Megújul a mese-musical - Stohl lesz az új Játékkészítő

Böhm György rendezésben, új és régi szereplőkkel és dalokkal állítják decemberben újra színpadra A Játékkészítő című musicalt. Alföldit Stohl András váltja a címszerepben, a koreográfus Juronics Tamás lesz.

A látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz, A Játékkészítőt december 26-27-28-29-én tűzik műsorra. Tavaly a musicalt négy nap alatt több mint 45 ezren látták.

 

„Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk, és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem egy hazai alkotógárdával készült magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel" – mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője a Gellért Szállóban tartott sajtótájékoztatón.

 

jkk1

 

„Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is" –tette hozzá a producer. Így született meg A Játékkészítő "revival", az előadás újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban. Illés Gabriella elárulta, azért váltottak helyszínt, mert a korábbi nem felelt meg az idei előadás igényeinek.


„Év eleje óta dolgozunk a produkción, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű darabot létrehozzunk, nagyon sok mindennek kell összeállnia a háttérben. Az újdonságok, a technika, a legkisebb és a legnagyobb építőkockák helyére kerülése mellett komoly szervezést igényel az is, hogy Magyarország vezető művészei egy produkció erejéig, egy színpadon, együtt szerepelnek. Oroszlán Szonja, Kamarás Iván, Király Viktor, és a világhírű Bordos László Zsolt 3D mapping művész például csak a mi kedvünkért lesz ez időszakban Magyarországon" - fogalmazott aproducer.  

 

Exkluzív szereposztás A Játékkészítőben:


Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A Játékkészítő címszerepét Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tud fellépni a darabban. „Amikor tavaly év végén a producerasszony felkért a folytatásra, én mondtam, hogy nagyon köszönöm a lehetőséget, de abban az időben Dél-Koreában fogok dolgozni, s mikor arról beszéltünk, ki lehetne a Játékkészítő, szinte egyszerre mondtuk ki Stohl András nevét" – mondta Alföldi Róbert

 

jkk3

 Stohl András

 

„Tavaly sokat hallottam A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hiszen szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá. „Amikor felmerült a nevem, beszéltem többekkel, akik megerősítettek abban, amit gondoltam, hogy sok lehetőség van ebben a darabban. Ráadásul látva a megújulás elemeit, biztos vagyok benne, hogy meghatározó élményt nyújtunk majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt" – mesélte Stohl András.

 

A tavalyi előadás szereplői, így Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván, Vastag Csaba és öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.

 

jkk4

 Böhm György

 

Új rendezés, új dalok:

 

Részben változik az alkotógárda is. „Barátaimmal és munkatársaimmal az év eleje óta készülünk, s már most látszik, hogy A Játékkészítő megújult előadása varázslatos és fantasztikus produkció lesz" – avattott be a "revival" változat rendezésére felkért Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas rendező-dramaturg, Böhm György. A koreográfia is megújul, ezúttal Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett vezetője dirigálja majd a kibővült tánckart.

 

A dalokat továbbra is Rakonczai Viktor zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró jegyzi, akik öt új dallal bővítették a korábban már aranylemezes repertoárt. Az előadást ezúttal is élő zenekar fogja kísérni a Magyar Virtuózok közreműködésével. A mesés jelmezeket pedig továbbra is Müller Kata tervezi.

 

Itthon még nem látott technika:

 

Az egyedi, mesés látványvilágért ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj szakértője felel. Az alkotók elmondták, az a cél, hogy az előadás nemzetközi szinten is megállja a helyét.

 

„Bordos László Zsolt világhírű 3D mapping művésszel fogunk dolgozni a látványvilágon, aki olyan vizuális formát fog kölcsönözni az új előadásnak, amit magyar produkcióban, ilyen színvonalon még nem lehetett látni. A háromdimenziós hatású projekciók képesek lesznek teljesen megváltoztatni a teret, kiszakítva a nézőt a realitásból. Úgy fogják érezni magukat, hogy ebben a csodavilágban bármikor, bármi megtörténhet" – mondta Radnai Márk. Ehhez nyújtanak majd felületet Bátonyi György díszlettervező varázslatos terei.

 

Sok tervünk van és nemzetközi szinten is több megkeresést kaptunk, de egyelőre minden energiáinkat a show fejlesztésére, a hazai bemutatókra szeretnénk fordítani. Nagyon izgalmas kreatív munkának vagyunk a résztvevői január óta és egészen unikális megoldásokkal készülünk" – zárta a TulipánTündér Produkció vezetője, aki azt is elárulta, hogy együttműködnek a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, felhasználva például a szegedi színpadon használt forgószínpadot is.

 

jkk2

 

Az előadásról:

 

A Játékkészítő története arról mesél a mai gyerekeknek, akik gyakran belefeledkeznek a lélektelen videojátékokba, hogy a fantázia világában is számos érdekes és izgalmas történettel találkozhatnak. Sőt a régi idők meséinek segítségével akár új barátokra tehetnek szert.

 

Volt egyszer egy magányos, szemüveges kisfiú, Peti. Az iskolatársai gyakran csúfolták, egyszer még be is zárták egy elhagyott épületbe, ahol a szemüvege is leesett a sötétben. Ám ahogy elkezdett tapogatózni utána a földön, egyszer csak egy piros keretes varázs-szemüveg akadt a kezébe, amitől rögtön bátrabb lett. Elindult megkeresni a kijáratot, s közben összetalálkozott a Malaccal, aki a Játékkészítőhöz indult, hogy videojátékká válhasson: mert ma már csak így lehet létezni, a régi mesehősök ideje lejárt – állította. Így hát útra keltek együtt, hogy számos kalandot átélve és számos mesés barátot szerezve eljussanak céljukhoz.

 

Forrás: Presspresso, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása