A Bregenzi Ünnepi Játékokon (Bregenzer Festspiele) mutatják be Eötvös Péter Az aranysárkány (Der goldene Drache) című operáját augusztus 19-én és 21-én.
Az egyfelvonásos, körülbelül másfél órás opera Roland Schimmelpfennig azonos című prózai darabján alapul, amelyet a bécsi Burgtheaterben mutattak be 2009-ben.
Mint Eötvös Péter az MTI-nek elmondta, bár a burgtheaterbeli előadást is látta, igazán Gothár Péter Katona József Színházban futó rendezése fogta meg. Ekkor döntötte el, hogy ezt a művet választja az Ensemble Modernnek már régóta szánt új operája alapjául.
Fotó: Marco Borggreve
Az aranysárkány egy kínai kisfiúról szól, aki egy német városba érkezik nővérét keresve, és mivel nem talál más helyet, végül egy kínai konyhában köt ki. Fáj a foga, de nincs egészségbiztosítása, így a négy szakács próbál segíteni rajta. Végül egy harapófogóval kihúzzák a fogát, de a fiú elvérzik, és meghal. A nővérét már nem találja meg, pedig csak egy szobával feljebb lakott. A tetemet becsavarják egy szőnyegbe, és a közeli patakba dobják: a fiú így szürreális úton, hosszas hányódás után holtában hazajut Kínába. Az erről szóló, 9 perces áriával zárul a darab - magyarázta a komponista, aki szerint "gyönyörű lírája, komikuma és aktualitása" van a történetnek.
Mint megjegyezte, a záróáriát egy külön koncerten is előadják majd Bregenzben, a főszereplő fiút alakító kislány előadásában, saját zongorakíséretével.
Eötvös Péter elmondása szerint egy "utazó operáról" van szó, ami meghatározza a zenei és énekesi apparátust is: mindössze 15 fős zenekar és 5 énekes adja elő a darabot, igaz, az énekesek nem kevesebb, mint 18 szerepet formálnak meg. Zeneileg a komponista előző, Paradise reloaded (Lilith) című operájánál egyszerűbb, dallamosabb, könnyebben befogadható a mű, igazi Volksoper, azaz népopera - mondta Eötvös Péter.
"A történetet változatlanul hagytam, csak az operánál elkerülhetetlen szövegredukciót végeztük el, ezenkívül a 21 jelenet sorrendjén is változtattam, hogy egyszerűbben érthetővé tegyem a történetet. A követhetőség nagyon fontos számomra, nem szeretem a rébuszokat. Az életben is, ha feltesznek nekem egy találós kérdést, azt mondom: hagyj engem ezzel, kérdezd mástól" - tette hozzá.
Az aranysárkányt az Ensemble Modern és a Frankfurti Operaház koprodukciójában, ausztriai bemutatóként állítják színpadra Bregenzben, a tavalyi frankfurti ősbemutató után ez lesz az opera első, változatlan előadása. Helyszíne nem a nagy fesztiválszínpad, hanem egy, a városban működő színház lesz, de az előadás így is a fesztivál részét képezi. Elisabeth Stöppler rendezését Hartmut Keil vezényli, alkotótársuk a Frankfurti Operaház dramaturgja, Horpácsy Zsolt.
A darabot legközelebb egy év múlva, Angliában mutatják be, ezúttal teljesen új produkcióban. Az angol szövegfordítást és a prozódiai hozzáigazítást Vajda Gergely végezte el, és nagyon jól sikerült - mondta Eötvös Péter. Néhány héttel később a németországi Bremerhavenben is színpadra állítanak egy új produkciót. "A magyarországi bemutatóról egyelőre nincsenek konkrét tervek, de szeretném, ha mielőbb megvalósulhatna" - emelte ki a zeneszerző.
Eötvös Péternek Az aranysárkány nem a legújabb operája. Senza sangue (Vér nélkül) című kamaraoperájának világpremierje idén május 1-jén volt Kölnben.
Mint mondta, jelenleg nem dolgozik új operán, viszont épp a napokban fejezett be egy oratóriumot. A Halleluja a Bécsi Filharmonikusok felkérésére készült, szövegét Esterházy Péter írta egy dadogós prófétáról, aki csupa olyan dolgot prófétál, ami már megtörtént, vagy épp a dadogása miatt hosszúra nyúlt mondatai alatt következik be.
A filozófiai ihletésű darab, amelynek történelmi alapját egy koraközépkori bencés szerzetes, Notker Balbulus, azaz Dadogós Notker, a zenészek és a dadogás ellen esdeklők védőszentje adja, tágabb értelemben arról szól, hogy manapság már mindenki lehet próféta, és senki sem próféta - magyarázta a zeneszerző.
A Halleluja ősbemutatója a jövő évi Salzburgi Ünnepi Játékokon lesz, később Bécsben, majd 2016 novemberében a Müpában is bemutatják a zeneszerző vezényletével.
Forrás: MTI