Véget ért az Osonó Nemzetközi Drámatábora

A társulat által már ötödik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatábor augusztus 2. és 7. között zajlott.

 

Az Osonó beszámolója:

 

A kökösi alkotótábor Visky Árpádnak, a tragikus sorsú egykori sepsiszentgyörgyi színésznek állított emléket, aki az idén ünnepelte volna 75. születésnapját. A kommunizmusban meghurcolt, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt művész, szókimondásával, igazságérzetével, szenvedélyes munkaszeretetével, tenniakarásával és lázadó alkatával ma is példaértékű lehet a fiatalok és a színházi alkotók számára.

 

osono DSC7870 s

 

A tábor, amelyben 30 erdélyi illetve magyarországi fiatal vett részt, a Tiszta Formák Alapítvány és a Sport és Ifjúsági Igazgatóság támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre. Az egy héten át zajló szakmai program keretén belül, a résztvevők számára két csoportban folytak a foglalkozások: a színház-szakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoportban résztvevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhettek önmagukkal és a színházzal.

 

osono DSC7985 s

 

A napi két műhelyfoglalkozás mellett, az intenzív tábor minden reggel a kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indul, este pedig színházi előadások vetítésére és beszélgetésekre került sor. A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket.

 

osono csoportkep

 

A hat nap hangulatát az alábbi résztvevői visszajelzések tükrözik:


András Gedeon, diák: „Az emberek idegenként érkeztek és barátokként távoztak. A táborban létrejött egy olyan entitás, amely velünk volt a tréningen, a napindítón, az étkezések alkalmával. Ez az entitás összefonta szellemeinket és így, a tábor végére az együtt töltött időnek lelke született… Mindenkiből volt egy darab, amit odaadott a közösbe. Összetartoztunk, egy családdá és társakká váltunk, félelem nélkül léteztünk, mint a csillagok.”

 

Török Csongor, egyetemista: „A legfontosabb, amit a tábor során tudatosítottam magamban, hogy a színház, de általában az előadó művészet célja az, hogy adjon valamit mindazoknak, akik az idejüket és energiájukat áldozzák az alkotás megtekintésére.”

 

Forrás, fotók: Osonó Színházműhely

 

süti beállítások módosítása