Új helyszíneket nyit a Pozsonyi Piknik - A színháziak is ott lesznek

Szeptember 5-én 10 és 22 óra között rendezik meg a 7. Pozsonyi Pikniket az Újpesti Rakparton – a Jászai Mari tértől a Szent István Parkig.

Ismét Pozsonyi Piknik!:

 

Új helyszínen, az Újpesti rakparton rendezik meg szombaton az idei Pozsonyi Pikniket, amelynek programjában ismét a fővárosi színházi előadások játsszák a főszerepet a koncertek, az irodalmi műhelyek, valamint a gasztronómiai standok kínálata mellett.

    

Az egész napos rendezvény a 13. kerületi Fischer Annie Zeneiskola növendékeinek előadásával veszi kezdetét szombat délelőtt az Újpesti rakparton.
    

A programban az előző évekhez képest sokkal nagyobb teret és időt kapnak a fiatalok, független művészi műhelyek és színpadi produkciók. Az ismert nagy kőszínházak: a Vígszínház, József Attila Színház, Játékszín, Madách Színház, Operettszínház, a Karinthy vagy a Centrál Színház előadásai mellett a látogatók a Spinoza társulatának Rongyos életek című darabját, a Jurányi ház A férfiak szexuális világa című előadását, valamint a Bethlen téri Színház Stanna és Panna című produkcióját tekinthetik meg. A Tünet Együttes interaktív műsorral, a  Gólem és a Dumaszínház színház legújabb közös produkciójával a Zsé-kategóriával, míg az Átrium befogadó színház a Koma Nemzeti Vegyesbolt című előadással lép színpadra.   
    

A tájékoztatás szerint több és többféle lesz az idei zenei kínálat is a Jászai Mari térnél és a Radnóti Miklós utca Pozsonyi út sarkán felállított két színpadon. A Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri műsora és a Liszt Ferenc kamarazenekar romantikus produkciója mellett a könnyebb műfajú együttesek közül az Urban Legend Trio és a Pankastic ad koncertet. Mindezek mellett Darvas Ferenc zongora-előadása és Ernyei László harmonikakoncertje is várja az érdeklődőket. 
    

Rédei Éva és Nyáry Krisztián közreműködésével megemlékeznek a legendás újlipótvárosi énektanárról, Sík Olgáról, valamint a piknik egyik alapítójáról, a 2013-ban elhunyt Bächer Iván íróról. Grecsó Krisztián író saját műveiből olvas fel, míg Lukács Sándor színész, mint minden évben, Radnóti verseket szaval.
    

Idén is fontos vendége az eseménynek Pozsony városa, amely ismert étele a haluska mellett jazzkoncerttel is várja az érdeklődőket.

 

pozsonyi piknik

 

A szervezők ajánlója:


Hétévente állítólag a szervezetünk szinte teljesen kicserélődik, s felfrissül, úgy frissülünk fel mi is az idei Pikniken: rengeteg új tartalom, s tartalomhoz a forma: Újpesti rakpart. Az elmúlt években azért lássuk be, a vakszerencse is kellett ahhoz, hogy ne végzetesen szoruljunk be egy heringes dobozba, amivé néha a Pozsonyi út vált. Idén az a célunk, hogy találkozhassunk valóban mindenkivel, aki kijön a Piknikre, s ne forduljon elő, hogy csak egy kétméteres rádiuszon tudjunk mozogni. Fellélegeznek az ott lakók, a parkolók és a tömegközlekedők, mert így nem vesszük el a környék parkolóhelyeit – csak az Újpesti rakparton s pár keresztutca egy háztömbnyi szakaszán, s a troli is kedvére járhat.

 

Megfogadtunk rengeteg tanácsot és intelmet, melyet kaptunk Tőletek az elmúlt évben, években! Amihez ragaszkodunk , az az Újlipótvároshoz méltó kulturális kínálat: színházak, művészeti együttesek, tematikus utcák és színpadok, vagyis a színvonal! Nagyon ügyelünk idén arra is, hogy ne érezzétek azt, hogy az egész Piknik egy nagy cukorkakereskedés - már a vonalak kedvéért sem . Külön gasztro- és édességutca gondoskodik majd az éhes emberekről, aki pedig szellemi táplálékra és jóízű találkozásokra vágyik, az nyugodtan sétálhat, esetleg megpihenhet egy – egy erre szánt padon. Az idei év további újdonsága, hogy a Szent István Park melletti rész is bekapcsolódik a Pozsonyi Piknikbe, mely a Gyerekutcának ad majd otthont – rengeteg játékkal, jó társasággal, újlipótvárosi módra.

 

 

A programokról röviden:

 

A Piknik zenés megnyitóját a Rakpart-színpadon tartják a Fischer Annie Fúvószenekar közreműködésével. A későbbiekben Bächer Ivánra, a Piknik egyik ötletgazdájára emlékeznek video-összeállítással. Fellép a Taiko Hungary Japándob Egyesület, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Madách Színház művészei -Détár Enikő, Koós Réka, Ladinek Judit- dallal szórakoztatják a publikumot. Lukács Sándor Radnóti-verset szaval, az ExperiDance legszebb pillanatait idézi fel 25 percben, a Thália Színház a Félúton a fórum felé, a Vígszínház a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Jurányi A férfiak szexuális világa c. előadásából mutat be részleteket. A Radnóti színpadán mások mellett Grecsó Krisztián adja elő verseit egy szál gitárral, a Spinoza a Rongyos életek c. zenés játékot mutatja be.

 

A Pozsonyi Piknik programfüzete itt érhető el (.pdf).

 

 

 piknkin

 

Egy kis hazai:

 

Kedves földik, újlipótvárosi háziasszonyok és háziemberek! Idén is kihelyezünk sörpadokat elsősorban a Gasztro utcában (a Katona József utca), de azért, ha biztosan ülni szeretnének, hozzanak magukkal széket, hokedlit, pokrócot (reméljük, esernyő nem kell!). Ahogy eddig is, arra kérünk mindenkit, vendégelje meg a piknikezőket egy kis „hazaival”.Hiszen ettől piknik a piknik! Az otthonról hozott finomságokat kérjük leadni a Piknik sátorban a Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán!

Zsíros kenyér:

 

Az idén is szeretettel várunk mindenkit egy szelet zsíros kenyérre. A zsíroskenyér alapanyagait az idén is támogatóink biztosítják számukra. De ahogy eddig is, örömmel fogadjuk a lilahagymát, az erős- és pirospaprikát!
Keressenek minket a Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán!

Kutyák:

Kedves a Pikniken részt venni szándékozó kutyatulajdonosok! Habár az eddigieknél tágabb területen rendezzük a Pikniket, mégis tudjuk, hogy kedvenceink, nem érzik magukat jól a sokadalomban! Kérjük az ő kedvükért, hagyják otthon őket! Az idei Piknik házirendje itt érhető el.

 

Forrás: Színház.hu, MTI, pozsonyipiknik.hu

 

süti beállítások módosítása