Jön a West Side Story az Erkelben - Novák Péter rendezi

Az évad első premierjeként világhírű musicalt visz színpadra az Erkel Színház. Novák Péter rendezésében, Miklósa Erikával és Boncsér Gergellyel a főszerepben, monumentális díszletekkel mutatják be Leonard Bernstein West Side Story című produkcióját 11-én. Az alkotók meséltek.

Alkotók a darabról:

 

Leonard Bernstein mára már klasszikusnak számító kompozíciója és Novák Péter új, az operai hangokat a táncszínház elemeivel ötvöző rendezése erős felütése lesz a Shakespeare-évadnak.

 

A produkció kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy az idei, sűrű évad első állomása lesz a West Side Story. Hozzátette, Bernstein musicalje a darab műfaját és a rendezőt tekintve is különleges vállalkozásnak számít az Operaház életében. Novák Péterrel szerettek volna már korábban is együtt dolgozni, de a közös munkára csak most került sor és a főigazgató úgy véli, tökéletes darabbal, egy Shakespeare parafrázissal mutatkozhat be a rendező.


"Amikor először beszélgettünk Novák Péterrel a West Side Story-ról, felvetette, hogy ez a mű bizony fiatalokról szól, profi énekesek keltik életre a szereplőket és el is kell táncolni: a műfajok összeolvadnak benne. Úttörő vállalkozással indul tehát a szeptember az Erkelben és alig várjuk, hogy nagyzenekarral is megszólaljon a XX. századi zenemű. Magyarországon most először mutatják be operaszínpadon a Bernstein-klasszikust" - emelte ki Ókovács Szilveszter.

 

west03

 

Novák Péter arról beszélt: egy szerepnek két megfogalmazója áll majd a nézők elé.


"Egy táncos és egy énekes alakítja ugyanazt a karaktert. Olyan játékszabályt fektettünk le, mely mindenki számára érthető. Egyszerre valósulhat meg a szerzői szándék – operai hangok keltik életre a főszerepeket –, ugyanakkor a cselekmény szociológiai háttere is – miszerint a „sztori" tinédzserekkel történik – maradéktalanul érvényre jut. A Magyar Nemzeti Balett szólistái (mások mellett Boros Ildikó, Gikovszki Sznezsana, Apáti Bence, Bajári Levente, Kerényi Miklós Dávid, Szakács Attila, Gezmis Obengül Polen, Tóth Nikolett, Borsai German, Genovese Mario – a szerk. ) táncos alteregói a megénekelt figuráknak, a bandák archetípusait az énekkar énekesei, és a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói alakítják" – emelte ki.

 

west01

 

Novák Péter arra is emlékeztetett, hogy a megrendítő történet Shakespeare óta visszatér, Bernstein zenéjén pedig nem fog az idő.
"Nem hagyhatjuk szó nélkül a történet aktualitását sem, melyet nem csak itt, a II. János Pál pápa téren látható események hoznak. A lényeg inkább az, hogy ami az 50-es évek amerikájában megtörténhetett, az mára globális jelenséggé nőtte ki magát. A mi értelmezésünkben színpadra állított West Side Story-ban mégsem szerepel olyan momentum, mely ránk vonatkozna, ezt egyébként a jogok sem engedik. A helyzet viszont utolért minket. A történelmi visszhangok teszik értelmezhetővé az előadást, mely pedagógiai szándékkal is készül: szembesítése egy érzékeny, befolyásolható, gyakran veszélyeztetett korosztálynak a drámával, akik jellemzően már a vizuális információkat részesítik előnyben. A megváltozott befogadói szokásokhoz igazított szövegarány a zenedramaturgiai eszközöket erősíti, fenntartja a végkifejlet katarzisának, a morális tanulság elmélyülésének lehetőségét, még a színes médiatartalmakon nevelkedett tinédzser közönség körében is" – avatott be a rendező. Arra is kitért, hogy Magyar Nemzeti Balett tagjai és a Táncművészeti Egyetem növendékei kiváló művészek, elképesztően izgalmas színészek, előadók is egyben.

 

 west04

 

A Mariát alakító Miklósa Erika elmondta, a rendező olyan energiával és ötlettárral kezdett el próbálni velük, hogy ez a lendület később rájuk is átragadt.
"Péter megismert minket, minden szereplőt a saját személyiségével ruházott fel, A táncos párom Boros Ildikó lesz. Nagyon megszerettem ezt a kettős szereposztást, magát a helyzetet. A darab a szerelmi mondanivaló mellett rendkívül érzékletesen beszél arról, milyen egyszerű elsütni egy pisztolyt, ám a következményei súlyosak: meghal egy ember. A másik fontos gondolat, aminek mentén halad a cselekmény, hogy nem számít, milyen a bőrünk színe, honnan jöttünk, milyen vallásúak vagyunk, csak az, hogy hogyan viselkedünk"." – tette hozzá. Mikósa Erika partnere Boncsér Gergely lesz, a másik szereposztásban pedig Mariaként és Tonyként először lép színpadra együtt a Nánási Helga-László Boldizsár házaspár, először alakítva szerelmeseket az Erkel Színházban.

