Verset is lehet rendelni a Színházak Éjszakáján a Radnótiban

 

Idén 4. alkalommal rendezik meg a Színházak Éjszakáját. Szeptember 19-én, a Radnóti Színházban ismét lehet verset rendelni. Ennek kapcsán Bálint András igazgatót faggattuk, aki 30 év után hamarosan átadja a vezetést valakinek. Arról is szó esett, mi az, ami végigkísérte a pályán és melyik erdőben lehet őt meglesni.

 

balintandras

 

Interjúnkból:

 

Az estjeid végigkísértek a pályán. Miért állt ilyen közel hozzád ez a vallomásos színpadi létezés?

Nem is tudom… Valószínűleg valami hiányérzetet akartam betölteni, amikor először belevágtam és megtanultam másfél órányi szöveget. Azóta pedig –úgy tűnik- nem bírok leállni, mindig találok új témát, ellenállhatatlan inspirációt. Szép Ernő, meg Kosztolányi, Babits, Radnóti, Márai, Arany és most Heltai… Mind olyan szerepek – mert végső soron ezek szerepek-, amelyekben ismerősnek tetsző világokat tárhatok fel, talán magamból is megoszthatok valamit - azt mindenképpen, hogy mennyire nagyra tartom az ő gondolati gazdagságukat

 

A legújabb ested Heltai Jenő író, költő, újságíró, dramaturg eddig kiadatlan ostromnaplója alapján készül…

Fantasztikus ajándék, hogy a család jóvoltából hozzájuthattam a följegyzéseihez, amelyek különböző lakásokban, óvó- és illemhelyeken, börtönben, kórházban, bujkálás közben íródtak a második világháború idején, 1944. március 19-étől a felszabadulásig. Egyszer már készítettem egy Heltai-estet, ami helyes, bájos verseket, dalokat, sanzonokat vonultatott fel. Olyanokat, mint a Mert dalaimnak…  (És belekezd: “Mert dalaimnak azt a részét, Mely túlnyomónak mondható, – Minek tagadjam gyöngeségem – Kegyedhez írtam, kis Kató. És dalaimnak az a része, Mely túlnyomónak mondható, Kegyednek semmiképp se tetszett, Sőt visszatetszett, kis Kató. Igaz, hogy önt tegezni mertem, Ami botránynak mondható, Mert önt csupán magáznom illik Vagy kegyedeznem, kis Kató…”) De most egy egészen más jellegű produkcióra készülök. Az ostromnapló olyan szemszögből mutatja be 44-et, ami szerintem teljesen ismeretlen számunkra. A zsidó származású Heltai az üldöztetés idején már 73 éves volt, a teste, a lelke, az agya mégis mindent kibírt és végig humorral szemlélte a saját kalandjait. Ez lenyűgözően groteszk írásokat eredményezett. A stílusát jól szemlélti az, amikor lejegyzi, hogy a rádióban a János vitéz daljátékot éneklik az ő szövegeivel és hozzáteszi: “Nekem nem szabadna hallgatnom, mert le kellett adnom a rádiómat”. Ez a helyzet is Örkény István tollára méltó, mint a legtöbb történet, ami Heltaival megesett.

 

(...)

 

Mi vár még a Radnótiban a jövő évadban?

Az első premier Alföldi Róbert merész Lear királya, ami egy polgári ebédlőben, egy asztal körül fog játszódni. Benne lesz az egész társulat, kivéve engem, vendégként érkezik László Zsolt játssza a királyt. Utána következik a Heltai naplója, majd decemberben a horvát Miroslav Krleza ritkán játszott családi drámája, a Glembay-vér Valló Péter rendezésében, Pál Andrissal a főszerepben. Az évad második felében pedig Juronics Tamás és a Sziszkai Rémusz fog velünk dolgozni.

 

Az évad nyitányaként pedig szeptember 19-én jön a Színházak Éjszakája...

 

Mi készülünk, sokat próbálunk. Újra lehet tőlünk verset rendelni tetszés szerinti stílusban, a Vers á’la carteprogram keretében. A nézők megkérhetik Szávai Vikit, hogy mondja el a Négyökrös szekeret úgy, mintha a főiskolára felvételizne, Gazsó Gyurit, hogy a Levegőtcímű verset másnaposan tálalja vagy akár Kováts Adélt, hogy az Anna örök című verset szavalja el úgy, mint aki megnyerte a lottó ötöst - a közönség instruálhat. Lesz egy másfél órás ’Radnóti Bár’ Dinyés Dani vezetésével, az énekelni tudó kollégákkal; bemutatjuk a háttérszakmákat is, a kellékest, az öltöztetőt, a súgót az ügyelőt, én pedig a Heltai-estből adok elő részletet. Idén összefogunk a szemközti Lengyel Intézettel, ahol Spiró György és Valló Péter beszélget. Tehát az igazgatótól kezdve a főrendezőn át a háttérkollégákig az egész társulat részt vesz a Színházak Éjszakáján, mert ez egy nagyon jó hecc, ugyanakkor színházbarát esemény, a nézők imádják, hogy egy kicsit a kulisszák mögé tekinthetnek.

 

Legutóbbi nyilatkozatodban szót ejtettél a közelgő igazgatói pályázatról, arról, hogy szeretnéd, ha nem szűnne meg az, amit harminc év alatt létrehoztál.

Azt hiszem, hogy a Radnóti Színháznak szüksége van a megújulásra, de valóban nehezen viselném, ha 180 fokos fordulatot venne, ha az értékrend gyökeresen megváltozna. Egy ideje érzem, nem baj, ha friss energiák veszik át az irányítást, mert ennyi év után bizonyos dolgokban rutinossá váltam, no meg – akárcsak Heltai az ostromnapló megírásakor – 73 éves leszek.

 

Hogy fogod viselni, ha nincs annyi szervezés, ha kevesebb a feladat?

Folytatást itt talál.

 

 

 

Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 26 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját. Az esemény programja 2015. szeptember 1-én kerül nyilvánosságra, a belépésre jogosító karszalagok elővételben 20% kedvezménnyel már most! 

Résztvevő színházak: Átrium Film-Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, MU Színház, Nemzeti Színház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház.

 

Vásárolja meg karszalagját 20% kedvezménnyel itt/most! >>

 

 

 

süti beállítások módosítása