Vidnyánszky rendezése is műsoron a Nemzeti Érték Fesztiválon

A nemzeti értékeknek és hungarikumoknak szentelt kétnapos rendezvénysorozat kezdődött pénteken Beregszászon Nemzeti Érték Fesztivál címmel.

A programsorozat ökumenikus istentisztelettel indult a beregszászi református templomban, majd a Hungarikumok című fotókiállítás megnyitásával folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.


A tárlatot megnyitó beszédében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár rámutatott: a kiállítás célja az, hogy a kárpátaljai magyar közösség tagjai a nemzethez való kötődés aspektusából szemléljék a hungarikumokat, hiszen azok – megjelenési formájuktól függetlenül – ezer szállal kötődnek a magyarsághoz.

 

zoltan ujratemetve

Fotó. magyarteatrum.hu


Hozzátette: a határon túl eddig összegyűjtött 106 nemzeti értékből hat Kárpátaljáról származik, köztük a beregi szőttes, a vereckei honfoglalási emlékmű és egy archaikus ima. "Ezek és a többi érték feltárásával, összegyűjtésével kapcsolatos munka összekovácsolja, megerősíti a helyi közösségeket, szorosabbá fűzi kapcsolataikat a nemzet egészével" – fogalmazott az államtitkár.


A Nemzeti Érték Fesztivál keretében tematikus tudományos konferenciát tartanak a magyar főiskolán, este pedig a beregszászi színház társulata a Zelei Miklós dokumentumregénye nyomán készült Zoltán újratemetve című darabot adja elő a Kárpátalja Megyei Magyar Drámai Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében.


Szombaton a fesztivál programja a beregszászi szabadtéri színházban folytatódik kézműves utcával, kárpátaljai magyar gazdák termékeinek a bemutatójával és vásárával, gyermekműsorokkal, este népzenei koncerttel, amelynek keretében - kárpátaljai magyar együtteseken kívül - fellép a Veszpém-Bakony Táncegyüttes és Pál István Szalonna is a zenekarával.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása