Kolozsi Angéla: "Minden színház akció, reakció"

A Revizor sorozatában a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatják meg. Kolozsi Angéla a tatabányai Kutyafül, macskakő, egérút című gyerekelőadás rendezője és egyik szerzője is nyilatkozott.

Kolozsi Angéla a Vörösmarty Gimnázium irodalom-dráma tagozatán végzett, ennek kapcsán elmondta, sejtette, hogy a színház felé viszi az élet. „De a gyerekszínházra nem gondoltam. Voltak pedig gyerekszínházi nézőként élményeim. Bérletünk volt a Budapesti Gyermekszínházba. (....) De befelé görcsölős, gyötrelmes időszakra emlékszem. Az eszemig el sem jutottam, mármint hogy azzal foglalkoztam volna. Lekötöttek a küzdelmeim, hogy a többiek szebbek, jobbak, ügyesebbek. Sok tehetséges osztálytársam volt, Csató Katától Erdély Mátyáson át Végh Zsoltig. A végén persze jelentkeztem színésznek a főiskolára, de nem vettek fel. Még kétszer nem vettek fel aztán. Közel két évtized múltán, sok-sok színházcsinálás után, az elmúlt években jutott eszembe, hogy most már kapiskálok valamit, most már talán felvennének színésznövendéknek. Miután leérettségiztem, véletlenül épp súgót keresett a Bábszínház. Két éve voltam már súgó, amikor vagy 15 év után egyszer csak újra beindították a bábszínészképzést a Meczner János igazgatta színházban. Bekerültem. (...) A bábstúdió sikeres felvételijével egy időben felvettek Gaál Erzsi induló osztályába a Nemzeti Színiakadémiájára is. Óriási dilemma volt, hogy most mit válasszak: a bábszínházat vagy az „igazit”? A Nemzetibe végül is azért nem mentem, mert féltem. Attól tartottam, hogy úgyis csak középszerű színész lennék. Akkor inkább maradok a bábszínháznál. Bár nem ezt akarom, de ez lesz nekem a jobb, mert ez a biztosabb, és talán kevesebbet szenvedek majd a közepességemtől – gondoltam” – mesélte Kolozsi Angéla. 

„Ma már a paraván mögötti teljes láthatatlanság ritka. De nekem lehet, hogy még kellett ez a tudat vagy ez a hiszem, amikor bábszínésznek tanultam a Bábszínházban. Hároméves volt a képzés, másodikban tanított minket Lengyel Pál, aki nagyszerű pedagógus volt. Ugyan nem sikerült megfelelnem neki, de nála értettem meg, hogy voltaképp nincs lényegi különbség a műfajok között. Emberekről és emberekhez szól minden színház. Akció, reakció. Akár báb van a kezemben, akár poharak, akár semmi. És itt sem lehet megúszni dolgokat vagy megállni félúton. Amikor végeztem, akkor is közepesnek éreztem magamat, de már nem akartam belenyugodni ebbe. Az élőszínház egyébként elejétől fogva belelógott a szakmai életembe. Szinte sosem játszottam paraván mögött, de nem bántam. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor az ember egyszerre animátor és színész, a báb mozgatója és partnere ugyanabban a pillanatban” – tette hozzá Kolozsi Angéla, aki számos egyszemélyes produkció előadója.

„Eleinte rémálom minden egyszemélyes. Rám tör, hogy én ezt egyedül nem bírom. Aztán amikor belejövök, és már jól megy, megijedek, hogy többé nem fogok tudni „emberkollégákkal” játszani. Rendezni sem egyszerű. Nem tartom magamat rendezőnek. Legfeljebb játékmesternek” - fogalmazott Kolozsi Angéla, akinek tavaly mesekönyve jelent meg Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak címmel, amit a Kolibri Színház fog bemutatni ősszel. „Ezt a Körmöczi György nevű angyalt tulajdonképpen anyukám álmodta egy éjjel, és a neve alapján én speciel hórihorgasnak, száraznak és szikárnak képzeltem. Gyöngyösi Adrienn azonban másmilyennek látta és rajzolta meg. Örülök, hogy ezzel a könyvvel nyílt egy újabb pálya. Most íróként szenvedhetek magamtól úgy, ahogy annak idején bábszínész hallgatóként” – fejtette ki.

A kérdésre, végül is mit mondhatunk, mi ő, úgy válaszolt: „Most épp drámainstruktor. Vagyis leszek. Hamarosan elvégzem a színiegyetemen a drámainstruktor szakot, a Kocsis Gergő, Molnár Piroska és Szőcs Artur indította osztályban, számos olyan kollégával együtt, aki a színipályán tevékenykedik már jó ideje. Nem tudom pontosan, mit jelent a drámainstruktor szóösszetétel. De a szakirányom neve: színjátékos. Erre tartok”.

A teljes interjú itt olvasható.