"A Balaton nem csak a strandról szól" - Bujtor Judit a Tihanyi Szabadtériről

Bujtor István özvegye 2010 óta vezeti a Tihanyi Szabadtéri Színpadot. Bujtor Juditot a Corvinus Online kérdezte.

 

A Corvinus Online cikkéből:


"Nemcsak a nyitó hétvége, de az elmúlt 12 év látogatottsága alapján is arra számítunk, hogy még a tavalyi 12 ezres nézőszámot is meghaladjuk az idén. 700 férőhelyes a színház, és pótszékekkel együtt a nyitónapon 800-an, másnap pedig 900-an voltak. Ez még a legmerészebb álmaimat is túlszárnyalta. Ráadásul ezeknek a nézőknek a 80 százaléka elővételben megvette a jegyet. Ez azért ritka, mert egy szabadtéri színpadon ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, ezért általában nem vesznek előre jegyet. Most azonban mégis megvették, mert a színháznak súlya van, neve van. Egészen augusztus végéig nincs olyan előadás, amire a jegyek 20 százaléka ne kelt volna már most el" - számolt be Bujtor Judit.

 

Bujtor Judit 

 Fotó: vehir.hu

 

Az ügyvezető szerint könnyű dolga volt, mert folytathatta azt, amit néhai férje, Bujtor István 12 éve létrehozott. "Olyan törzsközönsége és tradíciója volt a színháznak, amire már lehetett építeni. Abban változtattam kicsit, hogy több koncertet hoztam, és amire nagyon büszkék vagyunk, hogy az utóbbi években már gyermekelőadások is vannak. A Balaton nem csak a strandról szól, a gyerekeknek mindig kell adni valami újat. Erre is nagy igény van, erre is rengeteg jegy elkelt már elővételben is. Az embernek mindig meg kell újulnia, de nyilván van egy gerinc, amire építünk" - hangsúlyozta Bujtor Judit.

 

Az évad műsortervéről szólva Bujtor Judit elmondta, a koncerteken kívül a főváros sikeres darabjaiból válogatnak, leginkább vígjátékokat, de azok közül "csak az igényes szórakoztatás jöhet szóba". Tavaly egy drámával is próbálkoztak, ami nem volt túl sikeres. Vannak visszatérő műsorok, mint például a Csík Zenekar koncertje, vagy a Budapest Bár. "A legnagyobb félelmünk az időjárás, illetve szerencsére ma már az is, hogy kevés lesz a pótszék egy-egy előadásnál. Az idei évad egyik legnagyobb durranása a Thália Színház egyszemélyes darabja lesz, Csányi Sándorral, a Férfiagy. Ezzel zárjuk majd az idei évadot" - számolt be az ügyvezető.

t.

 

Azzal kapcsolatban, hogy a fellépő művészeknek mennyire kell másképpen készülniük egy szabadtéri darabra, Bujtor Judit úgy fogalmazott: ez egy kihívás nekik, de szeretnek itt lenni, hiszen a természetes környezet különleges élményt ad a művészeknek is. A hatalmas tér miatt mikroporttal dolgoznak, de ez még sosem okozott gondot.

 

A teljes interjú itt található.

 

süti beállítások módosítása