"Elsősorban nem szórakozni, gondolkodni segít" - Novák Péter az István, a királyról

Augusztus 18-án és 19-én a Királydombon újra látható az István, a király. Az idei bemutató rendezőjével, Novák Péterrel a Népszabadságban olvashatnak interjút. Lapszemle.

A régi-új szereplőgárda mellett 18 fős egyetemistakórus, a Danubia zenekar, egy rockbanda és hét fiatal képzőművész a dalokhoz készült vetítése öltözteti új ruhába a Szörényi-Bródy szerzőpáros művét. Az előadást később 14 vidéki sportcsarnokban is bemutatják.

 

istv02

 

Novák Péter rendező elárulta a készülő produkcióról, hogy a színészvezetés egyik alapfeladatának tartja, hogy a szereplők egy széles kulturális konstellációban lássák azt az élethelyzetet, amelyet közösen megteremtenek a színpadon. Akkor is, ha rockoperáról van szó.


"Azért gyűlünk össze, úgy a színpadon, mint a nézőtéren, hogy történjen velünk valami előadás közben. Ez a szándék, energia pedig látszik, érződik. Mindig a téma és a helyzet hozza a megközelítést segítő eszközöket, most éppen az asztrológust Kiss József Zsolt személyében, lévén a történet sorsszerűségét, időtlen visszhangjait tartom elsődlegesnek" - mondta arra a felvetésre, miszerint az egyik próbaszünetben asztrológus magyarázta el a szereplőknek, hogyan álltak a csillagok István és Koppány idejében.

 

istv01

 

Novák Péter úgy véli, elsőre talán meglepő lehet, hogy Szörényi Levente és Bródy János oratorikus formában szeretné látni a művet.
"Főleg számomra, hiszen én éppen a „mozgásból" jövök. Ráadásul édesapám, Novák Ferenc és más kiváló koreográfusok elévülhetetlen érdeme, hogy az István, a király összefonódott a nagy formátumú tömegmozgatásokkal, lebilincselő táncképekkel. Ez most valóban egy új helyzet. De micsoda lehetőség! Ha a szöveg és a zene áll a fontossági lista elején, letisztulnak a formák. Ugyanúgy minden emóciónak meg kell születnie, de marad hely a rációnak is a lelkünkben. Általában torkunk szakadtából üvöltözzük a darab megannyi slágerét, sokszor végig sem gondolva jelentésüket... Viszont egy összetett nézői aspektusból a mélyebb, mögöttes tartalmak értelmezése is jelen idejű, mondhatni, optimális a katarzis!" - tette hozzá, majd arra is kitért, hogy 32 évvel ezelőtt táncosként vett részt az előadásban.

 

"13 éves kissrác voltam, ráadásul csókos az apám révén, akinek egyébként sok kisgyermeke van ilyen szempontból: egy egész szakmát nevelt fel pályatársaival. A próbafolyamat hatalmas közösségi élmény volt, és felfedezés, hogy miféle homogén erő árad a heterogén színpadi közegből... Vélelmezem, akkor lettem menthetetlenül eklektikus" - tette hozzá.

 

istv03

 

A rendező arra a kérdésre, hogy vajon mit üzenhet az István, a király ma, 2015-ben, azt válaszolta: "Meglehetősen kevés a közös pillanat életünkben, amikor össze tudunk gyűlni világnézettől függetlenül. Egyrészt afféle elégtétel, hogy a kultúraszolgáltatás általános ellehetetlenülése ellenére ez egy színházi előadás kapcsán jön létre időről időre. Másrészt lehetőség. Felismerni, hogy jellemző vonásainkkal nem csak együtt kell, lehet is élni! Hogy a történelmünket permanensen átszövő polaritás adottság. Átokká mi magunk tesszük, mint ahogyan nagy ritkán láttuk ennek előnyeit is. Hogy aztán ezt a tanulságot használjuk-e valamire, és ha igen, mire használjuk nézőként...? Hogy ennek megélése hoz-e valami változást életünkbe...? Nem véletlenül beszéltem a színház ókori és napjainkig érvényes szerepéről: elsősorban nem szórakozni, gondolkodni segít..." - mondta Novák Péter.

 

A teljes interjút ITT olvashatják.

 

Forrás: Népszabadság

Fotók: facebook.com/istvanakiraly2015

 

süti beállítások módosítása