Magyar évadot hirdetett a Soproni Petőfi Színház arra emlékezve, hogy a helyi önkormányzat 25 éve döntött önálló társulat létrehozásáról - mondta a teátrum igazgatója a hétfő délután tartott évadnyitó társulati ülésen a színházban.
Pataki András kiemelte, hogy a nagyszínházi előadásokat kizárólag magyar szerzők műveiből válogatták, s összesen húsz produkciót láthat a közönség, köztük lesznek vendégelőadások is. Az előadások sorát október 10-én Örkény István Macskajáték című, tavaly bemutatott tragikomédiája nyitja Szitás Barbara rendezésében.
A negyedik évadát kezdő társulat idei évi munkájáról elmondta, hogy a cél már nem kizárólag az, hogy becsalogassák az embereket a színházba, hanem egy olyan nemzedék nevelése, amely gondolkodni tud a demokráciáról és annak intézményeiről. Pataki András 2012-ben vette át a soproni Petőfi Színház vezetését, miután Darvasi Ilona, a korábbi igazgató lemondott posztjáról.
Műsorra tűzik Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát, amely az Evangélium Színházzal közös produkció lesz majd Juhász Rozália rendezésében. Január 9-én mutatják be Várkonyi Mátyás és Béres Attila A bábjátékos című rockoperáját, amelyet Katona Imre állít színpadra.
Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényéből készült színházi adaptációt Pataki András rendezésében mutatják be jövő márciusban, áprilisban pedig a Sopron Balett az Álmos legendája című táncművel ősbemutatóra várja a közönséget, az előadás zenéjét a Ghymes együttes alapító tagja, Szarka Gyula írta.
A bérletes előadások között láthatja majd a közönség Anna Gavalda Szerettem őt című színművét, amelyet a Rózsavölgyi Szalon mutat be Szántó Erika rendezésében, Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész főszereplésével.
Ingmar Bergman Őszi szonátáját Pataki András viszi színpadra. A produkcióban a soproni mellett a marosvásárhelyi, a zentai és a komáromi színház művészei működnek közre. A darabot a Bécsi Európa Klubban is bemutatják.
Az Orlai Produkció Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című darabjával vendégszerepel, Mikó István Svejk vagyok címmel ad önálló estet, Haumann Péter pedig Platón Szókratész védőbeszédével lép színpadra.
A Zentai Magyar Kamaraszínház Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című színpadi játékkal vendégszerepel, a darabot Perényi Balázs rendezi.
Bemutatják mindemellett a 2011-ben, a hatodik Országos Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén fődíjat nyert Arany János A nagyidai cigányok című vígeposzát Gál Tamás rendezésében.
A társulat színházi nevelési programja keretében mutatják be Vlagyimir Zseleznyikov Bocsáss meg, Madárijesztő című darabját, a legkisebbek pedig Pille Tamás és Juhász Levente A három kismalac című zenés bábjátékát, a Szabó Attila rendezte Fehérlófia című zenés magyar népmesét és a Sopron Balett által színpadra vitt A szép Cerceruska című mesetáncjátékot láthatják.
Simon István (Fidesz-KDNP) Sopron alpolgármestere azt mondta, hogy a négy évvel ezelőtt a városba érkezett új társulatot a soproniak elfogadták és megszerették, emellett elismeréssel szólt a Sopron Balettról is.