Szeptember 3-tól elérhetőek a Tamási Áron Színház bérletei a 2015/2016-os évadra.
A Tamási Áron Színház ajánlója:
Az idei évadtól kezdődően a jegymester.hu oldalon is lehet bérleteket vásárolni, és a helyfoglalás is megoldható internetről. A tavaly vásárolt bérletek, a Mecénás bérlet kivételével, az idei évadban is érvényesek. A bérlettípusok a tavalyiakhoz képest csak árban változtak.
Ez alól kivételt képez a Mecénás bérlet, ami idén is 550 lejbe kerül, és előzetes helyfoglalást követően bármely előadáson érvényesíthető. A 70 lejes Ábel bérlet előzetes helyfoglalást követően bármely, a Tamási Áron Színház által Ábel bérletes előadásként hirdetett előadáson érvényesíthető, a bérletkártyán feltüntetett 5 belépés erejéig. Az idei évadban jelen bérlet tulajdonosai 5 lejes helyjegy kiváltásával bemutatóinkat is megtekinthetik. Az oktatási és kulturális intézmények alkalmazottai ezt a bérlettípust kedvezményesen, 50 lejért vásárolhatják meg, nyugdíjas nézőink pedig 35 lejért. A 19 év alatti diákoknak 30 lejes, vidéken élő nézőinknek pedig 35 lejes bérletet tudunk biztosítani.
A 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a Tamási Áron Színház. A legelső bemutatóra, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az Új Stúdióban. Bocsárdi László, a többszörös UNITER-díjas Hamlet színpadra állításával a "kizökkent a világ" állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul. Annak ellenére, hogy a két mű vélhetően egy időben keletkezett, a Vízkeresztnek van egy lebegő komikus jellege, amely groteszkké, bizarrá és humorossá teszi az előadást.
A Vízkereszt bemutatóját követi majd Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja. A szereplők szeretet nélküliségre vannak ítélve, és a túlélés érdekében igyekeznek minden lehetőséget megragadni.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program, mely keretén belül a POSzT-ról négy díjat hazahozó Meggyeskert rendezője, Sardar Tagirovsky ismét a társulatunkkal fog dolgozni. Idén Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. A szerző által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, illetve a magány problémaköre. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül majd sor.
Nagy Botond Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja, aki a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkíj jelenetekkel című kísérleti produkciót. A naturalista egyfelvonásos egy férfi és egy nő szenvedélyes viszonyát bontja ki, amely Nagy Botond eddigi, egyetemistaként rendezett munkáihoz hasonlóan erős képi világgal egészül majd ki, hogy a szereplőkben felgyülemlett érzelmi ambivalencia erőteljesebb hangsúlyt kapjon. A rendező véleménye szerint azokon a dramaturgiai gócpontokon, ahol az előadás fő szövege már nem tud elég kifejező lenni Tarkovszkij munkásságából inspirált képek, mozgások és hangulatok váltják fel az előadás fő dramaturgiai fonalát.
Victor Ioan Frunză, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, és aki a 2013/2014-es évadban a Macska a forró bádogtetőn című produkciót rendezte a Tamási Áron Színházban, a Halni jó! című előadást fogja tavasszal nálunk színpadra vinni. Forgách András műve Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján íródott, viszont a történet a mai Budapestre, egy körgangra kerül. A cselekmény helyett a nyelv lett Forgách drámaírói (adaptátori, színpadra-írói, fordítói) eljárásának szervező elve.
Az évad legutolsó produkciójaként szintén egy magyar szerző, Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Liliom színrevitelét láthatják nézőink Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg, és a darab szerzője szerint ez a legfontosabb: a kérdésfeltevés, a döntéshozatal, a világhoz való viszonyunk, nem pedig a végeredmény.
Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg közönségünk.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik, személyesen, illetve a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon, valamint interneten a https://www.jegymester.hu/ weboldalon.
Forrás: Tamási Áron Színház