Szegeden ünnepli 75. előadását Az Őrült Nők Ketrece

Szeptember 6-án két alkalommal is láthatja a szegedi közönség Jerry Herman és Harvey Fierstein musicaljének magyar változatát. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház Alföldi Róbert rendezte produkciójának főszerepeit Stohl András és Hevér Gábor alakítja.

A Szegedi Nemzeti Színházban vendégeskedő produkció másodszor kerül vidéki helyszínen színre, idén júniusban a pécsi Kodály Központban volt vendégjátékon az előadás. Ezúttal a csongrádi megyeszékhelyen kerül színre Az Őrült Nők Ketrece

 

 hever orult nok ketrece

Fotó: Dudás Ernő

 

A vendégjáték házigazdája a szegedi MASZK Egyesület, amely a Thealter fesztivál keretében Szegedre hívta a Kultúrbrigád más előadásait is: 2013-ban Martin McDonagh: Vaknyugat (rendező: Gothár Péter), 2015-ben a Merénylet (rendező: Gergye Krisztián) és az Igenis, miniszterelnök úr! (rendező: Znamenák István) című darabokat – az utóbbi a Vaknyugat sikerét megismételve elnyerte a 25. Thealter közönségdíját.

 

A közismert történet főszereplői egy melegmulatót működtető pár, Albin és Georges. Georges egy korábbi, utóbb tévedésnek bizonyuló kapcsolatából született fia azzal a hírrel tér haza, hogy meg akar nősülni, ám barátnője szülei egészen más nézeteket vallanak az erkölcsről, mint a fiú környezete. „Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.” – áll az előadás színlapján.

 

 

„Normális országban Az Őrült Nők Ketrece jópofa linkóci bohózat; itt és most demonstráció” – írta egyik utolsó cikkében a nemrég elhunyt színikritikus, Koltai Tamás. Az alkotók úgy gondolják: ma Magyarországon talán fontosabb a darab üzenete, mint bármikor máskor. Jellemző a közönségérdeklődésre, hogy a bemutató tavaly júliusban volt, idén szeptemberben pedig már a hetvenötödik előadást ünneplik.

 

Az alkotók közül sokan kötődnek Szegedhez és környékéhez: Alföldi Róbert Szentesen járt középiskolába, Hevér Gábor (Georges) Szegeden, Fehér Balázs Benő (Jean-Michel) Hódmezővásárhelyen született. Rajtuk kívül színpadra lép Stohl András, Józan László, Parti Nóra, Mihályfi Balázs, Hullan Zsuzsa, Fehér Tibor és Csobot Adél, valamint a mulató tánckara, a Madárkák (koreográfus: Gergye Krisztián). A Ketrec ötfős zenekarát ezen a napon Csengery Dániel dirigálja.

 

 stohl hever orult nok ketrece

Fotó: Mészáros Csaba

 

Az Őrült Nők Ketrece szegedi vendégjátékára, amelyet csak 15 éven felüli nézőknek ajánlanak, szeptember 6-án, vasárnap délután 3 és este fél 8 órai kezdettel kerül sor. A produkció 3 óra 20 perc időtartamú, egy szünettel. A jegyek augusztus 10-től válthatók a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában (6720 Szeged, Stefánia 6.), valamint a szegedinemzeti.jegy.hu címen.

 

Forrás: MASZK

 

süti beállítások módosítása