"A gyerekeknél őszintébb közönség nem létezik" - Interjú Iványi Árpáddal

A Noir Színház 9 éve alakult, azóta 10 premiert tartottak; játszottak már drámát, thrillert és mesejátékot is. Iványi Árpád a társulathoz később csatlakozott, ma azonban ő a színház egyik meghatározó alkotója. Rendezőként, díszlet- és jelmeztervezőként, illetve producerként is futottak már a neve alatt előadások. Szeptember 21-én a Duna Palotában mutatják be a Hamupipőkét, a rendezővel ennek kapcsán készült interjú.

Ilyennek álmodtad meg a színházat, amikor csatlakoztál?

Ilyennek, és ezzel egy régi álmomat sikerült megvalósítanom. Két lelkes színművész barátom, Orosz Melinda és Réti Barnabás alapították a színházat, és kezdettől fogva az volt a közös a koncepciónkban, hogy a közönségből indultak ki, nem pedig a szakmából. Idehaza, és olykor külföldön is elmondható, hogy sokan a szakmának csinálják a színházat, a kritikusoknak, vagy a legújabb trendeknek, mi pedig mindig is a közönséget céloztuk meg, nekik, és értük csináljuk a Noir Színházat. Legfőbb célunk az, hogy a nézők értéket és komplex színházi élményt kapjanak, és ez a törekvés az előadásaink után vissza is igazolódik, amikor látjuk az egyöntetű meghatódottságot, és az elégedettséget a közönség arcán. Tulajdonképpen ez az, amiért érdemes ezt csinálni: amikor a katarzis megtörténik a színház falai között! A Noir Színház minőséget akar adni, mondanivalót, értéket, élményt teremteni és közvetíteni, azt hogy a néző ne unatkozzon egy percig sem, az előadás alatt ne fészkelődjön: olyan marasztaló élményt és energiákat kapjon, hogy legközelebb is szívesen jöjjön vissza az előadásainkra. Egyetemes emberi értékekről és érzésekről kívánunk szólni, olyan történetekről, problémákról, élethelyzetekről, amelyek minden embert érintenek, és a társadalom minden rétege ugyanúgy meg is érti azokat. Nem egyes csoportoknak, közösségeknek kívánunk rétegelőadást csinálni. Mindenkit meg akarunk szólítani, legyen az egy többdiplomás értelmiségi, vagy akár egy kevésbé iskolázott színházba járó. Azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb és egyben legszebb kihívás.

A Noir Színház azt hirdeti magáról, hogy a klasszikus színházi értékeket képviseli. Mit értesz ez alatt?

Abban hiszek, hogy a színházi rítus akkor tud megszületni, ha az előadás alatt a közönség a nézőtéren maradva néző módjára vesz részt, a színészek pedig a színpadon játszanak, és ez a két különálló világ nem keveredik egymással. Megítélésem szerint így tud létrejönni a színházi varázslat, az illúzió, az a csoda, ami színházba csábítja a nézőt. Leegyszerűsítve egy háromdimenziós mozi élményhez tudnám ezt hasonlítani. Emellett elengedhetetlennek tartom, és mindig arra törekedve dolgoztam, hogy a színpadon egy összművészeti törekvés valósuljon meg: a történet, a dráma, a látvány, a zene, a fények, a trükkök, a színészi játék együtt működjön, egymást felerősítve jöjjön létre mindaz az előadás során, amivel teljes élményt kap a közönség.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán végeztél, azonban sok mindent csináltál már kiemelkedő színvonalon: dolgoztál grafikusként, tervezőként filmekben, televízióban, belekóstoltál a lakberendezésbe, és van színészi tapasztalatod is. Mégis miért a színház lett a hivatásod?

