Augusztus végén búcsúztatják Ács Jánost

A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán- díjas színházrendezőt 2015. július 22-én, szerdán érte a halál.

Az Új Köztemetőben búcsúztatják:

Hamvasztás utáni búcsúztatása 2015. augusztus 26-án, szerdán, 11.15-kor lesz az Új Köztemető szóróparcellájában, a X. kerület, Kozma utca 8-10. szám alatt.

"Drága halottunkra kedvenc kocsmájában, a Nappali Kávéházban (VI. Vasvári Pál utca 3.) emlékezhetünk a temetést követően" - közölte a Magyar Színházi Társaság. 

Ács János pályájáról:

1949. március 22-én született Budapesten, tanulmányait Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol 1980-ban diplomázott Ádám Ottó rendezői osztályában. Az 1970-es években Paál Istvánnal a Szegedi Egyetemi Színpad színésze és rendezője volt. A kaposvári Csiky Gergely Színházban dolgozott 1980 és 1991 között, 1991-től az Arany János Színház rendezője, 1994-től 2001-ig az Új Színház főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított 1991-től 2011-ig. Rendezett többek között Szolnokon, Zalaegerszegen, az Operaházban, a Rock Színházban és a Katona József Színházban is. 2005 óta a Győri Nemzeti Színház tagja volt. Színészi feladatokat is vállalt, több filmben - például a Redl ezredesben, a Tutajosokban, A Hídemberben - játszott. Színháztörténeti jelentőségű rendezése volt Kaposváron Peter Weiss darabja, a Marat halála. A vidéki színházak esetében példátlanul sokszor, több mint százszor játszották. 1982-ben a BITEF nemzetközi fesztiválon mindhárom kiosztható díjat ez a darab kapta. A kaposvári előadásokra buszokkal érkeztek főleg fiatal, egyetemista nézők. A budapesti vendégjátékokon több alkalommal rendőrkordon védte az előadás helyszínét a jegy után áhítozó nézők rohamától. Ács János 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Nádasdy Kálmán-díjat kapott. Az elmúlt években a Szegedi Nemzeti Színházban is dolgozott: a Veszedelmes viszonyokat és a Bob herceget állította színpadra. 

Gothár Péter így emlékezett az ÉS-ben:

(...) utak, hosszú, ismétlődő utak, le-fel járunk Pestre. az alig megérkezések gyakorlásával teltek az ún. legszebb évek. mindig éjjel vagy hajnalban volta strapás menés, sötétben. pedig azé lettem művész, hogyne kelljen korán kelnem - és rohantunk vissza Kaposvárra. mert hátha ott, ahol épp nem vagyunk, ott talán jobb, és ezt a pillanatot az M7-es valamelyik végére érve - és azon is túl - esetleg el fogjuk érni. Marat, pl., egyebek. kikerülhetetlenné tetted, hogy a halála szót mégis leírjam. Marat halála. néha, talán tényleg csak pillanatokra a színház volt a jobb - mikor elértük. akkor biztos. nem is létezett más idő, csak olyan, ami épp, színpadra kerül. az oda vezető úton nem a felejthetetlen BAZ motor, hanem a dumáink hajtottak. mindenről volt szó, de mindenkiről főleg.
és ezek az utak hosszú utak voltak.
megaztán fú, mennyire meg kell dolgozni minden pillanatér, nanáhogy, kurvaélet, ilyenek. szenvedélyesen lehetett szeretni a színházat. kellett. Filmcsillag, az jó, mert zenés, Szentivánéji - ezek jöttek neked szépen abban a bizonyos ígéretes sorban. Munkásoperett, rendezned kellett és játszottál is benne. egyszer például felment a függöny, te álltál a hídon, ballonkabáttal kézben jöttél Dániából, azt játszottad, csakhogy üres ne legyen valahogy egy este - sokat megtesz az ember, bedíszletezi az egész életét, hogy elkerülje a megérkezést, a sötét, magányos merülések estjét. ja, na tessék, azt a pillanatot a hídon pl. történetesen azt én rendeztem. az orvosnő harmadik gyereke magányos, minta templom egere - közölted éjjel a kocsiban, túlüvöltve a lényegében átkiabálhatatlan orosz motor zaját. jó, Jani, de ne maradj benne ebbe, asszem biztosan mondtam ezt. talán. vagy talán gondoltam mondani.
hogy mennyire egyszerűen történik az a bizonyos megkerülő mód, a szem elől tévesztés - ahogy veled is mind jártunk. azt biztos nem gondoltam akkor. hogy melyik szenvedély lesz az erősebb. (...)

"A nagytudású, rendetlen szellem - Így idézik Ács Jánost" című összeállításunkat itt érhetik el.