A pécsi Janus Egyetemi Színház a boszniai Banja Lukában megrendezett Kestenburg színházi fesztiválon vett részt.
Idén első alkalommal került megrendezésre július 31. és augusztus 9.között Banja Lukában az a fesztivál, amelynek neve a város szimbólumából, a gesztenyéből származik.
Fotó: Farkas B. Szabina
A fesztiválra Csehországból, Észtországból, Szerbiából, Argentínából, Litvániából, Izraelből, Iránból, Magyarországról és több boszniai városból érkeztek a érkeztek a társulatok. A fesztivál 16 versenyprogrammal és 8 off-programmal várta az érdeklődőket.
A pécsi Janus Egyetemi Színház a Toldi című előadásával szerepelt a versenyprogramban, illetve off-programos produkcióval is
érkezett POSzTgraduális Művészeti Képző címmel.
A fesztiválon három „gesztenye”-díjat osztottak ki a zsűrik: az arany díjazottról nemzetközi zsűri döntött (Litvánia nyerte), míg az ezüst díjazottat a részt vevő csoportok szavazták meg (Izrael nyerte). A bronz díjat helyi közönség zsűri bírálta, a különdíj sorsáról pedig a fesztivál szervezői döntöttek.
Forrás: JESZ