István, a király a Királydombon és a Duna Tv-n

Augusztus 18-án Szörényi Levente és Bródy János zenés művét Novák Péter rendezésében a Királydombon mutatták be. Az István, a király augusztus 19-én este a Duna Televízió műsorán is látható.

Bár a főpróbát elmosta az özönvíz-szerű eső, de az első előadást végül sikeresen megtartották a Városligetben, melyről felvétel is készült. Az István, a királyt szerda este a Duna Televízió este fél 9-kor tűzi műsorára. A 2015-ös előadásban a két szerző is fellép: Szörényi Levente a Te kit választanál? című számot énekli, Bródy János pedig ismét Krónikás lesz.

 

kiraly01

 MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

32 év után újra az eredeti helyszínen adják elő a rockoperát


A Hír TV riporterének Szörényi Levente elmondta, hogy a történet ma is ugyanolyan fontos az embereknek, mint a rendszerváltás előtt.
"A próbák során körbejártam a Királydombot és megpróbáltam visszaidézni a régi hangulatot és bár egy-két dolog változott az elmúlt évtizedekben, de összességében óriási élmény, hogy megélhetjük: a darabunk klasszikussá nemesedett" – tette hozzá.

 

Varga Miklós 32 évvel ezelőtt a rendezői elképzelés miatt "csak" a hangját adta Istvánnak.
"Jó feleleveníteni 1983-at, amikor valóban csak a meghajlásnál voltam jelen a színpadon, most nyilván még jobb érzéssel állok majd a közönség előtt" – árulta el.

 

kiraly02

 MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Nagy Feró arra emlékezett, hogy anno kérdéses volt, be lehet e mutatni egyáltalán a darabot.
"Kihúztunk egy 4 és fél méteres zászlót és veszélyes volt, hogy vajon a pártunk és kormányunk ránk szól e. De ugyanígy veszélyes volt a himnuszunk is, ha felülről nem kaptunk utasítást, el sem lehetett énekelni..." – avatta be a Hír TV nézőit Nagy Feró.

 

Bródy János a kezdeti nehézségekről mesélt. "Az utóbbi napok izgalmát éljük át mert az időjárás hihetetlen volt még hétfőn, a főpróbát nem tudtuk megtartani, a világítás sem működött tökéletesen. Az esti bemutatóra reméljük minden rendben lesz" – nyilatkozta a Híradóban.

 

kiraly03

 MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Az "ős-Istvánosok", Varga Miklós, Nagy Feró, Deák Bill Gyula mellett Feke Pált ezúttal Koppány szerepében láthatjuk, Keresztes Ildikó Saroltot alakítja, a további szerepekben pedig feltűnik Danics Dóra, Radics Gigi, Kocsis Tibor, Aradi Imre. A fiatalok tehát a 70. életévüket ünneplő szerzőkkel együtt, egy színpadon ünnepelnek.

 

“Az István, a király története is fölvett olyan általános kérdéseket, amik ma is aktuálisak és érvényesek. Az állandó polaritás, kétosztatúság, amiben élünk, szüntelen. Ezek szerint nem átok, nem áldás, hanem... adottság - egy helyzet, amivel élni kell tudni. Azt hiszem, az általam rendezett előadásnak ez a legfontosabb üzenete: meg kell értenünk ezeket a kétpólusos pillanatokat! Nota bene, személy szerint azt a színházi alapelvet követem, hogy a produkció csak lehetőségeket mutat... dönteni a nézőnek kell .(…) Bő ezer év históriáján végignézne láthatjuk, ha a kétosztatúság harmóniába került egymással, amikor látszólag ellentmondó értékrendek valamilyen platformon ki tudtak egymással egyezni, akkor zseniális dolgok születtek! Gondolok itt például a Kiegyezéstől az I. világháborúig tartó időszakra, amikor ez a soknemzetiségű, heterogenitásában is hihetetlen homogén államalakulat, az Osztrák-Magyar Monarchián belül csodákat hozott létre akár az ipar, akár a kultúra területén. Megértettük, hogy egy adott számú négyzetkilométeren sokan vagyunk sokfélék, ám ez a sokféle egymást segíti és építi” – vélekedett Novák Péter rendező.

 

Mikor vetítik?:


DUNA TELEVÍZIÓ:
Szerda (Augusztus 19.) 20:30


DUNA WORLD:
Péntek (Augusztus 21.) 3:35

 

Forrás: Hír TV, Port.hu

 

süti beállítások módosítása