"Megváltozott a nőiességem" - Villáminterjú Kovács Patríciával

Hol van a határ egészséges és veszélyes rajongás között? A Mindent Éváról című darab egyik főszereplője, Kovács Patrícia maga is csodálja kolleganőit, ugyanakkor azt vallja, színésznők esetében különösen hasznos, ha nyitottan és kíváncsian tanulnak egymástól.

A színházi világban játszódó színdarabot szeptember 11-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban.

- Rajongtál valaha annyira lelkesen bármikor valakiért, mint Éva a darabban?

- Nekem is voltak, vannak kedvenc színészeim, ám össze nem hasonlítható a rajongásom Éváéval, véleményem szerint ő már betegesen rajong. Feltétel nélkül imádja a darabbeli színésznőt, Margót, idejét és pénzét áldozza azért, hogy kövesse minden városba, ahol fellép. Legalábbis ezt mondja magáról.

- Pelsőczy Réka, az előadás rendezője úgy fogalmazott: megérthető a lány minden cselekedete annak tudatában, hogy az érdekei vezérlik. Te hogyan vélekedsz erről a kérdésről? Szabad őt elítélni, negatívan gondolni rá?

- Én semmiképpen sem tehetem, nem ítélkezem. Ez csak és kizárólag a néző dolga. Réka végig azért küzdött a próbafolyamat alatt, hogy a lány a lehető legszimpatikusabbá váljon számunkra, megértsük, mit miért tesz. Minden cselekedetét az irányítja, hogy a színház és a színésznő közelébe férkőzzön. Mindent feltesz egy lapra, hiszen semmi más nincsen az életében. Van egy mondata is erről: „ha nem lennék itt, nem lenne hová mennem”.  Lehet, hogy lesznek olyanok, akik történetesen irigyelni fogják a kitartását, mi mindenre képes az ember, ha nagy energiákat fordít a céljai elérése érdekében. Ez a lány – többségünkkel ellentétben - nem fogja vissza magát, nem szorítja magát önmérsékletre. Lehengerlő és rendkívül tehetséges mindenben, amihez hozzáfog. Éppen ezért nem lehet egyszerűen azt mondani rá, hogy gonosz. Sokkal bonyolultabb lény ennél.

- Valószínűleg megvan az oka a sikerességének: szinte akadályok nélkül tud haladni a céljai felé.

- Igen, krimiszerű az egész történet, nem csak szórakoztat, hanem lélektani izgalmat is hordoz. Akkor dolgozunk jól, ha a néző egyszerre nevet, boldog, ijed meg és konspirál, mint egy Agatha Christie-regényben, vajon mi fog történni a következő pillanatban. Színészként izgalmas feladat eljátszani Évát, hiszen sokfélének lehet lenni a szerepben. 

-

 Két színésznői generációról szól a darab: a középkorúról és az őt követő pályakezdőről. Adódik a kérdés, szerinted, mennyit tudnak egymástól a színésznők megtanulni, ellesni a másiktól a pályájuk során?

- Nagyon szeretek olyan kolleganőkkel dolgozni, akikbe bele lehet feledkezni, akiktől érdemes ellesni a tudásukat, a rafinériáikat, a profizmusukat. Soha nem másolni akarok. Szerintem a világ és a színész is akkor érdekes, ha folyamatosan tanul a másiktól. Csodálattal nézem Hernádi Juditot az előadásban, mekkora díva, mennyire tudja uralni a teret, lehengerlő amennyire kiteszi a szívét estéről estére és közben folyamatosan kontroll alatt tartja önmagát és az előadást. 

- Van esetleg más kolleganőd, akivel kapcsolatban van emlékezetes élményed?

- Pályakezdőként játszottam a Nemzeti Színház Györgyike, drága gyermek című előadásában, gyönyörű estélyi ruhában kellett lejönnöm a lépcsőn, Törőcsik Mari mutatta meg, hogyan kell ezt csinàlni. Nagyon megmaradt bennem ez az élmény. 

- Ő ajánlotta vagy te kérted a segítségét?

- Ő, mert fogta a fejét, hogy lehet olyan borzalmasan járni abban a szép ruhában. (Nevet.) Egy ideig tag voltam a Vígszínházban, sokat köszönhetek Eszenyi Enikőnek is, akitől szintén sok mindent elleshettem, azok az élmények is mind belém ívódtak. Azt gondolom, mindig nyitottnak kell lenni a tanulásra. 

- A darab másik témája a női kor változása. Nehezebb elfogadni egy színésznőnek az idő múlását, mint annak, aki nem színpadon dolgozik?

- Véleményem szerintem igen. Én magam is nemrég új szerepkörbe kerültem nem csak az életkorom, hanem a miatt is, mert gyermekem született. Megváltozott a nőiességem. Ezt el kell fogadni, sőt, szeretni kell. Egyensúlyban kell lennünk a saját testünkkel és lelkünkkel.  A mi szakmánk, a színészet kiváló terápia, megadatik számunkra, hogy az összes gyarlóságunkat, görcsünket feloldjuk a színpadon. Ebben az előadásban olyan formában is szembesülök az életkori változásokkal, hogy játszik velünk egy nálam fiatalabb színésznő, Rujder Vivien is, akiknek ugyanúgy Máté Gábor az osztályfőnöke, mint egykor nekem volt. Együtt öltözünk, óhatatlanul végigfut bennem, én milyen voltam 22 évesen. Hamvasnak, nyitottnak, gyermekinek és bájosnak látom őt. Furcsa és megtisztelő, amikor kérdez színházi praktikákról, például arról, hogyan fesse ki a száját, hogy mindkét oldalon egyforma legyen. Látom, jön már mögöttem is egy újabb generáció. (Nevet.)

Szerző: Csicsely Zoltán