Első színházi élményeim gyerekkoromhoz kötődnek, mivel szüleim sokat vittek színházba. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban láttam azokat az első meghatározó előadásokat, melyeknek köszönhetően beleszerettem ebbe a közegbe, a látványba, a díszletek illatába, abba a fantasztikus varázsba, hogy a függöny felgördültével egy másik világ tárul elénk. Már kamaszként elhatároztam, hogy én is ott akarok lenni közöttük, részese akarok lenni annak a csodának, ami a színpadon történik. Elkezdtem díszleteket tervezni, sokat olvastam, főleg drámákat, regényeket, amik nagy hatással voltak rám, és megfestettem az olvasott művek látványterveit és maketteket építettem aszerint, ahogyan elképzeltem az olvasottakat. A díszlettervezés mellett ugyanolyan rajongással foglalkoztatott a rendezés is. A színészet hasonlóan vonzott, és amikor abba is belekóstoltam, az egész mesevilágnak a varázsa elbűvölt és elbűvöl mind a mai napig. Az egyetemen látványtervezést tanultam, így kezdtem el felnőttként először film, majd színházi produkciókban dolgozni. Sok éves munkám során tért vissza az a gyerekkori vágyam, hogy ne pusztán más emberek ötleteit valósítsam meg, hanem a sajátjaimat is. Ha rendezel, komplex világokat találhatsz ki, amiket meg is valósíthatsz, és ez fantasztikus érzés!

Dolgoztál filmekben is, külföldi nagynevű stúdióknak, és hosszabb ideig éltél Londonban. Mi motivál mégis abban, hogy idehaza csinálj színházat?

Londonban hamar rájöttem, hogy az ember a saját nyelvén tudja a legjobban, a legszínesebben kifejezni önmagát. A beszéd is egyfajta extázis, ha korlátozva van, kicsit fogyatékosnak érzed magad. A színházban rendkívül fontos a nyelv, annak minden megnyilvánulásában. Színészként és rendezőként is fontos, hogy az ember a lehető legpontosabban ki tudja fejezni önmagát, sokszor pont azokkal a nyelvi finomságokkal lehet ezt megtenni, amit egy idegen nyelven nagyon nehéz. Hogy mi motivál a színházcsinálásban? Van ebben egy megfogalmazhatatlan misztikum, egy csoda, egyfajta titok, mindenesetre ez a motor hajt engem. Mindig a belső sugallatok alapján éltem az életemet, és azokat igyekszem megvalósítani, hű maradni az Ihlethez.

Mely általad rendezett előadást tartod a legnagyobb sikerednek és miért?

Őszintén mindegyiket. Büszke vagyok arra, hogy sikerült a produkcióinkat úgy létrehozni, ahogyan megálmodtam. Látva a közönség arcát az előadás közben és után is, egyaránt visszaigazolódott, hogy megérte megcsinálni ezeket. Emiatt pedig nem tudnék egy darabot sem kiragadni. Ezt ugyanolyan nehéz megválaszolni, mint azt a kérdést, hogy melyik gyermekét szereti az ember a legjobban. Ha a sikerről és elismerésről kérdeznek, többek között az Ingmar Bergman „Az élet küszöbén” című előadásunkat említhetném, mivel kiemelkedő kritikai sikernek örvendett. Maximális 10 pontot kapott a 7óra7 színházi portálon, ami meglehetősen ritka azon a fórumon. De sikerként könyvelhettük el azt a pillanatot is, amikor egyik Caligula előadásunk során a közönség egy részét haza kellett küldeni, mert már nem fértek be a túlzsúfolt nézőtérre...

A színház legutóbb bemutatott produkciója mesejáték, és úgy tudom hogy a legújabb darabbal is a gyerekközönséget célozzátok meg. Mi alapján választottad ki ezeket a meséket?

Igen, elsősorban gyerekeknek, de nem kizárólagosan. Ezeket a mese előadásokat 5 éves kortól ajánljuk, de Andersen Hókirálynője a felnőttek között is osztatlan sikert aratott. A Hókirálynő egyike a kedvenc gyerekkori meséimnek. Emlékszem, hogy édesanyám vetítette le diavetítőn, és már akkor elvarázsolt a történet. Később rendezőként éreztem, hogy óriási lehetőség van benne, nagyon alkalmas arra, hogy kiváló színházi produkciót szülessen belőle. Legújabb előadásunk pedig a Hamupipőke, Charles Perrault meséje alapján a fiatal, hányattatott sorsú lány szerelemre találásának közismert történetét meséli el. Mind a két mesére jellemző, hogy elnyomott, sanyarú sorsú emberek hajtanak végre nagy tetteket, és sikereket érnek el a bátorság, a kitartás, a hit, és a küzdés segítségével. Továbbá mindenképpen ki kell emelni a csodát, ami ezeket a meséket átszövi, és amiben én is hiszek.

Mi a tapasztalatod, mennyivel másabb a gyerekeknek rendezni előadást?

A gyerekeknél őszintébb közönség nem létezik, rögtön kifejezik a véleményüket, azt is ha tetszik nekik, amit látnak, és persze azt is ha unatkoznak. Emiatt sokkal jobban résen kell lenni, hogy az ember mit mutat meg a színpadon, mivel bűvöli el a nézőt. Gyerekek előtt nem lehet blöffölni, minden másodpercnek lebilincselőnek kell lennie, hogy a figyelmet fenn tudjuk tartani, és olyan élményt adjunk, amitől euforikus hangulatba kerülnek. Egyébként azt gondolom, hogy a felnőttet csak az választja el a gyermektől, hogy megtanult viselkedni. De az ember a lelkében örök gyerek marad, és vágyik ugyanarra a csodára, elkápráztatásra, mint kiskorában. Gondoljunk csak például a Karácsonyra... A művészet az ösztönökre hat, az érzékszerveinket, és a szívünket, lelkünk legmélyét célozza meg, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk. Ha pedig ezt a fő szabályt a színházcsinálásnál tiszteletben tartod, akkor egyaránt sikert könyvelhetsz el bármelyik korosztálynál.

Nagyon sokan feldolgozták már a Hamupipőkét. Idén 3D film is készült belőle. Mit tud az általad rendezett darab, milyen üzenettel, többlet elemmel tudja színházba csábítani a közönséget?

Nagyon látványos előadásnak ígérkezik, és mindent megteszünk, hogy a mondanivalón túl remek színházi élménnyel gazdagítsuk a közönséget. A színház attól több mint a mozi, hogy a szemünk láttára bontakozik ki a történik, hús-vér emberekkel, élő érzésekkel és kifejezésekkel, és minden előadás más és más. A Hamupipőke mesejáték mai, túldigitalizált világunkban azokra az örök érvényű, pozitív értékekre kívánja felhívni a néző figyelmét, mint a hit, a szerénység, a bátorság, a kitartás, az udvarlás tiszteletben tartása, valamint az emberi közeledés tradicionális formái, miszerint a személyi varázs nem az okos telefonon keresztül érkezik, hanem a valóságban, ahol találkozhatunk a spontaneitás szépségével. A mese rámutat arra, hogy érdemes hercegi és hercegnői tartással élni mindennapjainkat, és így közeledni egymáshoz. Legnagyobb üzenete pedig az, hogy merjünk nagyot álmodni, és higgyünk ezeknek az álmoknak a beteljesülésében!

Mikor és hol láthatják a nézők Hamupipőkét?

A bemutató előadás szeptember 21-én lesz a Duna Palotában, ami tökéletes helyszín ehhez a meséhez, a maga eleganciájával, barokkos pompájával. A produkciót a főváros mellett vidéki közönség számára is tervezzük elvinni, ezért a turné előadások szervezését is megkezdtük már különböző vidéki helyszíneken.

Az interjút készítette: Nyitrai Zoltán

Forrás: Noir Színház

Hamupipőke
mesejáték egy részben
A Noir Színház előadása

Charles Perrault meséje alapján a szövegkönyvet írta
és színpadra alkalmazta: Iványi Árpád

Hamupipőke / Gaál Mónika
Herceg / Illyés Viktor
Mostoha / Weisz Ildikó
Anasztázia / Dömök Edina
Drizella / Takács-Kiss Zsuzsanna
Tündér / Veréb Dia
Hopmester / Harcsik Róbert

Mesélő / Siménfalvy Ágota

Koreográfus: Kósa András
Hangmérnök: Csutorás Bánk
Díszlet: Iványi Árpád
Jelmez: Veréb Dia

Producer: Fábián Géza

Rendezte: Iványi Árpád

Bemutató: 2015. szeptember 21. 14:00
Helyszín: Duna Palota (1051 Budapest, Zrínyi u. 5.)

A produkció a SÍN Kulturális Központ támogatásával jött létre.

www.hamupipokemesejatek.blogspot.hu

www.noirszinhaz.hu