán gyakorlattól, ahol a mesterek nem feltétlenül profi táncosok. Bárki nyithat balettiskolát, nem kellenek hozzá papírok. Tehát mindent újra kellett tanulnom. Az egyenes állással kezdtem. Ennek a John Cranko Iskolában töltött két évnek köszönhetem, hogy mára profi balerina vált belőlem” – mesélte.

Arról, hogyan lehetne körülírni a stílust, amit képvisel, Shoko elmondta: “Amikor Bécsben életemben először táncoltam A hattyúk tavát, be kell vallanom, hogy egyáltalán nem értettem a történetet. Próbálgattam a hattyú mozdulatait, néztem magam a tükörben, de ahelyett, hogy ott megjelent volna a kecses hattyú (az európai táncosnő kis fejjel, hosszú lábakkal, finoman, elbűvölő stílussal), csak a saját ázsiai-japán testemet láttam. Nem láttam benne a balerinát, a hattyút még kevésbé. A testalkatom miatt tele voltam komplexusokkal. Egy ideálkép élt a fejemben a balerináról, amit nem tudtam megközelíteni. Nehezen találtam rá a saját stílusomra. Történt aztán, hogy egy előadást követően odajött hozzám egy balettrajongó néző, s azt mondta: "Shoko, köszönöm neked ezt az élményt, egy másik Hattyúk tavát mutattál meg nekem." Ez meg mit jelenthet? Másik Hattyúk tavát? Nem voltam talán elég jó, vagy... "Nem, nem erről van szó - sietett megnyugtatni az illető. - Neked köszönhetően láttam a japán Hattyúk tavát." Hm, japán hattyút? Talán az arcom miatt gondolja ezt? "Nem. A mozdulataidban van valami, amit európai táncostól még sosem láttam." Elgondolkodtam ezen. Talán tudtomon kívül hordozom azokat a tradicionális formákat, mint a kabukis a nó, melyek expresszívebbé teszik a néző számára a táncot. Egyfajta színházzá. Talán ez az, amin keresztül többet tudok megmutatni, valami mást. (…)  Szeretem azt, amit csinálok. Visszahúzódó vagyok, mint az ázsiai emberek általában, nem szívesen beszélek a problémáimról, s előadás előtt néha izgulok, de mikor a színpadon vagyok, akkor igazán elemembe kerülök. Ott megszületik egy másik Shoko, az igazi. Szükségem van erre az érzésre, erre a varázslatra” – fogalmazott a táncosnő, aki azért hagyta el Magyarországot, mert elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa magát Japánban.

“Szerepet játszik a döntésünkben a fiunk is, aki lassan iskoláskorúvá érik, s el kell határoznunk, hol lenne számára a legjobb” – tette hozzá.

“Legközelebb a K-Balett együttesében lesz bemutatóm, Tokióban. Tetsuya Kumakawa tizenöt éve alapította a társulatot, évek óta első vendégtáncosként vagyok benne jelen. Klasszikus repertoár az övék. Vendégtáncos leszek továbbá Berlinben és a szentpétervári Mihajlovszkij Színházban” – árulta el.

Annak kapcsán, hogy mitől lesz valaki az első szólótáncosok közt is az első, úgy vélekedett: “Minden nap más. Néha fáradt vagyok, és nincs kedvem táncolni. De ha fejlődni akarsz, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy lazíts. Küzdeni kell, ez kemény munka. Attól, hogy tehetséges vagy, hogy jó a technikád, még nem leszel első szólótáncos. Ha valaki megkérdez engem, hogyan lesz valakiből első, azt mondom: fontos a mindennapi gyakorlás s a mód, ahogyan gyakorol az ember. Ha valaki rutinszerűen jár órákra, akkor évek múltán is ugyanazon a szinten marad. Mindennap újra kell gondolni, hogyan használd az izmaidat, a testedet, a fejedet. Százszázalékosan tudatosnak kell lenni. Színpadon lenni fantasztikus érzés. Számomra a balett valami olyasmi, amit Istentől kaptam: "Shoko, te meg tudod csinálni! Erős vagy, képes vagy rá, hogy valami különlegeset mutass az embereknek." Ezért táncolok”.

Forrás: Színház