 

 west02

 

Silló István Bernsteinről osztotta meg gondolatait.
"Mindent tudunk róla, a XX. század legnagyobb szenije volt, igazi zenei mindenevő. Emellett értett a dráma nyelvén is. A West Side Story-ban az a csodálatos, hogy a zene tökéletesen leképzi a történetet. 16-17 éves gyerekek játszanak benne, utálják, szeretik egymást, mindez az 50-es években, Amerikában. Ám mindenkivel történhet olyan tragédia, amely azonnal felnőtté teszi. A prológtól egészen a gyilkosságig ez egy könnyed musical, a gyilkosság pillanatától kezdve modern operai elemeket tartalmazó művé válik." – vélte a karmester.

 

 west05

 

A West Side Story történelem:

 

Bernstein pályafutása alatt éveken át volt a New York-i Filharmonikusok zenei vezetője, és dirigálta a világ számos nívós zenekarát, mindeközben olyan irodalmi alapanyagokból írt musicalt illetve operettet, mint a Candide vagy a Pán Péter, de kompozíciói között a színházi vagy balettzenén túl nagyzenekari és kórusműveket éppúgy találhatunk, mint misét, zongoradarabokat. A West Side Story népszerűségét és szakmai sikerét azonban egyik alkotásával sem sikerült megközelítenie. Alkotótársai – a szövegkönyvet jegyző Arthur Laurents, a dalszövegeket író, New York színházi negyedében ezzel debütáló Stephen Sondheim, valamint Jerome Robbins koreográfus-rendező – a klasszikus zene, drámairodalom és klasszikus tánc felől érkeztek a zenés színház világába. Nagy, közös álmuk volt egy tökéletes musical, amelyben a három művészi kifejezési forma, a zene, a tánc és a szöveg olyan csodálatos egységet alkot, amire addig még nem volt példa a Broadway színpadán.


Az 1957. szeptember 26-i premiert 734 előadásos széria követte, majd turnék, további amerikai és európai bemutatók, és a musical műfaj és a film történetében is ikonikos alkotássá vált 1961-es filmváltozat. Magyarországra, pontosabban Szegedre 1965-ben jutott el a West Side Story, egy nemzetközi társulat jóvoltából. 1969 szeptemberében mutatták be a produkciót a Fővárosi Operettszínházban (rendező: Vámos László, koreográfus: Bogár Richárd), ettől kezdve szerte az országban és határon túli magyar színházakban több mint húsz produkcióját listázza a Színházi adattár. Novák Péter rendezésében azonban Magyarországon most először mutatják be operaszínpadon a Bernstein-klasszikust.

 

A szeptember 11-i bemutatót követően öt előadás várja a nagyközönséget az Erkelben. Az októberi széria az OperaKaland ifjúsági program keretében valósul meg. A 14 alkalomra eddig 18 896 középiskolás diák regisztrált, de a jelentkezés folyamatos, sőt, a felhívás még ki sem ment a közoktatási intézményeknek. Az Erkel Színház ezért a 25 ezres befogadóképesség mellett túljelentkezésre számít. A West Side Story dirigensei: Silló István és Dénes István.

 

west06

 

WEST SIDE STORY
Musical két felvonásban, angolul, magyar prózával, magyar felirattal

 

JEROME ROBBINS koncepciója alapján

Szövegkönyv: ARTHUR LAURENTS
Zene: LEONARD BERNSTEIN
Dalszövegek: STEPHEN SONDHEIM

Az eredeti produkciót rendezte és koreografálta:
JEROME ROBBINS

Eredeti Broadway produkció: Robert E. Griffith és Harold S. Prince
Roger L. Stevensszel együttműködve
A szövegkönyvet fordította: Leányvári Enikő

 

Rendező-koreográfus: Novák Péter
Díszlettervező: Horgas Péter
Jelmeztervező: Szelei Mónika
Koreográfus: Molnár Éva, Bordás Attila
Animációtervező: Braun László
Dramaturg: Leányvári Enikő

Karmester: Dénes István, Silló István

Bemutató: 2015. szeptember 11., Erkel Színház

 

Szereposztás:

Tony: Boncsér Gergely / László Boldizsár
Maria: Miklósa Erika / Nánási Helga
Anita: Kálnay Zsófia / Megyesi Schwartz Lúcia
Riff: Bátki Fazekas Zoltán / Káldi Kiss András
Bernardo: Káldi Kiss András / Kőrösi András
Papa Doc: Szabó Sipos Barnabás
Krupke: Bozsó Péter
Glad Hand: Molnár Levente
Action: Irlanda Gergely
Snow Boy: Fekete Károly
Big Deal: Somogyi Balázs
Chino: Szmerek Tamás
Pepe: Pál Botond
Diesel: Kristóf István
Baby John: Nótás György

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása